Kritika

Az a gólya, aki annak tartja magát – Ricsi, a gólya

Utazásról és tiszta egekről szól a Ricsi, a gólya – és tiszta szívről is.

Ha megszoktad az amerikai óriások ravasz filmjeit, amiket a kisgyerek és a felnőtt egyaránt élvezhet, akkor a Ricsi, a gólyát alighanem laposnak találod majd: ez a film nem trükközik a kedvedért többrétegű poénokkal és rejtett utalásokkal. Helyette a kicsikre fókuszál. Ügyesen: elfogadható mértékű izgalom, visszafogott humor, feldolgozható (nem agyonvagdicsált) akció és az egész sztorit belengő jószívű egyszerűség jellemzi a rajzfilm nem egészen másfél óráját.

Igaz, az előbbi bekezdést egy másik madár-meséhez, a Zambéziához írtam három éve, de ha egyszer ugyanaz a matéria…? A Ricsi, a gólya is kedves kis film, aranyos kalandokkal, különösebb veszélyek nélkül.

Ricsi valójában nem gólya. Hanem verébfióka, aki a film egyetlen kicsit is ijesztő jelenete után nevelőszülőkhöz kerül: egy gólyapár vállalja a verebecske felcseperesztését. Ricsi ennélfogva gólyaként tekint magára – ez itt a kulcsszó –, ami különösen mulatságos, amikor az ugri kis veréb a hórihorgas piros lábak között ténfereg. És miután eljött az idő, hogy a család Afrikába vonuljon, a hátrahagyott Ricsi elszánja magát: csak azért is bebizonyítja, hogy van olyan gólya, mint többiek!

A német-amerikai (és luxemburgi-belga-norvég) együttműködésben készült filmet Toby Genkel rendezte (Irány a bárka!). Az animáció gyerekek számára tökéletesen megfelel, bár felnőttek láttak már szebbet is ennél: a madárkák karakterisztikái a megrajzoltságban és a mozgásban is egyértelműek; Ricsi veréb tényleg verébmódra röpdös, míg a gólyák mozgása méltóságteljesebb. (A film a Max Planck Institute ornitológusával dolgozott együtt; ez jelez egy adag elkötelezettséget a reális ábrázolás iránt.) Összességében a rajz- (illetve 3D animáció-)technika sokkal inkább funkcionális, semmint művészi.

Mégis – bár látszik a filmen, hogy nem a Disney költségvetésével készült; a tárgyak és emberek elnagyoltak, a világítás pedig néhol furcsának tűnt –, akadnak kellemes meglepetések. Egy-egy repülési jelenet, egy-egy hajnal, egy vihar igen hangulatos. Néhol felébredt bennem a repülés iránti vágy… Ez a film valahogy

megragadja az ég végtelenségét.

Néhány másik, gyerekeknek szóló madármese, a Zambézia és a Rió 1-2. egészen másképp ábrázolja a tollas világot. A Zambézia kalandjai súlyosabbak, a Rió első és második része sokkal pörgősebb. A Zambéziában a karakterek adják a lényeget, a Rióban a sebes iramú musical-mese. (A katasztrofális Sam – Kismadár nagy kalandja nem érdemli meg az összevetést.) A Ricsi, a gólya viszont utazásról és tiszta egekről szól.

És tiszta lélekről: a Ricsi, a gólya nem tanít morális szürke zónákat a gyerekeknek; egyetlen tanulsága az elfogadás. Amilyen tágas az ég, olyan naggyá válik a szereplők szíve a végére, és minden fizikai-, szellemi és jellemhiba bocsánatot nyer. Még az is, ha valaki veréb.

Ami nem jelenti azt, hogy a film ne a fejlődésről és a küzdelemről szólna – az égi road movie is éppolyan fejlődéstörténet, mint a földi. Csak épp a madár egyetlen bírája végül is önmaga lesz, nem mások.

Egy kis magánvélemény a végére. Lehet, hogy akad majd, akinek a szemében a Ricsi, a gólya túlzásba viszi a toleranciát. Az egyik szereplő egy képzelt baráthoz beszél; a film szerint ezzel nincs semmi gond. Ricsi maga úgy akar gólyákkal utazni, hogy fizikailag nem bírná ki az utat. A vélemény tehát indokolható. Csakhogy szerintem éppen a „fogadd el mások furcsaságát” és az „igenis képes vagy rá” üzenet az, amit még évtizedekig nem lehet elégszer beleverni a magyar közönség fejébe; ezért hát a Ricsi, a gólya a fenntartásokkal együtt is hasznos mese magyar gyerekeknek. Ha egyetlen sötétebb bőrszínű, mozgássérült, logopédiai nehézségekkel küzdő vagy bármiben is különböző gyerkőc kicsit értékesebbnek érzi magát egy iskolában, már megérte.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya