Kritika

Pókterápia – Az űrhajós

Adam Sandler és Paul Dano furcsa párost alakít Az űrhajós (Spaceman) című filmben: két magányos űrutazó, egy ember és egy űrpók talál egymásra a végtelenben.

Mintha egy Terrence Malick-film lenne az űrben, olyan Adam Sandler új drámája, Az űrhajós. Persze Johan Renck rendezése nem ér fel a mester legjobbjaihoz, de filozofikusságával, lírai flashback-jeivel, zenehasználatával és képi megoldásaival is megközelíti azt – miközben hatalmas pókszörnyével szürreáliát és humort is adagol a recepthez.

Az űrhajós egy fiatal, cseh szerző, Jaroslav Kalfař A ​bohémiai űrhajós című, magyarul is olvasható regényén alapul. Kalfař tinédzserként került Csehországból Amerikába, és regénye akkor is egyértelműen a saját életének metaforája lenne, ha ezt ő maga nem mondta volna ki. A kultúrsokk okozta izoláció, elveszettség köszön vissza az első (fiktív) cseh űrhajós, Jakub Procházka történetében, aki magányosan sodródik az űrben, hátrahagyva otthonát és terhes feleségét. A regény „csehességéből” valamennyit a filmadaptáció is átmentett (pl. a párhuzamot Dvořák operájával, a Ruszalkával), ami különösen ismerőssé, kedvessé teheti a filmet a közép-európai nézők számára. Mindegy, pontosan melyik évet írjuk, a provincializmus érzése és annak leküzdése, a kommunizmus árnyai, az érzelmek elfojtása örök. Annak ellenére, hogy az űrben játszódik,

Az űrhajós földközeli történet emberi gyengeségekről, bűntudatról, önbecsapásról, önzőségről, amely a különös körülmények között kap kozmikus dimenziókat.

Az űrhajós az űrutazásban nem az akciót (vagy a horrort) keresi, mint oly sok film, hanem a kontemplációt. Belső kalandra indulunk Jakubbal, aki lassan elveszti az eszét: megjelenik az űrhajójában egy űrpók, aki azonban nem a nyolcadik utas. Nem bántani akarja, hanem beszélgetni vele, hiszen az emberi fajt kutatja. Szeretne megérteni minket, de nem tud. Bár végig eldönthetetlen marad, hogy a Hanušnak elnevezett jószág valódi-e, vagy csak Jakub képzeletének szüleménye, a pszichológusként funkcionáló pók fontos válaszokra ébreszti rá a parancsnokot. Akárcsak az olyan kortárs filmekben, mint az Ad Astra, Az első ember vagy részben a Csillagok között, az űr magánya remek helyszíne lesz az önvizsgálatnak, hiszen a rémisztő távlatai segítenek megtalálni, mi az igazán fontos. Ahol összeolvad a kezdet és a vég, ahol felülíródnak az ismert fizikai törvényszerűségek, ott már csak az számít, hogy miért hagyjuk hátra, akiket szeretünk.

Hiányzol – mondja a feleségének Jakub. Te mentél el – válaszolja Lenka.

Jakub átértékeli a tetteit, ami szép vallomásba torkollik, de azért nagyon egyedi megfejtéseket ne várjunk Az űrhajóstól: Adam Sandler ugyan négy évvel a Csiszolatlan gyémánt után ismét bizonyítja, hogy remek drámai színész, de az egyén és az univerzum megértéséhez nem visz közelebb a története. Kissé hosszú is a film, így amikor Hanuš azt mondja, hogy elvesztette az érdeklődését Jakub iránt, egyetértően bólogathatunk, mert pont addigra mi is. Értjük, tudjuk, miről van szó, most már történhetne is valami.

Nem könnyíti meg a befogadást a flashback-ek zavarossága, amelyek inkább hangulatfestő elemként működnek, mintsem történetmesélőként. Roppant elidegenítő képi megformáltságuk (a gömbkamera olyannyira eltorzítja a látványt, hogy a kép közepén kívül minden elfolyik) leképezi ugyan az emlékezést, mint olyat, de kevés konkrétumot árul el Jakub múltjából, így pedig jelenéből is. Olykor pedig Max Richter zenéje (aki több, hasonló filmnek is komponált korábban, pl. az Ad Astrának vagy az Érkezésnek) is túl sokká válik, giccsbe hajlik – érdekes módon a legkevésbé giccses épp Jakub úticélja, a Jupiter rózsaszín felhői, pedig ezek is túláradóan szépek.

Azonban Hanuš figurája, a pókkal kialakult kapcsolatából fakadó humor, illetve az űrhajós élet egyéb groteszk mozzanatai (például a szponzorok elvárásai) ellenpontozzák, a felszínen tartják a filmet. Sandler sztoikus játéka mellett érdemes kiemelni Paul Danót, aki csupán a hangjával képes egyéniséget adni egy hatalmas póknak, sőt, cizellált érzelmeket tükrözni. Megérte a több évnyi javítgatás, a korábban videoklipeket és sorozatepizódokat, köztük a Csernobilt rendező Johan Renck, illetve a kezdő forgatókönyvíró, Colby Day kiemelték Az űrhajóst az átlagos Netflix-tartalmak közül. Ha nem is mérhető a streamingszolgáltató legnagyobb presztízsprojektjeihez, művészi igénye, különcsége és sajátos hangneme messze kiemeli a középszerből.  

A filmet a Berlini Nemzetközi filmfesztiválon láttuk, további cikkeink az eseményről itt. Az űrhajós március 1-től látható a Netflixen.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com