Kritika

Az ellentétek egysége – A külváros mélyén

kulvarosmelyen2Francia krimikből általában kétfélével találkozhatunk. Lehetnek nagyon komolyak, telítve személyes drámával, átitatva vérrel, bosszúval és a megváltás katarzisával, miközben precíz lenyomatot vesznek a kortárs alvilág és a társadalom perifériájának működéséről. Illetve lehetnek teljesen komolytalanok, ahol a hitelesség és a többdimenziós karakterek kevésbé fontosak, viszont adott egy nem túl bonyolult bűncselekmény, ami kapcsán két egymástól mókásan elütő figura együtt kénytelen kikecmeregni a bajból számos poénon keresztül. A külváros mélyén inkább az utóbbiakhoz tartozik.

A film

Természetesen nem baj, ha egy krimi vállaltan a vígjáték irányába tolódva a komikumra helyezi a hangsúlyt. Elég, ha eszünkbe jut a Pofa be, igaz, ott a párosítás eredetibb. Öröm volt nézni Jean Renót elszánt, profi, de a hidegvérét azonnal elvesztő gengszterként, ahogy a jóindulatú, bivalyerős és finoman retardált mamlasz Gerard Depardieu az idegeire megy. Ezúttal egy, már a ’80-as években lerágott formulát kapunk, ami ettől függetlenül működhet is, bár inkább a színészek, mint a velős forgatókönyv miatt.

Adott tehát Bobigny, Párizs egy leharcolt külvárosi negyede, ahol egy fejes feleségét holtan találják a szemétben. A helyszínelés során konfrontálódik a helyi erők képviselője, a laza, lelkes (de inkább ügyetlen) színes bőrű hadnagy, Ousmane Diakhité (Omar Sy) és a sznob, karrierista (de inkább ügyetlen) kapitány a párizsi bűnügyi rendőrségtől, Francois Monge (Laurent Lafitte). Meg is van a két nagyon különböző zsarunk, akik persze nem bírják egymást, akiknek az együttműködésében eltérő munkamódszereik miatt kódolva van a konfliktus, és akikről azért sejtjük, hogy a végére mégis jó kis csapatot alkotnak majd… És ez nem a Halálos fegyver vagy a Tango és Cash tartalmi összefoglalója, bár akár az is lehetne.

kulvarosmelyenMár elsőre sem hasonlítanak a fent említett párosokra, mert velük ellentétben kifejezetten bénák. E tulajdonságukból akár egy remek vígjáték is kerekedhetne, de a rendező nem ezt az utat választotta. David Charhon (Cyprien) inkább tett bele egy csipetnyit a társadalmi különbségek taglalásából (szerencsére ironikus módon), egy kevés akciót és egy apa-fia konfliktust (ami hála Istennek olyan gyorsan elvarródik, amilyen gyorsan feltűnt). Zavaróan hat, hogy az érzelmi szálak egyenként nagyon soványak és igazából teljesen fölöslegesek. Inkább adatott volna nagyobb tér a remek főszereplőknek és a vígjáték-elemeknek.

Merthogy a film szórakoztató részei – dacára a formula elhasználtságának – a zsarupáros állandó civódásaiból erednek. Omar Sy (Micmacs, Életrevalók, Tajtékos napok, X-Men  Az eljövendő múlt napjai) továbbra is óriási figura. A szegénysorból érkező nagydumást most is remekül hozza. A nyalka úri gyerek Laurent Lafitte-tel (Határvonal) – aki inkább a francia mozgóképek elkötelezett rajongói előtt lehet ismert – kellemesen kiegészítik egymást. Filmes utalásokból sincs hiány. A páros fekete tagjának példaképe a Beverly Hills-i zsaru, a fehérnek pedig A Profi, habár mindketten legfeljebb elfuserált utánzataik lehetnek a tisztelt elődöknek. Ez átgondolt rendezői koncepcióra utal, amiben a főszereplők nem mindenható akcióhősök, hanem a valóságot jobban leképező, kissé elfuserált kopók. Diakhité hadnagy, akiről senki sem hiszi el, hogy tényleg rendőr vagy a tisztaságmániás és szexista Monge kapitány okozhat és okoz is kellemes perceket.

kulvarosmelyen3Valamiért mindig jó érzés látni, amikor két egymástól idegenkedő fél között fokozatosan kialakul valamifajta kötődés, de a Sy-Lafitte kémia a film valódi súlyán nem sokat változtat. A poénok nem olyan erősek és sűrűn elszórtak, hogy hanyatt essünk a székből. Az akciójelenetek minden fajtájából látunk egyet-egyet az autósüldözéstől a tűzharcig, de ezek nem elég látványosak ahhoz, hogy meghatározóak legyenek. A negatív karakterek egysíkúak, a történet együgyűsége pedig kifejezetten bosszantó.

Felmerül a kérdés, hogy egy ennyire sematikus sztori hogyan lehet mégis szórakoztató? Talán, mert megvan az a bizonyos francia bája a szerethető karaktereivel, abszurd helyzeteivel és azzal az emelkedett könnyedséggel, ahogy mindezt kezeli. Összességében A külváros mélyén egy nem kifejezetten emlékezetes darab, de a színvonalasabb francia komikus krimik, illetve a buddy-cop movie-k szórakozását ígéri. És erre is szükség van.

A lemez

A kiadvány nem tartalmaz extrákat.

Tóth Gergő

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!