Kritika

Vizuális viking narkó – Az északi

A legtöbb filmesnek a vikingek nem jelentenek mást, mint szarvas sisakban és bőrtunikában kardozó, baltázó, szakállas vadembereket. Robert Eggers és Az északi (The Northman) viszont berserkerként megy szembe a tendenciákkal. Pszichedelikus, vérgőzös élmény, melyre még Odin csarnokában is elégedetten csettintenének.

Az utóbbi években és évtizedekben a film- és videojátékkészítők úgy ásták elő maguknak a letűnt vikingkor világát, mintha csak a normannok aranyát találták volna meg. A félelmetes hajós nép nem csak skandináv metálbandáknak szolgál gazdag tematikával, hanem a vizuális művészeteknek is. A harc heve, a gombák és az adrenalin okozta önkívületi állapot, vagy a mondák és mesék homályába vesző sagák kiváló ihletői lehetnek egy izgalmas és színvonalas alkotásnak. A valóság ezzel szemben az, hogy a vikingek korát szinte senkinek sem sikerült hitelesen, mégis lebilincselő formában bemutatnia.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A History Channel és a Vikingek nézők szívének millióit dobogtatta meg, ugyanakkor a széria hektikus színvonala és történelmi pontatlanságai bőven hagytak kívánnivalót maguk után. Mindezt csak tetézte a Netflix égisze alatt készült PC-normatív folytatás, a Vikingek: Valhalla.

A sort még hosszan folytathatjuk: A 13. harcos, Valhalla: A vikingek felemelkedése, a Thor-széria, Az utolsó királyság, a God of War, vagy az Assassin’s Creed játékok, csak néhány példa a teljesség igénye nélkül. Sajnos a legtöbb óészaki témájú darab inkább korunk elvárásainak igyekszik megfelelni, minthogy hiteles képet alkosson a múltról. Legyenek benne diverz karakterek, mindenféle bőrszínnel és szexuális orientáltsággal, harcos amazonokkal. Persze legyen mindez fogyasztható és könnyed a popcorn meg a kóla mellett is, és az sem baj, ha a film reflektál korunk jelenségeire, mint a #metoo mozgalom, a feminizmus, az LMBTQ, a Black Lives Matter, vagy a woke ideológia előretörése. A filmek tehát nem a múltban meglévő, de napjainkban aktuális problémákkal, időtlen történetekkel foglalkoznak, hanem a modernkori lét elviselhetetlen könnyűségét vetítik vissza a IX-X. századra. Az eredmény pedig: fekete-afrikai viking törzsfők, feminista női harcosok és egyéb történelmietlen tévképzetek.

Robert Eggers viszont ezeket a tendenciákat vasra veri, majd Odin oltárán vérsas formájában rituálisan feláldozza.

A boszorkány és A világítótorony rendezője új filmjében nem ismer kompromisszumot. Egy örökzöld bosszútörténetet kíván elmesélni, elképesztően autentikusan, megfelelési kényszer nélkül.

895-ben – a magyar honfoglalás évében – a fiatal trónörökös Amleth herceg (Alexander Skarsgård) szemtanúja lesz annak, ahogy nagybátyja, Fjölnir (Claes Bang) kegyetlenül végez királyi apjával (Ethan Hawke), anyját (Nicole Kidman) pedig foglyul ejti. Az ifjúnak sikerül elmenekülnie és a kijevi Rusz területén kezd új életet. Félelmetes harcossá válik, akinek egyetlen célja, hogy megbosszulja atyját és kiszabadítsa anyját.

A történetet olvasva talán sokan olcsó Hamlet koppintásnak neveznék Eggers munkáját, már csak a főszereplő neve miatt is. A valóság azonban az, hogy éppen ez a saga szolgált ihletésül William Shakespeare számára a dán királyfi tragédiájának megírásakor. Az eredeti históriát a XII. században jegyezte le Saxo Grammaticus a Gesta Danorum, vagyis A dánok cselekedetei című művében. S bár Eggers meglehetősen eltért a dán krónikás által leírtaktól, összességében mégis egy ízig-vérig viking filmet alkotott. A tárgyi kultúra bemutatása rendkívül pontos és alapos. Nincsenek igénytelen bőrpáncélok és metálfrizurák, mint a Vikingek sorozatban. A páncélok, fegyverek és viseletek rendkívül korhűek, akárcsak az épített környezet vagy a jellegzetes viking hajók. A készítők jó pár jellegzetes északi szokást, rituálét emeltek be a történetbe, köztük a knattleikr-nek nevezett viking baseball játékot (bár a valóságban azért nem játszották ennyire brutálisan). A kultikus skandináv harcosok, a berserkerek rohama zsigeri, kegyetlen és rideg, mint Odin szakálla.

Az északi filmnyelvi minősége csak még jobban alátámasztja az autentikus légkört.

Az operatőri munka még a látszólag gyenge világítású jelentekben is szemet kápráztató, fenséges látvány. A hosszú snittek eleganciája keveredik az akció brutalitásával, de Az északi mégsem válik öncélú erőszakpornóvá. A fejezetcímek a latinbetűs angol mellett germán rúnákkal jelennek meg a vásznon, mintha magát a filmet is vikingek forgatták volna. A színészek mindegyike beleillik a rideg környezetbe, és játékukon átüt a felkészültség, a kor szellemének, atmoszférájának ismerete. Alexander Skarsgård valóságos izomkolosszussá gyúrta ki magát és gond nélkül megállja a helyét Amlethként. A rövid szerepekben feltűnő Ethan Hawke, Willem Dafoe vagy az izlandi énekesnő, Björk mind-mind lebilincselőek.

Az igazán átütő, frenetikus alakításokat azonban Nicole Kidman és Anya Taylor-Joy pillanataiban láthatjuk, akik ugyan erős női karakterek, mégsem válnak sablonos femináci-amazonokká. A színészek játékát az iszonyúan erőteljes, irodalmi igényességű szövegkönyv erősíti, mely szinte már Shakespeare-i szinten szárnyal (itt a feliratot készítő fordító munkáját is érdemes kiemelni). Rendkívül fontos hangulatteremtő a film hangsávja. Az északit tényleg érdemes moziban vagy minél jobb térhatású hangrendszerrel megtekinteni, mert az atmoszférahangok, az összecsapások zaja vagy a Wardruna zenekar dallamait idéző muzsika önálló életet él a filmben.

Aki viszont Mel Gibson Apocalypto-jához hasonló non-stop akciódömpinget vagy A rettenthetetlenhez mérhető epikus csatákat vár, az valószínűleg csalódni fog.

Gibson egyébként maga is foglalkozott egy viking témájú film ötletével – melyet óészaki nyelven kívánt elkészíteni –, Eggers viszont egészen mást ígér. Az északi sokkal inkább egy pszichedelikus élményt kíván megidézni a nézőnek, melyben a légyölő galóca, az eksztázis és a mitológia egybefolyik. Eggers nemcsak a Hamletből ismert bosszútörténet, hanem a Macbeth földöntúli boszorkányszertartásait is belegyúrja történetébe a emberi és az isteni szféra szintézisét teremtve meg. Amleth az istenektől rendelt küldetésének tartja bosszúja beteljesítését és szentül hisz a próféciákban, az előre megjövendölt sorsban. Képzelete és az általa fogyasztott narkotikumok által pedig a földi világ és Asgard között lebegve érzi magát. A hallucinációk jól illeszkednek a film tónusába és nem teszik azt komolytalanná, képregényszerűvé.

Sajnos Az északi beleesik a hosszúra nyúlt játékidő hibájába, és a film közel két és fél órája bizony próbára teszi a nézői figyelmet. Ez főleg azért hangsúlyos, mert Eggers korábbi filmjei kevesebb, mint két óra alatt is kerek, egész cselekményeket mutattak be.

Autentikus mivolta ellenére mégis tetten érhető Az északin egyfajta posztmodern szemlélet. Eggers egy drámai fordulattal alaposan megcsavarja Amleth herceg vendettájának jogosságát és a szent ügyet, amiért a normann férfi küzd. Eggers nem hisz az objektív igazságban. Míg Shakespeare Hamletjében a címszereplő egyre nemesebbé válik a bosszú beteljesítésétől, Amleth egyre jobban eltávolodik attól, amit a legtöbben etikusnak gondolunk. Ebbe a fordulatba talán még a #metoo mozgalom hatását is beleláthatnánk, azonban Eggers cselekményszövése mégsem válik szájbarágós propagandává, mint Ridley Scott Az utolsó párbaj című filmje. A rendező ugyanis semmi olyat nem ábrázol Az északiban, ami ne történhetett volna meg a X. századi környezetben. Az már más kérdés, hogy ezekre az elemekre az aktuális közéleti hangulat miatt számos néző reagál érzékenyebben és próbál kapcsolatot találni a korral, amiben él.

Robert Eggers tehát színvonalas és vérfagyasztó munkát tett le Az északi képében, mely példaként szolgálhat más filmesek számára is, akik történelmi témák felé fordulnak. Az aktuálpolitika régies csomagolása helyett sokkal jobban járnánk olyan több száz éves örökzöldek újraélesztésével, melyek mai napig nem veszítettek erejükből.

Az északi bátran ajánlható mindenkinek, aki végre hiteles ábrázolásra vágyik a viking korról, vagy akinek a filmélmény nemcsak popcornzabálást jelent két órán keresztül.

Aki pedig már megcsömörlött a politikai korrektség jegyében készült histórikus daraboktól, annak Az északi azt üzeni, van még remény. A reményt úgy hívják, Robert Eggers.

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés