Kritika

Szociálisan érzéketlen másolat – Bajnokok

A szerethető, humoros, mégis kőkemény, spanyol Bajnokok (2018) után idén elkészült annak felhígított, amerikai verziója, amely szinte copy paste-je a korábbinak, csak épp a lényeg és a lélek veszett ki belőle.  

Bobby Farrelly (Dumb és Dumber, Keresd a nőt!, Én és én meg az Irén) vállalkozott arra, hogy adaptációt készít Javier Fesser (Camino, Mortadeló és Filemón nagy kalandja) 2018-as, Bajnokok című filmjéből, amelyet egy 1999 és 2014 között működő, értelmi fogyatékossággal élő játékosokból álló kosárlabdacsapat igaz története inspirált. A film a spanyolok saját nevezettje volt az Oscarra (érthetetlen módon jelölést végül nem kapott), a 33. Goya-díjátadón a legjobbnak választották, sőt egyik mellékszereplője, Jesús Vidal volt az első, értelmi fogyatékossággal élő színész, aki Goya-díjat vehetett át. 

A történet szerint egy menő kosárcsapat másodedzője (akit az eredetiben Javier Gutiérrez, az amerikaiban Woody Harrelson alakít) ittas vezetés miatt választás elé kerül: vagy börtönbüntetésre kényszerül, vagy pedig közmunka gyanánt egy amatőr csapatot kell három hónapon keresztül edzenie – a team specialitása, hogy tagjai nem tudnak kosarazni, és értelmi fogyatékossággal élnek. Az edző eleinte hallani sem akar az ötletről, ám szép fokozatosan összecsiszolódik a csapattal.

Az alapsztori alig tér el az eredetitől Farrelly verziójában, mégis akadnak jelentős különbségek a két film minőségét tekintve.

Remake esetében pedig aligha értékelhetjük a feldolgozást az eredetivel való összehasonlítás nélkül, és különösen akkor lehet ez fájdalmas, ha az első verzió kategóriákkal jobb a másodiknál: ez a helyzet a Bajnokokkal is, amelynek Farrelly-féle változata egy emészthetőbbé, egyúttal felszínesebbé alakított másolat lett. A jelenetek, a karakterek és a cselekmény szinte teljes tükörfordítása az eredetinek – hogy lehet akkor mégis az, hogy jelentős különbségek vannak a két film között?

Kezdjük a szereplőkkel. Az eredeti film rendkívüli castinggal büszkélkedhet, lenyűgözően sokszínűek és kidolgozottak a karakterei. Nagy hangsúlyt fektet a csapattagok egyedi gondolkodásmódjának és szeretetnyelvének, valamint az értelmi fogyatékosságok különböző fokozatainak és megnyilvánulásainak valósághű és mély bemutatására. És arra, hogy sok esetben milyen nehézségekkel jár a beilleszkedés az értelmi fogyatékossággal élők számára. Emellett Fesser filmjében az is kiemelt figyelmet kap, ahogy ezzel a különös-különleges csapattal a sokáig elzárkózó és előítéletes edző fokozatosan megtalálja a közös nyelvet, jellemfejlődése pedig gyönyörű ívet jár be. Szép lassan megérti, most nem kosárbajnokokat kell faragnia, hanem azt kell elérnie, hogy a játékosok csapatnak érezhessék magukat. Ez egy hosszú, türelmet igénylő folyamat, amit lenyűgöző érzékenységgel és őszinteséggel mutat be a film. 

Farrelly ilyen mélységekig nem jutott. Az ő filmje nem tudta megragadni a történetben rejlő árnyaltságot és szerethetőséget, a karakterek ábrázolása is sokkal hanyagabb. A csapat szinte minden tagja ugyanolyan, az őket jellemző leegyszerűsített ábrázolásmód nagyon messze áll a valóságtól, és ezt az eredeti film színes, sokoldalú szereplőinek ismeretében szinte fájó látni. Farrelly csapatában szinte minden játékos kommunikatív, cserfes és szociális, amivel a rendező

csak annyit vállalt be, amennyit befogadhatónak és szórakoztatónak ítélt célközönsége számára. Így viszont a felszínt kapargatja,

és maximum addig jut, hogy a Down-szindrómát cukiságfaktorrá alakítsa. A Woody Harrelson alakította edző jellemfejlődése, vagyis inkább annak hiánya szintén kanyarban sincs Javier Gutiérrez karakteréhez, sőt igazából színészi alakításához képest sem.

Farrelly víziójában egy jóval felhigítottabb és lebutítottabb verzió született, amelyből épp a lényeg, a hitelesség, a mélység, a giccsmentes báj, és mindezek mellett a kendőzetlen valóság ábrázolása veszett ki. Fesser filmje ezzel szemben gyönyörűen megmutatta, mi mindentől szerethetőek a főszereplői másságukban és ebből fakadó különlegességükben, de azt is, miért nehéz mindezek miatt nekik és a környezetüknek is. Erre példa egy jelenet az eredetiből: amikor az edző azt mondja a 40 fölötti feleségének, félne, ha gyereket vállalnának, nagyobb eséllyel születne Down-szindrómásként. Ezt hallva a nő felháborodik, ám a kosárcsapat egyik játékosa, aki véletlenül meghallotta a párbeszédet, őszinte megértéssel fordulva mondja az edzőnek: „Én sem olyan gyereket szeretnék, mint mi. Viszont nagyon boldog lennék, ha olyan apám lehetne, mint Te.” Az ehhez hasonló szívbe markoló jelenetek, ez a fajta őszinteség az amerikai változatból hiányzik. Helyette csak egy sokadik, felszínes, amcsi vígjátékot kaptunk.

Bobby Farrelly egyébként olyan vegyes megítélésű vígjátékokért felelős – egy részükért testvérével karöltve – amelyekben gyakorta jutnak fontos szerephez a testi vagy értelmi fogyatékossággal, esetenként mentális zavarral élő karakterek. Az Én és én meg az Irén-ben Jim Carrey skizofrén férfit alakít, A nagyon nagy Ő-ben pedig a testképzavar kérdése kerül előtérbe, míg a Tökös tekésben Woody Harrelson karaktere egy baleset során elveszti az egyik karját. Szintén a Farrelly-fivéreké a Keresd a nőt! című film, amelyben Cameron Diazért bomlanak a férfiak, és ő az alapján válogat potenciális partnerei közül, hogy ki hogyan bánik értelmi fogyatékossággal élő testvérével. 

Nem mondhatjuk azt tehát, hogy a Bajnokok adaptációja a témában teljesen avatatlanokhoz került volna,

mégis az lehet az érzésünk – különösen az eredeti fényében –, hogy nem került jó kezekbe a film, mivel éppen azt a mélységet és valósághű ábrázolást, annak minden bájával és kegyetlenségével együtt, nem tudta nyújtani, amit viszont a spanyol eredeti oly’ szépen megragadott.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!