Kritika

Az idő nem számít – Időről időre

Hihetetlen ugyan, de a romantikus vígjáték műfajában is lehet még újat, egyedit alkotni, olyat, ami még a szkeptikusok tetszését is elnyeri. A feladat ugyan nem könnyű, de Richard Curtisnek sikerült… megint.

A film

Merthogy ő az a brit alkotó, aki a műfaj legékesebb, de legalábbis legsikeresebb darabjait tudhatja magáénak, például az Igazából szerelem, a Sztárom a párom és a Négy esküvő, egy temetés című klasszikusokat – igaz ugyan, hogy az elsőt leszámítva „csak” mint író vett részt a produkciókban. Viszont ez az a zsáner, ahol leginkább áll vagy bukik a film sikere egy jól megírt forgatókönyvön, hiszen a folyamatot kívülről fújjuk (civakodás, félreértés, duzzogó udvarlás), a végeredményt is mindig tudjuk (happy end és örök szerelem), a kérdés csak az, hogy sikerül-e jól elhelyezni a fordulatokat, illetve hogy eredetivé tudják-e varázsolni a már olyan nagyon ismert keretet.

Az Időről időre első sorban azért lóg ki a sorból, mert egy kis fantasztikummal tölti fel a sztorit: hősünk, Tim (Domhnall Gleeson) családjának férfi tagjai egy különleges képességgel rendelkeznek, utazni tudnak az időben. Na jó, valójában csak visszafelé tudnak menni… na jó, valójában csak a saját múltjukban… na jó, igazából csak olyan eseményekhez térhetnek vissza, amire emlékeznek. Úgy tűnik, még sem olyan nagy kunszt ez a szupererő. És Tim hamar fel is ismeri, hogy ezzel a lehetőséggel még nem nyerheti el egy közömbös lány szerelmét és nem válthatja meg a világot, úgyhogy nem is ragadja el a hév, főként pedig apja (Bill Nighy) tanácsára nem esik túlzásokba a használatát illetően. Az időutazás itt inkább csak egy körítés, ami lehetőséget teremt néhány helyzetkomikumra, de leginkább arra, hogy felhívja a figyelmet a film központi témájára: a család fontosságára.

About TimeAz elsőre olyan könnyednek és egyszerűnek mutatkozó alkotás meglepően mély gondolatokat rejteget, de azért olyan igazán meglepő élmény, mert a hétköznapi ember életében fellelhető érzelmek és szituációk széles skáláját mutatja be, ráadásul hitelesen. Semmilyen téren nem lesz végletes: a fő veszélyforrást, a giccsbe hajló érzelmi megnyilvánulásokat nemes egyszerűséggel, szinte objektív módon mutatja be. A film első felében még valóban a romantikus szál beteljesedése a tét, ugyanis Tim próbál szerelembe esni, és meg is találja a nagy őt Mary személyében (Rachel McAdams), de a kapcsolat kibontakozását nem részletezi túl, nem visz bele felesleges, öncélú jeleneteket, pusztán a legfontosabb eseményeknél vagyunk jelen. A játékidőnek nagyjából a második fele viszont már a család fontosságát boncolgatja. Tim és Mary összeházasodnak, családot alapítanak, és boldogan élnek, viszont Tim apjáról kiderül, hogy csak hónapjai vannak hátra. De itt sem csöpögnek az érzelmek, inkább olyan mintha egy egyszerű család egyszerű hétköznapjainak lennénk a szemtanúi.

about-time-image07

Az Időről időre meglepően intelligens alkotás, ami mesterien kimérve adagolja a műfajtól elvárt elemeket, és szerény filozófiával, valamint szerethető karakterekkel tölti fel azt. Így egyszerre befogadható a hagyományos romkomok kedvelőinek és a valami kis pluszt adó alkotások szerelmeseinek is, ráadásul közben még jól is szórakozhatunk. Mondanám, hogy tipikus szombat esti popcorn movie, de ezzel csak becsmérelném. Minden esetre azt bátran ki merem jelenteni, hogy rég láttam már ilyen gondolatébresztő, mégis habkönnyű darabot.

A lemez

Úgy tűnik, itthon már tényleg nagyon kimentek az extrák a divatból. De ezt a filmet még mindenféle plusz nélkül is megéri megvenni DVD-n.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com