Kritika

Látvány mögött halvány szavak – Az emlékek őre

Jeff Bridges Az emlékek őre című filmben

Az emlékek őre (The Giver)Az emlékek őre a legjobb példája annak, amikor egy rendkívül erős történetet puszta jószándékból könnyedén tönkremegy a vásznon. A jó karakterekkel, dilemmákkal, szimbólumokkal építkező regényből sok minden kiveszett, csak a látvány maradt. Illetve megkaptuk még Szörnyella de Frászt Meryl Streep formájában.

Lois Lowry 1993-as regénye valószínűleg az elmúlt idők legjobbja kategóriájában, nem csoda, hogy a Teen Choice Awards díjára is jelölték, amit akkor Suzanne Collins Az éhezők viadala-trilógiája nyert. A különbség a két regény között az, hogy Az emlékek őre magyarországi megjelenése óta egyre inkább képes az iskolák falai közé is bekerülni olyan tinédzsereknek szóló egyetemes igazságaival, amelyekből Katie Holmes tekintete mögött csak kevés tudott megjelenni. De ne siessünk ennyire előre!

Tehát Lowry fikcióját is utolérte a megfilmesítés, és ugyan számos tulajdonsága gyerekcipőben jár, azért mégis érdemes volt vászonra gondolni, megvalósítani, mert ez a történet anti-utópisztikus világával és azzal a gyökeres változással, amit a főszereplő hoz, vizualitásában nagy lehetőségeket hordoz. Talán ez a legnagyobb előnye és egyben hátránya is Phillip Noyce filmjének: az érzelmektől mentes, a különbségeket nem ismerő, a csupa szép és csupa jó világában élő szabályos kocka társadalom tisztaszürke élettere bámulatosan jól mutat nagyvásznon. Nemcsak a fekete-fehér világ, hanem az érzelmek előtörésekor megjelenő színek is, ahogy az élére állított, szabályos és kiszámítható város és az öreg bölcs őrző meleg, kissé rendetlen, „világvégi” lakhelye közti erős kontraszt is gyorsan a retinánkba ég, és ott is marad.

Jobb-e boldog tudatlanságban élni, vagy inkább szeretnénk szenvedni és eltűrni a fájdalmat azért a csöppnyi boldogságért?

Hogy ezzel megelégedett volna a stáb, vagy csak nem volt többre képes az eddig többnyire akciófilmeket és krimiket rendező Noyce (Férfias játékok, Végveszélyben, A csontember), nem igazán derül ki, de nagyon nem is érdekes, csak a hiánya fájó. Kevés a karakterekből: Jonas (Brenton Thwaites), akit a közösség az emlékek ismeretére (kvázi leendő öreg bölcs őrző) választ ki, még csak-csak, úgymond „hivatalból” kap annyi jellemfejlődést, amennyi el kell, hogy vigye a történetet. Jó nézni még Jeff Bridgest, az öreg tanítómestert, aki a világ szélén egyedül él, csak az emlékei vannak neki, amiket vastag szakálla mögött gyakran felidézhet, vagy éppen zongorájából csalogathatja elő. Kettőjük mester-tanítvány kapcsolata néha tényleg életre kel. De a többiek nagyjából a papírmasé szerepét töltik be. A főszereplő szülei, Alexander Skarsgård és Katie Holmes fájóan üresek, nagyjából semmi tulajdonságuk nincs, bár lehet ezt a teljesen érzelemmentes világra fogni, így már azonban egy igazán nehéz színészi feladat, ami láthatóan nem megy. A színészi játékok legzavaróbbika Meryl Streepé, a Közösség vezetőjéé, akinek arcán annyi érzelem jelenik meg, mint egy lapulevélen, de sajnos ez nem hűvös jégkirálynővé, hanem a hosszú fehérhajú Szörnyella de Frásszá silányítja őt, rajzfilmek gonosz boszorkájává. Ő a Big Sister, aki watching you. Őszintén nem emlékszem, láttam-e már valaha ilyen rossz szerepben.

Jeff Bridges Az emlékek őre című filmben
Jeff Bridges Az emlékek őre című filmben

Pedig tényleg kár, hogy az igazi lényeget sikerült kispórolni a filmből. Mert lehet akármilyen jó, mint a legtöbb sci-fiben, a látvány itt is csak a tartalommal együtt adhat igazán jó élményt. Az emlékek őrében pedig éppen csak érezni lehet (bár még mindig jobb nyomokban érezni, mint meghallgatni tanulságként) a történet alapdilemmáját: jobb-e boldog tudatlanságban élni, vagy inkább szeretnénk szenvedni és eltűrni a fájdalmat azért a csöppnyi boldogságért, amit cserébe kapunk? Jonast kiválasztották arra, hogy emlékezzen a ki sose mondott, csak utalt apokalipszis előtti időkre, amikor még láttunk színeket, még szerettünk, még tudtunk és akartunk boldogok lenni. De amikor tudtuk azt is, hogy ez múlandó lehet, mert van boldogtalanság, szenvedés, fájdalom és halál is. Boldogság és boldogtalanság csomagban, árukapcsolással kapható, de Jonas inkább mindkettőt kéri közösségének.

Vállaltuk, hogy mindent ugyanúgy látunk, ahogy az az életben van. A teremtéstörténet paradicsomából való kiűzetés is egy almával kezdődött, ahogy Jonas történetében is egy alma hozta meg a valódi fájdalmak ismeretét.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya