Kritika

Pisztolylövés az éjszaka csendjében – Az ír

Robert De Niro, Al Pacino, Joe Pesci és Martin Scorsese közös filmjére várt mindenki, a legendák pedig nem okoztak csalódást a maratoni hosszúságú Az írrel (The Irishman).

Martin Scorsese korunk egyik legmeghatározóbb rendezője, gengszterfilmjei – az Aljas utcáktól A Wall Street farkasáig – legendásak. Most Az írrel visszatér a műfajhoz, és bár feleleveníti a régi hagyományokat, a három és fél óra végére rájövünk: ez már nem az a Scorsese, aki a Nagymenőket készítette. Hanem az, aki már túl van a Némaságon.

A több évtizeden átívelő gengsztereposz a melankolikus hangulatú In The Still of The Night című dallal indul. A The Five Satins száma tökéletesen megteremti Az ír atmoszféráját és megalapozza a történetet: az ismétlődő „I remember” részhez a dal akkor ér el, mikor megpillantjuk az öregek otthonában magányosan éldegélő Frank Sheerant (Robert De Niro). Ő a címszereplő ír, aki „az éjszaka csendjében” gyilkol mint a maffia végrehajtója. Scorsese e karakteren keresztül vizsgálja meg azokat az eddig túlnyomórészt vallással foglalkozó filmjeiben megjelenő témákat, mint az erkölcsi konfliktusok vagy az emberi természet sötét erői.

Ezek a kérdések a The Irishman utolsó felvonásában lesznek igazán szembetűnőek, amikor Frank, akárcsak Michael Corleone, öregen, magányosan várja a halált a katolikus idősek otthonában. Az elégikus utolsó néhány jelenet lassan hömpölyög a film vége felé, hogy legyen időnk elgondolkodni a gengszterrel együtt a halandóságon, az elhagyatottságon, valamint azon:

érdemes a végletekig hűnek maradni valamihez/valakihez?

Mindez, főleg a hit és a kétely küzdelme Scorsese karrierjében a vallásos filmjeinek (mint a Krisztus utolsó megkísértése vagy A holtak útja) összegezéseként is értelmezhető Némaságban csúcsosodott ki. A mester válasza akkor Rodrigues karakterén át az volt: létezik olyan pillanat az életben, mikor elárulod a hited. A bűntudattal vívódó Frank esetében azonban ez nem ilyen egyértelmű: Az ír eseményei megkérdőjelezik a vakhűséget, ám a (nem vallásos) hit megtagadása sem tűnik járható útnak.

Ez a dilemma marad velünk a stáblista legördülése után. Az ír egészében egy merengő, retrospektív gengszterfilm, ami meglehetősen ellentétben áll Scorsese korábbi munkáival. Mivelhogy bár korai gengszterfilmjeiben a sorok között is észrevehetőek voltak hasonló kérdések – az Aljas utcákban Johnny Boy mintegy sátánként vitte kísértésbe Charlie-t –, a leghíresebb bűnfilmjeit, mint a Nagymenőket vagy a Casinót elkerülték a vallásos áthallások. A rendező most viszont változtatott ezen:

a töprengő hangulatot a klasszikus gengszterfilmes stílussal keveri,

mellyel hű marad az – általa is teremtett – műfaji hullámnak, mely egykori, valóságos gengszterek történetét dolgozza fel. Frank Sheeran ugyanis valódi bűnöző volt: a pennsylvaniai maffiavezér, Russel Buffalino (Joe Pesci) jobbkeze és Jimmy Hoffa (Al Pacino) bizalmasa. Scorsese ezúttal az utóbbi körül kialakult rejtélyt próbálja meg megoldani Frank szemszögén keresztül.

Hoffa a ’60-as évek egyik legnépszerűbb politikusa, a fuvarozók szakszervezetének vezetője volt, aki hírhedten szoros kapcsolatban állt a maffiával. 1975-ben azonban nyom nélkül eltűnt, s miután sosem találták meg a holttestét, hét évvel később halottnak nyilvánították. Senki sem tudja, mi történt Hoffával, bár természetesen számos elmélet terjed róla: az egyik ilyet Charles Brandt írta meg a Hallom, szobafestő vagy című könyvében. A regényt, ami annyira megtetszett Scorsesének és a Franket megformáló Robert De Nirónak, hogy a kedvéért félbehagytak egy már jóváhagyott projektet, Steven Zaillian adaptálta, s a történet tehát több évtized eseményit dolgozza fel.

A különböző idősíkok között viszont harmonikusan oszlik el a hangsúly,

ami a mester régi kollégája, Thelma Schoonmaker érdeme is. Éppen e folytonos váltakozás miatt volt szükség arra a bizonyos CGI-re, melynek segítségével képesek voltak a színészek különböző életszakaszait megidézni. A számítógép szerencsére nem zavaróbb, mint egy szimpla smink vagy maszk; a fiatalabb arcok látványát hamar meg lehet szokni.

Azonban – és ez talán a művészek valódi életkorából is adódik – ezek a gengszterek már nem úgy élnek, mint mondjuk A Wall Street farkasa léhűtői: szemükben a megfontoltság és az óvatosság tükröződik. Még a Buffalinót alakító Joe Pesci sem a Nagymenőkben és a Casinóban tőle megszokott erőszakos, lobbanékony bűnöző karaktert hozza, hanem ennek totális ellentétét: Russel megfontolt, ám mégis veszélyes személyiség.

Egyedül Al Pacino Jimmy Hoffája lobbanékony és nagyhangú, miáltal automatikusan felfigyelünk rá.

Scorsese az ő karakterén keresztül reprezentálja Az írben a hatalmi harcokat. Míg Hoffa az egyik idősíkban még a csúcson volt ünnepelt politikusként, addig a másikban már képtelen feldolgozni trónfosztottsága tényét. De nem csupán egy személyre szűkítve beszél Az ír a hatalomról és a társadalomról: bár az emberekre koncentrál a történet, a hátteret a történelem adja. Szó van a kubai rakétaválságról, Kennedy megválasztásáról és a gyilkosságról – és bár ez expliciten nincs kimondva, sejthető, hogy a maffiának köze van mindehhez. Esküdteket vesztegetnek meg, miközben a becsületről prédikálnak. A láthatatlan nyomásgyakorlás reprezentálásával Scorsese finoman a mai politikusok kritikáját is megfogalmazza.

Ugyanakkor a gengszterek mit sem vesztettek kegyetlenségükből: a szindikátusfilmi csendes üzletelések mellett nincs hiány a klasszikus gengszterfilm konfliktusaiból sem. Erről árulkodik a Frank végrehajtó ténykedéséről készült montázs, mely egy idő után a konkrét gyilkosságok helyett a folyóba dobott pisztolyokkal jelzi a hullák egyre növekvő számát. Sőt, Scorsese arra az esetre is megtalálta a megoldást, ha valaki nem a szüzsé során veszítené életét: a sorra felbukkanó bűnözők nevét, majd haláluk okát és időpontját is feliratozza. A visszatérő poén mellett ez annak jelzéseként is funkcionál, hogy a maffia gépezetének legapróbb láncszemeinek sorsáról is van információ, csak Jimmy Hoffáról nincs.

Ezen felül Scorsese az erőszakesztétikát is csúcsra járatja Az írben:

egy jelenetben például szinte karmesterként vezényli a felrobbanó taxik szimfóniáját. A film egyik fontos eleme emellett a gengszterfilmek hagyományos toposza, az árulás. Ezt a cselekményen átívelő road trip készíti elő: Frank és Russell egy esküvőre igyekeznek a feleségükkel – a lakodalommal Scorsese kortársának mesterművét, A keresztapát idézi meg, majd fordítja ki, miután az ünnepséget sosem pillantjuk meg.

Coppola alkotása mellett Az írben Scorsese számos saját munkájára is utal: például Frank a Nagymenők Henry Hilljéhez hasonlóan szinte predesztinálva volt a bűnözői életre – hasonlóságukat a nyitójelenettel is aláhúzza. De nem csupán eddigi, legendás gengszterfilmjeit fogja össze a rendező ezzel az érett, mégis szórakoztató művével. A filmbéli hangulat, kételyek és kérdések tematizálásával Scorsese az egész karrierjét fésüli össze – az Aljas utcáktól a Némaságig.

Az ír (The Irishman) november 21-től a moziban, majd november 27-től a Netflixen látható.

Rakita Vivien

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya