Fókuszban Kritika

A győzelmet nem lehet megvenni – Az aszfalt királyai

Az aszfalt királyai (Ford v Ferrari) egy tökéletes versenyautó, amiben a rendező, James Mangold tövig nyomja a pedált, hiszen tudja, minden alkatrész a helyén van.

Mik a sportfilmek megszokott elemei? A Rocky óta kötelező az edzőmontázs mellett a személyes sorsok, belső motivációk feltárása, majd a végső nagy megmérettetés, amikor a hős egyetlen meccsre teszi fel egész életének tétjét, és lépi túl saját árnyékát, vagy veszít méltósággal. Az efféle ismerős kimeneteleket megbolygatja, ha egy párharcot követünk nyomon: itt megoszlik, kinek szurkolunk, a feszültség megduplázódik, hiszen

ahhoz, hogy az egyikük győzedelmeskedjen, a másiknak buknia kell.

A Hajsza a győzelemért című Forma-1-es darab is egy rivalizálást mutatott be, melyben a két egyenlő fél párharca a volán mögött és az elmékben egyszerre zajlott. Niki Lauda és James Hunt viaskodása azt szemléltette, milyen pozitív és negatív hatással lehet egymásra két ember, aki egyaránt nyerni akar. Az aszfalt királyai erre a felállásra még lapot húz: a horizontális konfliktus mellett egy vertikális, hierarchikus szembenállás is megjelenik a sportoló és a tulajdonos közt.

Az autóversenyzés ugyanis úgy teljesen más léptékű sportág, mint az úszás, futás, foci vagy bármiféle küzdősport, hogy közben elképesztően hasonlít is a felsoroltakra. Míg egy futballklub esetében fontos, hogy a tulajdonosok kiválasszák a megfelelő edzőt, addig az autófutamoknál is szükséges a szaktudással rendelkező tervezőmérnök felkutatása. És ahogy a csapat tagjait összeszedik, úgy kell a pilótákat és a stábot is leszerződtetni.

Ám míg egy futballklubnál a versenyektől függ a megélhetés, addig az autógyártó vállalatok köszönik, jól megvannak, ha eléldegélnek a piacon értékesített gépjárműveikből.

Csupán azok állnak ki a rajtvonalhoz, akik többek kívánnak lenni a történelemben, mint a cég, amely a legtöbb kombiautót adta el. Az 1960-as években a Ford Motor Company ezen a helyiértéken állt: kényelmes, tömeggyártott négykerekűek peregtek le a szalagról nap, mint nap. Ám idővel a vállalat szemet vetett a Ferrari sikereire, akik villámgyors olasz autóikkal sorra nyerték a legnagyobb futamokat.

Pusztán PR-szempontból, és az igazgató – aki történetesen Henry Ford fia – saját gőgje miatt, de muszáj volt a Fordnak rálépni az autóversenyzés addig ismeretlen terepére. Ezeket a küzdelmeket azonban nem a komfortos irodahelyiségekben vívják az öltönyös bürokraták: szükség van olyan profikra, akik értik is, mit csinálnak, nem félnek olajos kézzel befejezni a munkanapot és elnézik azt is, hogy az életükkel játszanak kinn a terepen – és természetesen még hűségesek is a megbízóhoz.

aszfalt királyai

Ilyenkor lép a képbe a 24 órás Le Mans-i futam egyetlen amerikai győztese, Carroll Shelby (Matt Damon), és patronált pilótája, az angol származású Ken Miles (Christian Bale). Ketten igazi álompárost alkotnak, és a kocsik terén tett innovációik is elnyerik a fejesek tetszését, ám a zabolátlan Miles nem illik bele a Ford imázsába.

Az aszfalt királyai nem a sportfilmek sablonos képét célozza meg, holott ezt várnánk tőle. Nyilván itt is megtalálhatók az izgalmas, tökéletes hangtechnikával és operatőri munkával elkészített versenyek, amiket az otthoni házimozik aligha tudnak visszaadni a moziterem minőségéhez képest. James Mangold munkája szól az autósportok szeretetéről, az odaadásról és alázatról, de ezt nem szükséges kizárólag az autók szintjén érteni.

