Kritika

Az igazság máshol rejlik – The Truth Is in the Stars

William Shatner híres színészekkel és tudósokkal beszélget a Star Trek világáról, ám a néző ebből sajnos semmit sem tanul.

„Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata különös új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk felkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett.” Több, mint ötven évvel ezelőtt, 1966. szeptember 8-án ezekkel a szavakkal indult útjára az Enterprise csillaghajó, és vele együtt minden idők (talán) legjelentősebb televíziós sorozata a Star Trek. Az epizódok elején hallható kezdő narráció pedig különösen találónak bizonyult, hiszen ahogyan a legendás űrhajó legénysége, úgy maga a sorozat is olyan területekre merészkedett, ahová korábban még senki.

Gene Rodenberry sorozata amellett, hogy egy kalandos és szórakoztató „űr-western”, olykor kifejezetten komoly társadalmi és morális dilemmák elé állította hőseit. Legyen szó látványról, technikai megoldásokról, progresszív és pozitív világképről, vagy éppen nem egy zseniális forgatókönyvéről: a Star Trek Rodenberry víziója nem pusztán a science-fiction írókat és nézőket foglalkoztatja a mai napig, de számos olyan fizikust és űrkutatót is megihletett, akik napról napra azon dolgoznak, hogy a sorozat világa ne pusztán a TV képernyőinken létezzen. Róluk szól a The Truth Is in the Stars című dokumentumfilm, legalábbis róluk szeretne szólni.

Mi a kapcsolat a sci-fi és a valós tudományok között? Hogyan formálta át a Star Trek a fizika világát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ J. Craig Thompson író-rendező legújabb, William Shatner közreműködésével készült dokumentumfilmjében.

Bár a téma egészen remek, sajnos Thompson túlságosan is ambiciózus, túl sok mindenről szeretne mesélni, amelynek eredménye, hogy végül semmiről sem sikerül neki. (Így az előbb feltett izgalmas kérdések megválaszolásában sem jut túl azon a közhelyen, hogy a „sci-fi írók megálmodják a jövőt, a fizikusok pedig megalkotják”.)

Filmjének legfőbb problémája, hogy elképesztően fókuszálatlan. A 90 perces dokumentumfilmbe több mint egy tucat interjút zsúfoltak bele. Így egy alanyra – hiába lenne érdekes a mondandója – átlagosan alig jut öt percnél több. Ráadásul maguk az interjú témák is túlságosan szerteágazóak.

Ha a témánk a Star Trek és a tudományos kutatás kapcsolata, akkor a színészekkel készült szegmenseket például kapásból ki lehetne vágni. Amikor Whoopi Goldberg arról beszélt, hogy az Star Trek volt az első olyan science-fiction sorozat, amelyik szerint a feketéknek is volt helyük a jövőben, az bár konkrétan nem tartozik a témához, de legalább remekül kontextusba helyezi a sorozat jelentőségét. Ám az, hogy Seth MacFarlane el van ragadtatva az Enterprise dizájnjától, hogy Ben Stiller megvásárolt egy halom eredeti kelléket, vagy hogy Jason Alexander Willam Shatner akart lenni kiskorában, teljesen érdektelenek egy – állítólag – tudományról szóló dokumentumfilmben. Ha viszont nem rakják bele ezeket a részeket, akkor a filmnek szinte semmi kapcsolódása nem lenne a Star Trekhez, hiszen a (főleg) fizikusokkal készült szegmensekben gyakran szóba sem kerül a sorozat, illetve annak a konkrét hatása. Némelyikük megemlíti ugyan, hogy gyerekként nézte és szerette a sorozatot, de éppen az a konkrét kapcsolódás hiányzik az interjúalanyok kutatási területe és a Star Trek rajongásuk között, amiről szólnia kéne a filmnek.

További probléma, hogy a színészekhez hasonlóan a megkérdezett fizikusok témái is túlságosan széles skálán mozognak. Olyannyira, hogy többször egymásnak ellentmondó nyilatkozatok követik egymást. Talán mi sem szemlélteti jobban a film csapongó természetét, mint az, hogy szinte közvetlenül az után, hogy Michio Kaku futurista szenvedélyes magyarázta a húrelméletet, Neil Turok fizikus az egészet elintézi annyival, hogy az egy „katyvasz” rémálom-elmélet. David Suzuki környezetvédő esetében pedig nem csak hogy nem kerül szóba a Star Trek (leszámítva a Shatnerrel való jó pofizást), a mondandója is teljesen ellentétes lenne a film szellemiségével. Hiszen szakmájához híven épp arról beszél, hogy nem a csillagok felé kéne törni, és új bolygókat tönkre tenni, hanem előbb a Földön kell rendet tennünk. Ez pedig meglehetősen furán veszi ki magát közvetlenül az után, hogy Chris Hadfield asztronauta arról beszélt, hogy még a mi életünkbe létrejöhet egy Hold kolónia.

Ilyen az egész film, mint ha különböző helyekről összegyűjtöttek volna egy halom interjút, amelyeket aztán véletlenszerűen összevágtak.

Noha van egy minimális történeti íve a filmnek: Shatner készül a Hawkinggal való találkozásra, ezért beszélget a többi hírességgel/tudóssal. Sajnos azonban neki sincsen ideje arra, hogy bármi igazán érdekeset/frisset mondjon.

Thompson filmjében sok téma megjelenik a Star Trek kulturális hatásától kezdve a húr elméleten át a sötét anyagig, ám ezek egyikét sem tudja valós mélységeiben megvizsgálni. Túl sokan beszélnek, túl széles témákról, túl kevés ideig, így pedig a dokumentumfilm a kiinduló kérdéseire sem tud kielégítő választ adni. Másfél óra elteltével szinte pontosan annyit tudunk a Star Trek és a tudomány kapcsolatáról, mint mielőtt elkezdtük volna nézni a filmet. Keressünk hát bármiféle igazságot, érdemesebb a csillagok felé fordulni, mert itt biztos nem találjuk meg.

Az új Star Trek sorozat, a Star Trek: Discovery idehaza szeptember 25-től látható a Netflixen.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..