Kritika

Born to die – Babyteeth

Az ausztrál Babyteeth (tejfogak) igényesen nyúl egy olyan zsánerhez, amelynek filmjeit, jogosan vagy jogtalanul, de csak és kizárólag a tinik számára tartanak fogyaszthatónak.

A coming of age filmek sajátos válfaját adják azok a történetek, amelyekben haldokló, az élettel még éppen csak tétován ismerkedő tiniket ragad el idejekorán valamilyen halálos betegség. Az elmúlt évtizedben jóformán minden évre jutott egy ilyen alkotás: A nyugtalanság kora, Most jó, Lány kilenc parókával, Csillagainkban a hiba, Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni vagy a nem olyan régen bemutatott Minden, minden című film. A felsorolt filmek váltakozó színvonalúak. Egyik részük képes kellemes, gondolatokkal teli kikapcsolódást nyújtani, másik részük viszont olyan közepesnek mondható, pátosszal felhígított dramaturgiát alkalmaz, amely leginkább a vörös pöttyös könyvek érzelmi

sekélyességének színvonalára süllyeszti le a végeredményt. Kiemelkedő darabok azonban nem születtek a „rákos-romantikusnak” is nevezhető alműfajban.

Eddig.

Az ausztrál származású Shannon Murphy első nagyjátékfilmje, a Babyteeth üde színfoltja a fentebb részletezett tinidrámáknak. A film, illetve a forgatásban résztvevő alkotók kreatív megoldásai újabb bizonyítékát adják annak, hogy érdemes Ausztrália filmiparára odafigyelni. Korábbi, egyedi hangvételű alkotásaikkal olyan filmes zsánereket gazdagítottak, illetve gondoltak újra: mint a stop motion animáció (Mary és Max), a disztópikus akciófilm (Mad Max), a bűnügyi film (Animal Kingdom), a tasman gótika (The Nightingale) vagy éppen a horror (Babadook).

A film története röviden összefoglalható: a súlyos beteg, rákos tinédzser, Milla megismerkedik a drog- és gyógyszerfüggő Moses-szel. A lány nagyon hamar kötődni kezd a problémás fiúhoz, kettejük szerelmét pedig aggodalommal és féltéssel szemlélik Milla szülei.

Murphy filmjének erejét nem a drámai alapszituáció adja, hanem a téma kibontásához nagyon jó érzékkel kiválasztott filmes stilisztikai eszközök. A Velencei Filmfesztiválon debütált alkotás forgatókönyvét Rita Kalnejais írta, saját, azonos című színdarabja alapján. A filmet tagoló képközi feliratok ügyesen felidézik a drámák, színdarabok szövegeire jellemző felosztást. A bevágott feliratok általában egy szóban vagy rövid mondatban felvezetik a következő jelenetet, amely feszes narratívát kölcsönöz a filmnek. Életképek sorozatát kapjuk, semmi nem lesz elnyújtottan részletezve a történetben, egy-egy kivételtől eltekintve soha nem láthatunk néhány percnél hosszabb jelenetsort. Mindez hatással lesz a dramaturgiára és a stilisztikai elemek használatára is.

A film egyik üzenetét, vagyis a pillanatok megélésének fontosságát is szépen kiemeli ez a forma.

Dramaturgiai szempontból a koncentrált elbeszélés, a tömör jelenetek nem engedik, hogy a film feleslegesen sokáig elidőzzön bizonyos jeleneteknél, így a látottak soha nem fognak átfordulni giccsbe. A stilisztikai elemek közül pedig különösen hangsúlyossá válik a filmzene, amely szépen kiegészíti és tovább rétegeli az egyes jelenetek érzelmi töltetét. 

A zene több színtéren is megjelenik a filmben: egyrészt beleszőtték a történetbe, ugyanis Milla hegedül, édesanyja zongorázik, másrészt pedig külső forrásból hallhatunk aláfestésként klasszikus zenét, illetve mai könnyűzenét is. Az akusztikus elemek jól illeszkednek a jelenetek tömörségéhez, ugyanis a zene mindig elhalkul, még azelőtt, hogy szentimentálisnak éreznénk a látottakat. Szintén a zenének köszönhetően fog kiteljesedni a film egyik érzelmi csúcspontjának számító vacsorajelenet.

Milla édesanyja évekkel ezelőtt hivatásos zenészként dolgozott, munkájából adódóan pedig sokszor kellett idegenek felügyeletére bíznia kislányát. A nőt leküzdhetetlen bűntudat gyötri, emiatt felhagy a zenéléssel is, ugyanis újból és újból visszaemlékszik ezekre a fájdalmas elválásokra, kislánya zokogására.

Az anya-lánya kapcsolat helyrebillentésének, a nő megbékélésének szimbolikus kifejeződését adja majd közös zenélésük.

Milla hegedül, édesanyja zongorázik, a környezetük pedig megérezve a pillanat súlyosságát, csendben figyel (Milláék terhes szomszédjánál megindul a szülés, aki észrevétlenül próbál távozni a helyszínről). A történethez összeválogatott remek filmzenét díjjal honorálták a velencei biennálén.

A színészek kivétel nélkül szépen asszisztálnak a történethez. Toby Wallace (Moses) játékát a legjobb bemutatkozó, fiatal színésznek járó Marcello Mastroianni díjjal ismerték el. Az egyre több nemzetközi produkcióban (Kisasszonyok, Éles tárgyak) felbukkanó Eliza Scanlen (Milla) erős jelenléte pedig végig fenntartja a figyelmünket. A Milla szüleit alakító Essie Davis és Ben Mendelsohn egyszerre szórakoztatóak és esendőek. Egyik nagy pozitívuma a filmnek, hogy nemcsak a két fiatalról, hanem a környezetükben élőkről is árnyalt képet fest. Érdekes végigkövetni a szülők lelkiállapotát: a gyógyszerfüggő anyáét, aki egy idő után úgy dönt, lemond a nyugtatókról, hogy jelen lehessen lánya utolsó pillanataiban és a látszólag kiegyensúlyozott apa, aki kétségbeesésében morfiummal próbálja csillapítani fájdalmát. De mellettük ugyanilyen izgalmas az internet praktikáit követő terhes szomszéd nő, Toby, illetve Milla romantikus lelkű hegedűtanára is.

A korábbi jelenetsorok kontrasztjaként működik a film zárójelenete. Itt ugyanis

nem fordul el a kamera, hosszú perceken keresztül nézhetjük a felhős égboltot és az alatta hullámzó tengert.

Mindenki együtt van ebben a jelenetben, élvezik a tengeri levegőt és egymás társaságát. „Tetszene, ha így válnék az égbolt részévé, apa” – hallhatjuk Milla utolsó mondatát. Szép befejezése egy elgondolkodtató és megkapó filmnek.

Avatar

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya