Hogy is szoktam mondani? Tisztességes iparos munka. Brad Anderson legújabb thrillere, A hívás pontosan ez: patikamérleggel kimért határidő dramaturgia, közhelyekkel operáló sztori, megfelelően adagolt riogatás, és a farzsebből játszó Halle Berry – tökéletes péntek esti film, amit dévédén már nem valószínű, hogy meg fogunk venni.
Mert nem tartogat meglepetéseket. Pontosan azt hozza, amit kell, de a legkisebb csavart sem teszi bele. Adott egy pszichopata (Michael Eklund), aki kislányokat gyilkol. Amikor legújabb áldozata felhívja a 911-nél dolgozó Jordant (Halle Berry), a nő nem tud neki segíteni. Miután felelősnek érzi magát a lány haláláért, Jordan nem fogad több hívás – amikor azonban egy újabb lány, Casey (Abigail Breslin) telefonál, Jordannak le kell számolnia a démonaival, hogy megmentse az életét. Már a kerettörténet is elcsépelt, a kivitelezés meg aztán pláne. Nem tudnék olyat mondani a cselekményről, ami spoilernek minősülne.
Hogy a fentiek ellenére mégis működik A hívás? A thrillernek vannak szabályai, a suspense-nek ugyancsak, az időzítésnek működnie kell, a megfelelő csavarok a megfelelő helyen biztosan elérik a megfelelő hatást – és A hívás bizony minden a nagy könyvben megírt javaslatot betart. Pontosan tudjuk mi fog történni, mégis szorongatjuk a karfát, izgulunk ezerrel, vajon odaér-e, vajon meghallja-e, vajon megmenekül-e.
Brad Anderson életművében olyan darabok vannak, mint A gépész vagy A rejtély című sorozat – el is várjuk tőle, hogy tudja, mit hogyan csináljon, csakúgy mint a Vadidegen és az Életeken át című filmeket is jegyző Jon Bokenkamp forgatókönyvírótól. Halle Berry szintén gyakorlott motoros, sőt, az alig 17 éves Abigail Breslin is öreg rókának számít már a szakmában – nem csoda, hogy vérprofin oldja meg a sikoltozást is. Egy ilyen sokat próbált csapat rutinból hoz egy olyan feladatot, mint amilyen elé A hívás állítja – a néző pedig rutinból elmegy, és megnézi a moziban, hogy megkapja a heti adrenalin löketét.
