Kritika

Az orgazmus melankóliája – Shame – A szégyentelen

Nagy várakozás előzte meg A szégyentelent, melynek polgárpukkasztó merészségéről, őszinteségéről és naturalista szexualitásábrázolásáról sorra érkeztek a híradások a pozitív reakciókkal egyetemben. Steve McQueen második filmje valóban izgalmas próbálkozás, melynek íve – a számításokkal ellentétben – néhány helyen mégis megbicsaklik, így tökéletes mestermű helyett „csak” egy figyelemreméltó alkotást kapunk.

A szégyentelen magyar címével ellentétben a film főszereplője nem szégyentelen. Szexfüggősége kényszeres szükségszerűség, megszállottság, amitől nem tud szabadulni, bárhogyan is próbálkozik. A probléma fókusza ugyan a szégyen körül mozog, de amit Brandon (Michael Fassbender) érez, korántsem az erkölcsi szabályokkal szembeni nemtörődömség. Számára a szexfüggőség börtön, állandó, gyötrő késztetés, a beszűkült perspektívák síkvilága. A küzdelem nem pusztán az újabb kielégülésért folyik, hanem a diszkomfortérzet elnyomásáért és az üresség betöltéséért. Pontosabban csak az orgazmus nyújthat megnyugvást, csak ez az extatikus élmény rendelkezik a létet bizonyító, vitalizáló hatással. De Brandon ettől még szenved, és tisztában van helyzete kilátástalanságával, melyből ellenben semmilyen kétségbeesett próbálkozás, semmilyen rúgkapálás nem vezet ki. Mindenféle emberi kapcsolat, szorosabb kötelék és bensőséges intimitás érvényét veszítette, csak az erotikus viszonyulásnak, a szexualitásnak van értelme. Az ösztönös impulzusok szabadon, kontrollálatlanul irányítják a mindennapi életet, miközben minden egyes kielégülés csak ideig-óráig elégséges, s a kör kezdődik előröl. Ha más nem, a szégyenérzete láthatóan Brandonnak is ép.

Tökéletes a film hidegsége, sterilitása és keretes zártsága. A kiúttalanság és a nyomorgás képei letaglózóak és bénítóak. Érezzük a mindent elemésztő szükségességet és a fájdalmas szenvedést is, Michael Fassbender tekintete, legkisebb rezdülése, arcjátéka elementáris erejű, a karakter legőszintébb gyökerét láttatja. Minden nap mással fekszünk össze, prostituáltaknak fizetünk, internetes pornót nézünk szüntelen, miközben láthatatlanul és hangtalanul üvöltünk. Cseppet sem kevésbé jelentős Brandon testvérének, Sissy-nek (Carey Mulligan) a jelenléte, a közte és Fassbender között lévő kapcsolat sokrétűségét, intimitását és agresszivitását csupán néhány fő jelenetben, nagyon finoman és hatásosan érzékelteti a film. A miértekre csak apró utalások vannak: nem az eredet és a folyamat fontos, hanem a statikus állomás.

A szégyentelen mindezek ellenére sem annyira erőteljes alkotás, mint Steve McQueen három évvel korábbi filmje, az Éhség. Bár a szexfüggő yuppie története sem kevésbé provokatív, mint a bebörtönzött IRA-tagok halálig tartó éhségsztrájkja, és bár az atmoszféra hipnotikus, az alapötlet mégis kidolgozatlanul marad, így hiányérzetet teremt.

A film témaválasztása kellőképpen izgalmas, sok lehetőséget rejt magában, az első félidő pedig szépen teljesíti a kitűzött célt. A film vége felé azonban valahogy elfogy a magabiztosság és a lendület, a tartalom súlya is mintha elillanna. Lehet, hogy önmagában a fásultság és üresség felfokozott szexualitásban és promiszkuitásban való megjelenése kevés egy filmhez. Kevés, ha – legalábbis az alkotók maguk – azt hiszik róla, hogy az. A szégyentelen pedig ezt bizonyítja, hisz McQueen nem tud mit kezdeni a feladattal az ötletes felütésen túl. Ábrázolhat a film egy stabil létállapotot, ahonnan szinte lehetetlenség kitörni, ahonnan nem látszik más lehetőség vagy a változtatás reménye, és emiatt szenvedhet is az áldozat. A szégyentelen pont akkor jó, amikor ezt teszi, amikor a kilátástalanságot és a kényszeres szükségszerűséget ereszti a ringbe, hogy egymásnak feszüljenek. McQueen azonban nem éri be ennyivel, és az egzisztenciális helyzet bemutatásán túl moralizálni is szeretne. A homoszexualitás mint a gödör legalját jelentő jelenet így teljesen fölösleges, a negatív sztereotípiák erősítéséről nem is beszélve. Az utolsó szexjelenetek és a végkifejlett pedig túlzottan mesterkéltnek és modorosnak hatnak a korábbi naturalistább szemlélődéssel szemben.

A legsajnálatosabb pont, hogy McQueen nem vitte végig következetesen a koncepciót. Így A szégyentelen végeredményben egy érdekes és izgalmas film, melynek a rendező jó érzékkel szab irányt, de amely egy kicsit magasra dobott labda ahhoz, hogy megfelelően le is tudja ütni.

A szégyentelen (Shame)
színes, feliratos, angol filmdráma, 101 perc, 2011

rendező: Steve McQueen
forgatókönyvíró: Steve McQueen, Abi Morgan
zeneszerző: Harry Escott
operatőr: Sean Bobbitt
producer: Iain Canning
vágó: Joe Walker

szereplők:
Michael Fassbender (Brandon)
Carey Mulligan (Sissy)
James Badge Dale (David)
Hannah Ware (Samantha)
Amy Hargreaves (nő)
Nicole Beharie (Marianne)
Alex Manette (Steven)
Elizabeth Masucci (Elizabeth)

IMDb

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..