Mangold a filmjével arról mesél, milyen az, mikor egy betöretlen, kreativitástól és őszinteségtől dagadó jellemet a protokollárisan lehatárolt cég alakítgat saját képmására.

A Ford és Shelby csapata közti adok-kapok adja a történet igazi velejét, a Ferrarival való vetélkedő csupán asszisztál ehhez a problémához. Önmagában a híres olasz autógyárat egy hiteles és döntéseiben konzekvens szereplőként mutatják be, ahol megvetik a Ford unalmas koncepcióit és szürke szellemvilágát. Erre cáfol rá Shelby és Miles, akik mindent megtesznek, hogy létrehozzák a világ leggyorsabb autóját, és ezzel fityiszt mutassanak az őket rendre korlátozó Ford vállalatnak.

James Mangold azokról a tehetségekről mesél Az aszfalt királyaiban, akiket nemhogy elfeledett a kor, de olyan keretek közé voltak szorítva, melynél kifejezetten nehéz volt megmutatni, mire képesek. Mangold egy egészen változatos filmográfiájú rendező, aki rendezett már romantikus filmet (Kate és Leopold), westernt (Börtönvonat Yumába), zenés életrajzi alkotást (A nyughatatlan), thrillert (Azonosság), pszichológiai drámát (Észvesztő)  és megannyi más emlékezetes alkotást.

Többnyire biztos kézzel nyúl bármihez, ami elé kerül, nevét azonban még így is csak a filmszakmában különösen tájékozottak ismerik.

De nem gondol magára úgy, mint egy igazi vérbeli tehetség, egy csiszolatlan gyémánt, mint Ken Miles – az ismételten fenomálisat alakító Christian Bale megformálásában. Mangold inkább Shelby-vel azonosul, és úgy tekint magára, mint egy jó szervező, aki nyert korábban pár futamot (voltak az Akadémia látóterébe is bekerült filmjei), de csak akkor lép közbe (ír forgatókönyvet és alakítja a történetet), ha feltétlenül szükséges. Hollywood egyik legjobb iparosa – mondom ezt a legnagyobb tisztelettel –, aki tudja, hogy kell játszani a játékot.

Az általa megénekelt hősök azonban azok a figurák, akiket egy nagyobb rendszer, akár egy autógyártó vállalat, vagy egy hollywoodi stúdió elnyom, és elfojtja kreativitásukat, holott a cégnek hajtanak fel sikereket. Mangold filmje az egyéni önmegvalósítás és a kollektívának való megfelelés feloldhatatlan szembenállását mutatja meg. És egészen véletlenül Az aszfalt királyai pont a 20th Century Fox égisze alatt készült, melyet tavaly vásárolt fel a hollywoodi egyeduralomra törő Disney: biztosítva, hogy a mainstream térfél egyedi próbálkozásai, mint például a szintén Mangold által rendezett Logan, a jövőben nemigen kaphatnak majd zöld utat az egeres megavállalatnál.

Ha egy csődört betörnek, és kezesbáránnyá nevelik, kivész az energia, mely a győzelemhez kell.

Mangold példázatnak is beillő, feszes és csodálatosan előadott autóversenyzős moziját a filmbéli autóhoz hasonló mérnöki precizitással alkották meg. Megmutat olyan karaktereket, akik mernek kockáztatni, és nem félnek kimondani, amit a szívük diktál – még, ha ez rossz élményt is kelt egy vezetőségi tagban két kávészünet közt. Eközben a két és fél óra alatt pofátlanul jól szórakozhatunk Shelby és Miles kapcsolatán, a Ford új modelljének megtervezésén és a székbe szögezően élvezetes autós küzdelmeken – a megható pillanatok is mindvégig kiérdemeltek. Nincs egy felesleges jelenet, unalmas, elvesztegetett vagy jelentéktelen másodperc – csak úgy, mint a versenyzők által áhított tökéletes körben. A célvonalnál pedig nem ér véget a futam: a készítők gondoskodtak az üzemanyagról a hazaútig.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..