Moziban

Az egyik út rögös, a másik járhatatlan – Egy szobalány naplója

szobalány 1Ritkán nyerünk betekintést olyan naplóba, amelyet nem felsőbb társadalmi réteghez tartozó írt. Ilyen ritka adomány az Egy szobalány naplója, amely egy szegénysorból felemelkedett lány szemével, alulnézetből mutatja be a francia vidéki nemesség életét.

A téma érdekességét és különleges voltát bizonyítja, hogy Benoit Jacquot mostani rendezése immáron a negyedik film, ami az Egy szobalány naplójából készült. Az első filmadaptáció 1916-ban Oroszországban egy némafilm volt M. Martov rendezésében; 1946-ban Jean Renoir vitte filmre az Egyesült Államokban Diary of a Chambermaid címmel, de mind közül a legérdekesebb az 1964-ben Luis Bunuel rendezésében készült francia filmadaptáció, Jeanne Moreau-val a főszerepben, akit ez a film tett igazán híressé.

A történet a két világháború közötti Franciaországban játszódik. Célestine Párizsból Normandiába érkezik egy vidéki nemesi családhoz, ahová szobalánynak szegődött. Hamar rá kell azonban ébrednie, hogy nem lesz könnyű élete a ház rigid, parancsolgató asszonyának, és nők után futkosó férjének szolgálójaként. Célestine-t úrnője gyakran megalázza, és a végletekig kihasználja, ő pedig mélyen lenézi a házigazdáit. A film alapkérdése, hogy egy olyan szegény sorsú lány számára, mint amilyen Célestine is, milyen életalternatívák kínálkoztak a maga korában. Az egyik lehetséges út a cselédsors volt, ami a szép és túl öntudatos Célestine számára megalázó volt és egyre elviselhetetlenebbé vált. A párizsi divat szerint öltözködő, feltűnően elegáns lány megrekedt két világ határán: intelligenciája és megnyerő, egyben lefegyverző stílusa miatt már nem tartozott oda, ahonnan elindult, de még nem tudott felkapaszkodni arra a szintre, ahová tartozni szeretett volna. A társadalmi ranglétrán való feljebb emelkedéshez, a jó társasági körökhöz tartozó férfiakkal való kapcsolatteremtéshez talán hozzásegítette volna a luxus bordélyház, amelyet egy elegáns madám ajánlott fel neki, de Célestine nem volt képes rászánni magát a hivatásszerű kéjelgésre. A cselédút tehát rögösnek bizonyult számára, míg a másik út járhatatlannak. Így nem maradt más számára, mint a szobalány „karrier”, s ebben a szerepében kellett megtapasztalnia azt a hihetetlen elfojtásokkal és indulatokkal terhelt fullasztó vidéki létet, amely olyannyira különbözött a párizsi élettől. Ennek a mély és lefojtott indulatokkal teli környezetnek egyik fokmérője volt az állatokhoz való brutális viszony is, a hűséges kutyák és a dédelgetve szeretett vadászgörény értelmetlen elpusztítása. A film erőssége éppen ezen vidéki nemesi világ plasztikus társadalomképe, amely azt a felismerést hozza, hogy nemcsak Célestine számára kiúttalan itt az élet, de a vallási buzgalomba, a nőfalásba és napi kis gonoszkodásokba menekülő gazdái számára is, legfeljebb bennük még nem tudatosult ez. A film lineáris történetvezetésébe időnként flashblack emlékképek törnek be, sőt egy hosszabb, végzetes családi történet is bevillan a lány addigi, kalandosnak is mondható életéből. Tüdőbeteg ápoltjával való kapcsolatával még a halálközeli dekadencia mély átélése is megadatik számára.

szobalány 2

Bár a rendező szép környezeti hátteret teremt vidéki tájábrázolásával, ódon belső tereivel és a gyönyörű, korhű ruhákkal, filmje mégis elhalványul Bunuel ötven évvel ezelőtt készült, feszültségekkel terhes filmadaptációjához képest. Többek között ott szerepel az úrnő apja, egy cipőfetisiszta öregúr – a spanyol rendező egyik kedvenc visszatérő motívuma a női láb – akinek elvárása, hogy Céléstine minden este az otthon őrzött női cipellőinek egy-két darabját viselje, azokban sétáljon a szobájában. Ilyen különös alakok és bizarr jelenetek teszik igazán izgalmassá és feledhetetlenné Bunuel filmjét, míg a mostani adaptációt sokkal inkább egyfajta lagymatag kedélyesség jellemzi, bár Léa Seydoux kissé rátarti, de szeretetreméltó és érzékeny szobalány alakítása sokat lendít a filmen.

Joseph, a család gondnoka kiismerhetetlen, kegyetlen férfi, antiszemita, tolvaj és valószínűleg pedofil gyilkos is. Célestin végső döntésére nem kapunk igazi választ. Talán épp a kiúttalanság az, ami a démoni erőkhöz vonz.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Hirdetés

Hirdetés