Kritika

Interplanetáris Közterület-fenntartó Zrt. – Az űrsepregetők

A koreai filmipar kétségkívül sokat dob a közösbe a keleti mozgókép-kultúra gyöngyszemei közé. Most egy kvázi érintetlen műfajban, a science-fictionben is maradandót kíván alkotni. Vajon Az űrsepregetők sikerrel abszolválják e nem kis feladatot?

A Netflix már régen kinőtte magát életérzéssé, azonban a Netflix and Chill-kifejezés szépen-lassan evolválódik valami sokkal nagyobbá és nemesebbé. Mondhatni társadalmi szerepet vállal. Már nem csak az olyan nagyívű, eposzi dokumentumfilmek, mint az Egy élet a bolygónkon szól az ökológiai változásról és krízisről. Egyre több saját gyártású fikciós tartalomban is, mint Az éjféli égboltban, vagy aktuális üdvöskéjében, az első nagyköltségvetésű koreai sci-fiben, Az űrsepregetőkben is megjelenik az üzenet.

2092-ben járunk. A Föld nem élhetetlenné, de kritikusan szennyezetté vált, köszönhetően az űrben sok millió tonnaszámra keringő, majd a bolygót felszínét felmorzsoló szemétnek. A UTS nevű SpaceX-utánérzés, élén Elonk Musk alteregójával, Sullivannel (Richard Armitage) azonban menedéket nyújt az emberiségnek a Marson létrehozott Édennel. Pontosabban az emberiség nagyjából 1 százalékának, az elitnek. A cég mindent megtesz annak érdekében, hogy elodázza a Föld pusztulását, űrsepregető egységekkel kívánják tehermentesíteni és megtisztítani a környezetét. Egy ilyen csapat hétköznapjaiba nyerünk betekintést, amit alaposan fejre állít egy eltűnt biofegyver, egy Dorothy nevű android (Park Ye-rin). 

A Netflix egyre nagyobb figyelmet fordít a koreai mozipiacra,

ami érthető is, hiszen a keleti ország a 2000-es években kifejezetten nagy hatású produkciókat szállított, köztük többel is betörve a nyugati szférába. A nemrégiben elhunyt Kim Ki-duk, az Oldboy-jal kultuszt teremtő Park Chan-wook és a Hollywoodot is behálózó Bong Joon Ho filmjeinek elismertsége, utóbbi élősködőinek világszenzációja masszív alapot nyújt a külföldre terjeszkedő streamingóriás álmainak. 

A koreai filmművészet legnagyobb erőssége az a mélységes humanizmus, amely műfajtól függetlenül áthat minden alkotást. Ez a tézis vitán felül jelen van Az űrsepregetőkben. Minden szereplője saját drámával bír. A csapat kapitánya, Jang (Kim Tae-ri), a főhősünk Tae-ho (Song Joong-ki), a kartellfőnökből lett jótét lélek Park (Jin Seon-kyu), de még Bubs, az android (Yoo Hae-jin hangján) is végtelenül esendő, ebből kifolyólag, emberi. Egy csapat, aki a megélhetéséért küzd, a szemétből kíván pénzt csiholni, miközben leszakad a lábukról a cipő, de az adósság folyton csak nő. A kisemberek kálváriája az, amivel a nézőnek azonosulnia kell, azt pedig sajnos mindannyian ismerjük. 

A tragikomédia szegmens akkor jut érvényre, amikor Az űrsepregetők csapatának jelleme feltárul, és megismerszik azok origója. 

Mindegyikük a múlt terheit cipeli, melyek súlya alatt lábuk meg-megrogyik, szembenézni velük pedig legalább olyan fájdalmas, mint maguk a mindennapok gondjai. A soká hitt idea megcsömörlése és hazugsága kínozza őket. Egy kegyetlen gengszter is lehet gondoskodó gyerekfelvigyázó, egy radikális lázadó is vágyhat az egzisztenciális biztonságra, és egy kapzsi android programozott áramköreiben is zavart okozhat az önzetlenség. Ami a legfontosabb, Tae-ho személyében bizonyosul be, hogy egy ember akkor is lehet odaadó szülő, ha nem köti a vér. Ez az üzenet van természetesen a leginkább kifejtve, elmélyítve, a többi jellemábra felszínes marad ugyan, de remek humorforrás. Egy jelenetben ezek az eltévelyedett lelkek azon vitatkoznak, hogy miképpen lehet jól megmosni egy kislány haját. 

Az űrsepregetők csapata és az expozíció ilyetén erősen hajaz A galaxis őrzőire, űropera jellege pedig a Csillagok háborúját juttathatja eszünkbe.

Nem nehéz párhuzamot vonni a mindent magáénak tudó, kizsákmányoló és fanatikus UTS valamint a Birodalom között. A hataloméhes, természetfeletti képességgel bíró Sullivan és az Uralkodó között. A maroknyi elnyomott, a rendszerrel egyet nem értő, harcra kész szemétszedők és a Lázadás között. Na, meg persze a finálék között, de ezt már nem ragozom. 

A legerősebb és számomra kifejezetten üdítő gondolata Az űrsepregetőknek, hogy végre nem a Földön játszódik, hanem a Föld problémáiról szól, sok millió kilométer távolságból. Egy távolságból, ahonnan már el lehetne engedni az otthonunkat, hiszen már kellőképpen leamortizáltuk ahhoz, hogy sose fogadhasson minket vissza. A film egy kiáltvány, egyértelmű propaganda a klímaválság elleni harcban, de egy jó cél vezérli. Amióta a szovjetek fellőtték a Szputnyik-1-et, nagyjából 9000 műhold esett szét, robbant fel, vagy ütközött össze. Ezen a törmelékdarabok megsemmisítésének mikéntje a mai napig vita tárgya, de a jövőkép megkérdőjelezhetetlen; ha ez így megy tovább, még azelőtt elpusztítjuk a bolygót kívülről, hogy megtennénk ezt belülről. 

Ennek elkerüléséhez technológiai bravúr szükséges. Erre kínál néhány ötletet a film, amelyek szintén bravúrosak, a maguk filmes módján.

Elképesztő látványvilág tárul elénk, egy nagyon átgondolt univerzum, amelynek minden részlete gyönyörűen kivitelezett. Vizuális orgia ez a javából, kezdve a Halálcsillag utódjának is beillő Gyár nevű mesterséges holddal, a Virgin Hyperloop utasszállító kapszulájára emlékeztető közlekedésen át, egészen az űrcsatákig. A vágás és a film dinamikája már hagy kivetnivalót maga után. A „jóból is megárt a sok” elvet élből elutasítva olyan tempóval turmixolták össze a látványelemeket, hogy egynémely korty visszakívánkozott belőlem. 

Az űrsepregetők társadalomkritikának kissé egyoldalú, de őszinte és sallangmentes. Drámaként olykor elbagatellizált és felszínes, de a mélybe nyúl és átélhető. Sci-fiként és biomoziként viszont nagyszerű. De milyen egységnyi filmként? Távolról sem rossz, de a mesterműtől is messze jár. Ismerős történet a kisemberek és a multik harcáról, ismerős arcokkal és célokkal, ismerős végszóval, happy enddel. A két és negyed órás játékidő során az elemek, amelyek külön-külön drágakövek, elegyet alkotva már csak párkarátos aranynak hatnak, amit a nagy kapkodás közepette több oldalról túlcsiszoltak. 

Avatar

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés