Kritika

Az élhető jövő – Severn, gyermekeink hangja

Az 1992-es Rio de Janeiró-i Környezet és Fejlődés Világkonferencia zárónapján egy 12 éves kislány tartott beszédet, melyben arra kérte az értekezlet résztvevőit, hogy döntéseikkel őrizzék meg a Föld jövőjét és a természet sokszínűségét. Severn Cullis-Suzuki azért szólalt fel, hogy szabadon kimehessen a tiszta levegőre, vagy sétálhasson a szennyezetlen erdőben, akkor is, amikor már felnő, és ugyanezt átélhessék a gyermekei is. A saját és a következő nemzedékek jövőjéért beszélt. Jean-Paul Jaud 2010-es filmje az ő harcát eleveníti fel és vállal közösséget az elérendő célokkal.

A Severn, gyermekeink hangja a nevezetes beszéd részleteivel indul, majd megismerkedünk a jelenkori, immár várandós Severnnel, aki azóta is aktívan küzd az élhetőbb világ megteremtéséért. Ugyanazt mondja, mint régen, csak érettebb fejjel, némi tapasztalattal a háta mögött. A riói felszólalása programbeszédnek bizonyult, amelynek egyszerű kéréseit máig sem sikerült megvalósítania az emberiségnek, máig sem vehetjük bizonyosra fajunk akárcsak rövidtávú túlélését. Ez az a szál, amin a Jaud-film elindul, és azt próbálja bemutatni, hogy a körülményeken kívül semmi sem változott – még a riói konferencián elfogadott egyezmény ellenére sem, ami pedig célul tűzi ki a fenntartható fejlődést, a természeti változatosság megőrzését valamint az ember és a környezet harmonikus együttélését. Még mindig a legegyszerűbb kérdés a legégetőbb: mit tudunk tenni, hogy záros határidőn belül ne tegyük tönkre bolygónkat, lakhatatlanná téve saját magunk és más fajok számára is?

A rendező tehát azonosulva a severni programmal – mindamellett folytatva saját bioforradalmi lobbiját – elindul a világban, és olyan példaértékű gazdálkodásokat, vegyszermentes biokerteket és egyszerűbb, természetközelibb, hagyományosabb (értsd: kevésbé profitcentrikus) eszközöket használó termesztőket keres, akik minél inkább próbálják kiszorítani a káros vegyszerek alkalmazását. A jelszó mindenhol a biodiverzitás, vagyis a természetes környezet egységes megtartása, és a kártevők természetes elpusztítása. Jean-Paul Jaud japán és francia földeket mutat, megismertet földművelőkkel, a szemléletükkel, gyakorlatukkal és a kereskedésekkel is, mert itt minden a helyi piacokra kerül. A filmben nemcsak a mérgező anyagok hanyagolása, de az étel mint szentség is megjelenik, és csendesen felhívja a figyelmet a természetes alapanyagok éltető, jelentőségteli tulajdonságára a tömeggyártás ellelketlenült termékeivel szemben.

A Severn, gyermekeink hangjában az alapvető célkitűzésen kívül mégis az a legszimpatikusabb, hogy harcos kiállás és aktivista mozgalom helyett csak szelíd, halk szemlélődést kapunk. A világkörüli utazást ugyan rövidebb beszélgetések és filozofálások szakítják meg, amelyek némi egyoldalú propagandaízt visznek a filmbe, a játékidő nagy részét azonban a tájak és gazdaságok képei teszik ki a rendező visszafogott narrációjával kísérve. Jaud célja ugyanolyan határozott, de idealisztikus kérés megfogalmazása, amiket Severn intézett egykoron a világkonferencia tagjaihoz: ha lehet másképp is, cselekedjünk úgy, vagy csak próbáljuk ki, hogy milyen lenne.

Severn, gyermekeink hangja (Severn, la voix de nos enfants)
színes, feliratos, francia-kanadai-japán dokumentumfilm, 120 perc, 2010

rendező: Jean-Paul Jaud
operatőr: Cyril Thépenier
producer: Béatrice Camurat, Jean-Paul Jaud
vágó: Isabelle Szumny

szereplők:
Severn Cullis-Suzuki (önmaga)
Edouard Chaulet (önmaga)
Nicolas Hulot (önmaga)
Takao Suruno (önmaga)
Gilles-Eric Séralini (önmaga)

IMDb

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com