Kritika

Az élőszereplős Space Jam – Bajnokok

A tavalyi idegennyelvű Oscar kategória spanyol nevezettje, Javier Fesser Bajnokok című vígjátéka több, mint egy tucat sportfilm. Érthetetlen, hogy miért nem kapott jelölést.

Marcos (Javier Guttiérez) egy menő kosárlabda-másodedző, romokban heverő magánélettel. Dühkezelési- és alkoholproblémákkal küzd, egy végzetesnek tűnő kiborulása miatt ultimátumot kap; 18 hónap börtön vagy 90 nap közmunka. Egy sérült személyekből álló kosárcsapathoz rendelik ki, feladata pedig csapatot kovácsolni a szedett-vetett kis brigádból.

A temérdek rövidfilmet jegyző Fesser filmje nem azért jó, mert hibátlan, hanem mert olyan lelke van, ami sok más alkotásból hiányzik.

Kisebb-nagyobb logikai bukfenceket vet, főszereplője és a cselekmény folyása kiszámítható és klisés. A bunkó, megalomán, szociálisan érzéketlen hős megtérése borítékolható. Az olasz Én vagyok a Vihar egy nagyon hasonló expozíciót használ: adott egy igazi seggfej, akit saját ballépése miatt utolér a törvény keze és közmunkára ítéli. Reputációja csökkenésével, a milliomos és a hajléktalanok közti szakadék folyamatos csökkenésével végül mégis összekovácsolódnak, hiszen a társadalmi interakciónak nem a vagyon, hanem az emberi érték a mércéje.

A Bajnokok az első perctől kezdve erre apellál, így rögtön kikristályosodik, hogy mit is fogunk látni. Marcosnak háttérbe kell szorítania az egóját, hiszen teljesítenie kell a kiszabott büntetést. Minél többet van a csapattal, annál szimpatikusabbá válnak a szemében. A film elején még hülyének nevezi őket, a végére már barátoknak.

Ez azonban egy műfaji megkötés – egy vígjátéknak szinte kötelező kelléke a happy end,

pláne, ha egy szociális problémára kívánja felhivni a figyelmet. Ellenkező esetben vérbeli drámáról beszélnénk, mint amilyen a Száll a kakukk fészkére. Milos Forman klasszikusa egyazon témának az ellenpólusát hivatott bemutatni, a mentálisan sérült személyek társadalmi integrációját, csak éppen annak sikertelenségéről beszél. A különbségtételhez elég egyetlen jelenetet szemrevételezni. Egy mélységesen pesszimista drámában, ahol egy a társadalom által abnormálisnak bélyegzett csapat elköt egy halászhajót, életük legboldogabb napját élve meg, ott ez McMurphy szellemi kivégzésének legfőbb katalizátora. Viszont egy végtelenül optimista vígjátékban, ahol csupa szív embereket leszállítanak egy buszról, csak mert nem úgy viselkednek, ahogyan az megszokott (az egyik üvöltve énekli, mennyire szereti a szombatot, másikuk hányni készül a zötykölődés miatt), ott a főhős életre szóló pálfordulását jelenti.

A Bajnokok sportfilmként való értelmezése szintén a műfaj bevett szokásainak kliséire világít rá. A csapatot, amely a nulláról kezdi, a külső tényezők szorításából kitörve mégis a csúcsra repíti kohéziója. Itt jön a képbe a Space Jam – Zűr az űrben. Helyettesítsük be Michael Jordant Marcosszal, a Loney Toones seregletét a csapat többi tagjával, a Mamlasz Sztárokat pedig magával a megvetendő társadalmi állásponttal. A feladatától ódzkodó főhős és a normarendszertől eltérően viselkedő játékosai lélekszakadva küzdenek az elnyomók ellen.

Győzelmük a zsáner toposzai szerint várható, az irányukba kiépített nézői szeretet miatt pedig el is várt végkifejlet.

Ami viszont nem úgy következik be, ahogyan azt várnánk. A Bajnokok egy meglepő fordulattal ad értelmet a címnek, és felteszi a kérdést, hogy vajon mit is jelent maga a kifejezés. Vannak róla elképzeléseink, amelyek most megdőlnek. Hiszen napjainkban egy-egy díj említése vonzóbb, mint maga munka, ami kiérdemelte. Presztízskérdéssé vált, kinek a nyakában lóg az aranyérem, melyik film kapott magasabb IMDb-értékelést. A film főhőse nem Marcos, hanem az önzetlen és őszinte szeretet és az emberek, akik társadalmi perifériára szorultak, a valódi bajnokok.

Témáját és műfaját tekintve klisés, ami várható volt, mégis sokkal összetettebb, mint az elvárható egy modern vígjátéktól. Nem fordul át propagandába, nem dramatizálja túl szereplőinek izoláltságát.

Viccet csinál belőle, amiben a szereplők nem mint elszenvedők, hanem mint résztvevők vannak jelen.

Méghozzá nem is akármilyen viccet, hiszen mindenkire jut egy kiadós adagnyi humorizálás, legyen szó akár helyzet, akár verbális komikumról. Kevés olyan poén hangzik el, ami nem mosolyogtatna meg, mivel ezek a karakterek teljesen őszinték, azzal szolgálnak, amijük van: önmagukkal.

A Bajnokok lelkülete párját ritkítja, egy szeretni való társaság szeretni való kalandja, ami bár sokat látott, szíve miatt mégis egyedi. Ha pedig valaki az idealizmusa miatt kritizál egy alapvetően idealista filmet, kritizálja a Száll a kakukk fészkérét a pesszimizmusa miatt. Értelmetlen.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..