Az utóbbi évek gyerekeknek szánt animációs filmjei magasra tették a mércét: már nem elég a cukiság, olyan mögöttes tartalom, üzenet kell, ami gyerekeket és felnőtteket egyaránt elgondolkoztat és szórakoztat. A Gólyák hiába vicces, ennél többet viszont nem tud nyújtani.
Agymanók, Hős6os, Így neveld a sárkányodat… csupa olyan mese, ami az utóbbi időkben összetett problémakört dolgozott fel, egyszerre szólva minden korosztályhoz. Emellett a másik trend a gegekre és imádnivaló karakterekre épülő történet, amit legutóbb A kis kedvencek titkos élete valósított meg, azt megelőzően pedig a Grúból ismert minyonok önálló filmje. Csakhogy míg ezeknek sikerült egy valóban cuki, és teljesen karakterközpontú felépítéssel elvinni a filmet a hátukon, a Gólyák mindössze pár – valóban nagyon – vicces szituációt tudtak csak nyújtani, épkézláb történet, karakterfejlődés, ráadásul cukiság nélkül.
A történet szerint a gólyák már rég kiszálltak a bababizniszből, ugyanis a kiszállítandó gyerekek cukisága megfertőzte egyik munkatársukat, a munkával járó kockázat veszélyeztette az üzletet. Helyette egy sokkal biztonságosabb és jövedelmezőbb ágazatra tértek át: az egyszerű csomagszállításra a Sarki Boltból. Legsikeresebb futáruk, Fióka, épp főnökké előléptetése előtt pár nappal azonban óriási galibába keveredik, ugyanis az egykor nyakukon ragadt csecsemő, az azóta felcseperedett Tulipán véletlenül legyárt (igen, legyárt) egy újabb babát, akit most együtt kell leszállítaniuk a megrendelőnek teljes titokban, különben Fióka bukja a kinevezését. Az út során Tuilpán és a gólya rengeteg kalandon megy át, és persze végül minden a lehető legjobban zárul: felismerik az egymásban rejlő értékeket és a gyerekszállítás csodás voltát.
Csakhogy már maga az alaphelyzet hagy némi kifogásolni valót maga után, a gyerekekben pedig minden bizonnyal rengeteg kérdést vet fel. Míg az utóbbi években a mesék mindinkább az őszinteségre törekedtek és arra, hogy a legkisebb nézőiket is értelmes felnőttként kezeljék, addig a Gólyák primitív és a valósággal össze nem egyeztethető világot tár eléjük. Olyan meséknél nem okoz ez problémát, ahol a környezetet átjárja a fantasztikum, viszont jelen esetben ez elmarad: a történet inkább azt sugallja, a gyerekek elől eltitkolják, hogy valójában tényleg a gólyák hozzák a kisbabákat.
Ráadásul a road movie-k azon alapkövetelménye sem teljesül igazán, hogy a karakterek az út során maguk is fejlődnek. Sem Tulipán, sem Fióka nem megy át igazi változáson, nem fedezik fel saját, eldugott értékeiket, csak a környezetük igazságaira ébrednek rá.
Ha viszont eltekintünk a suta történettől, nagyon jókat szórakozhatunk a filmen, ugyanis a – főleg képi – poénok nagyon a helyükön vannak, még ha sokszor a Kengyelfutó Gyalogkakukk szintjén mozognak is.
De a Gólyáknak nem lesz nagy utóélete: emlékezetes karakterek híján nem lesz belőle franchise, nem fog második részt megélni (remélhetőleg), és hatéves kor fölött nem fognak a gyerekek azért könyörögni, hogy nézzük meg velük újból. De egyszeri önfeledt nevetésre minden bizonnyal alkalmas.
