Moziban

Románc és népirtás – Az ígéret

Terry George filmjét hálátlan feladat értékelni: a téma példátlan fontossága megnemesíti a néha banális képsorokat, mondatokat, máskor viszont valóban torokszorító az örmény népirtást feldolgozó Az ígéret.

Hogy száz év elteltével is milyen megosztó és hatalmas indulatokat generáló kérdés az örmény népirtás, azt jól jellemzi Az ígéret fogadtatása: miután tavaly szeptemberben szűk körben bemutatták a Torontói Filmfesztiválon, hirtelen több százezer szavazat jelent meg az adatlapján az IMDb-n: a szavazók szinte kivétel nélkül 1, illetve 10 pontot adtak rá, köztes érték alig akadt. Így volt olyan pillanat, amikor a film átlaga 2 pont körül volt. Valószínűleg az történt, hogy a genocídium török tagadói szervezett akcióban lepontozták, az örmények pedig válaszul megpróbálták felhúzni. Az áprilisi amerikai (és örmény) premier óta nagyjából helyreállt a rend: most 5.9-en áll a film.

A politikailag kényes, háborús és/vagy drámai témákat mind forgatókönyvíróként (Apám nevében, Hart háborúja), mind rendezőként (Hotel Ruanda – ami szintén egy elhallgatott népirtásról szól) szívesen felvállaló ír Terry George Az ígérettel egy kibeszéletlen, fontos történelmi tragédiára kívánja felhívni a figyelmet – sikerrel. 1915 és 1917 között az Oszmán Birodalomban áttelepítés címén több százezer örményt gyilkoltak meg. A központilag megszervezett mészárlást sokan a zsidó holokauszt előzményének tartják, mégis jóval kevesebb szó esik róla – ami nem is csoda, hiszen máig sokkal kevésbé van konszenzus vele kapcsolatban. Az áldozatok pontos számán is vitáznak, Törökország pedig máig nem hajlandó népirtásnak nevezni a történteket – a világban is csak 22 ország ismeri el annak, Magyarország sincs közöttük.

További párhuzam, hogy ahogyan a soá valódi súlyáról is kevés kiemelkedő műalkotás született, úgy az örmény népirtásról is alig készült emlékezetes mű. Pedig már 1919-ben hollywoodi némafilmet csináltak az egész világot megrázó örmény szenvedésről, majd Kurt Vonnegut is regényt szentelt a témának (Kékszakáll); az utóbbi tizenöt évben pedig az örmény származású Atom Egoyan (Ararát), a Taviani testvérek (Pacsirtavár) és legutóbb Fatih Akin (The Cut, 2014) rendezett róla filmet – de egyikből sem lett széles körben elismert alapmű. A történtekre nem mellesleg az örmény származású tagokból álló kaliforniai rockegyüttes, a System of a Down is rendszeresen igyekszik felhívni a figyelmet – szinte hiába.

Rossz szóviccel élve ez az ígéret is majdnem beváltatlan marad. Mindig szomorú, amikor egy fontos kérdésről középszerű film készül (lásd még: Sorstalanság), hiszen a hibák nemhogy elősegítenék, inkább hátráltatják a téma elfogadtatását. Az ígéret a Sorstalanságnál jobb film, de a legnagyobb gyengesége, hogy egy melodrámai mélységű szerelmi háromszöggel igyekszik feldobni az önmagában is helytálló történelmi drámát. Az örmény orvostanhallgató (Oscar Isaac), az amerikai sztárriporter (Christian Bale) és az örmény származású, Párizsból hazatért művésznő (Charlotte Le Bon) minden eredetiséget nélkülöző, banális jelenetekkel tarkított konfliktusai főleg a film első felére nehezednek rá, cserében pedig olyan apróságok maradnak ki, hogy mi szította fel az örmények elleni török indulatokat,

azaz mi váltotta ki a katasztrófát.

Okok helyett csak a következményeket látjuk, amelyek „szerencsére” elég megrázóak ahhoz, hogy a film középső hányadát elvigyék a hátukon. Talán nem túlságosan elbizakodott kijelentés, ha Az ígéret stílusát a Saul fiáéhoz hasonlítjuk: Terry George, az Oscar-díjas magyar filmhez hasonlóan, nagyon okosan gyakran a kamerán kívül tartja a szörnyűségeket, vagy nagytotálból, illetve villanásnyi időre mutatja a pusztítást – mégis hat a film. Mindez természetesen nem volna lehetséges a nagyszerű színészek nélkül, akik sokszor az arcjátékukkal helyettesítik a borzalmak ábrázolását.

Végül azonban a Musza Dagh hegy ostromában kicsúcsosodó konfliktus megoldása némi hiányérzetet hagy maga után: ismét egy melodrámába illő fordulat, majd egy vörös farokkal felérő befejezés egyszerűsíti le, teszi kissé komolytalanná Az ígéretet. Bár a film hatalmas anyagi bukása (90 millió dolláros költségvetés, amit egy örmény-amerikai üzletember állt; 8,2 millió dolláros bevétel) méltatlan, azért nem teljesen indokolatlan: ez a kérdés megérdemelt volna egy ugyanilyen szépen kivitelezett, de aprólékosabban átgondolt mondanivalójú filmet. A bukás után a forgalmazó azt mondta, nem is az anyagi siker volt a céljuk, hanem a párbeszéd elindítása. Erre pedig mindezek ellenére alkalmas a film – ki tudja, talán a hatására valaki csinál egy ennél (is) jobb művet a kérdésről.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. [email protected]

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés