Kritika

Mint a ma született… – Bárány

A Bárány (Lamb) egy meghökkentő izlandi folklór horror Noomi Rapace-szal, amiben még Tarr Béla is közreműködött producerként. A költői képekben elmesélt történet viszont inkább az érzékeket sokkolja, semmint az elmét.

A Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában bemutatott és az eredetiségéért díjazott Bárány valóban próbál szokatlanabb hangokat becsempészni a maximum tematikailag összehasonlítható filmek azon csoportjába, amit kortárs művészhorrornak hívunk, de a bedobott elemek végül nem állnak össze kellően ahhoz, hogy valóban maradandó eredetiségről beszéljünk. Ettől függetlenül a Noomi Rapace kifogástalan főszereplésével, Valdimar Jóhannsson figyelemreméltó elsőrendezésében készült film olyan sokféle hatást tud kiváltani nézőjéből, hogy a Báránynak mégis fontos hely jut a bizarr horrorjairól elhíresült A24 stúdió húzónevei, például a Fehér éjszakák és A boszorkány között.

Nem véletlenül említettem pont ezt a két filmet: a Bárány Aster második és Eggers első filmjét idézi a bukolikus paraszti-népi környezettel, a helyszín ezúttal azonban a varázsosan félelmetes izlandi táj. Apró gazdaság áll a füves fennsíkon lakóházzal, karámmal, megmunkált földdel, bővizű folyammal és rengeteg juhval, mindezt pedig misztikus ködbe burkolózó havas szirtlánc szegélyezi.

Az embernek joggal lehet itt egyszerre felszabadultság- és bezártság élménye:

vajon ezek az öreg hegyek védelmeznek vagy szép lassan összeroppantanak? Ez a tájban is megnyilvánuló ambivalens hangulat lengi körbe az egész filmet, ami a fokozatosan felépülő feszültség érzetével jár.

A Bárányban gyermektelen házaspár (Noomi Rapace és Hilmir Snær Guðnason) éli rutinszerű mindennapjait a tanyán, nem tudjuk, mi történt velük, csak érzékeljük a kettejük közötti megtört kapcsolódást és a néma távolságot. Természettel való együttélésük, monoton, munkáról szóló életük és a lassan változó, szürkéskék képek hipnotikus időtlenséget teremtenek meg a pár körül. (Nem is véletlen, hogy a rendezőnek példaképet jelentő Tarr Béla executive producerként működött közre a filmben.) Aztán egészen váratlan fordulat történik az egyik állat ellése során, aminek a természete a néző előtt még idegőrlően hosszú ideig rejtve marad, hogy aztán annál nagyobbat szóljon, amikor

abszurd és meghökkentő módon szembesülünk az új családi struktúrával.

Az addig felépített baljós hangulat a Bárány közepén gellert kap, de annyira röhejes az alapszituáció, annyira vészjósló az új helyzet is, hogy az igazi, őszinte fellélegzés nem következik be. Pedig ezen a ponton a Bárány többször rájátszik a józan ésszel teljesen felfoghatatlan történésre, még egy kívülálló szereplő is megjelenik, aki ezen a ponton a leginkább tudja képviselni a néző megdöbbenését és értetlenkedő reakcióival csatornázni a feszültség levezetését. Bár a gyanakvás még ezután is alattomosan a sarokban marad, a felszínen látszólag a helyére billennek a dolgok. Idilli családi élet villan fel, amiben a házaspár érzelmileg visszatalál egymáshoz, hogy aztán az utolsó, riasztóan abszurd fordulat újra szétromboljon mindent.

Lamb' Trailer Reveals Half-Lamb, Half-Human Baby - Variety

A néző tehát súlyos hangulatváltozásokon és érzelmi reakciókon megy végig, miközben a Bárány realizmusból abszurdba, majd horrorba megy át.

A mélységet és különböző szimbolikus olvasatokat provokáló jelek ellenben soha nem állnak össze egy értelmezhető egésszé.

A keresztény utalások természetesen nem hiányozhatnak: a bárány mellett a feleség neve (Maria), valamint időnként az ő vizuális megjelenítése és a pajtában kezdődő képsorok a karácsonyi zenével is erre utalnak. De a film alatt elgondolkodhatunk az anyaság és az örökbefogadás súlyos etikai dilemmákat érintő kérdésein, a családi tragédia pszichológiai turbulenciáin vagy általában az ember és a végeredményben kiismerhetetlen természet viszonyán is. Ezek közül egyik téma sem jelenik meg kidolgozva, valódi tartalommal, pedig az utolsó, meghökkentő képsorok valószínűleg mindenkit találgatásra késztetnek: most akkor miről is szólt a Bárány, nyilván szimbolikusan? Bűnbeesésről és bűnhődésről? Talán ez a legegyértelműbben megfogalmazható következtetés, ebben az értelemben pedig olyan, mintha a film egy ősi átok beteljesülése, egy figyelmeztető példázat lenne. Figyelmeztetés, hogy mindenki csak annyit birtokoljon, ami jár neki.

Elég sovány? Direkt geg lenne akkor inkább a Bárány? Ahhoz viszont nem eléggé hisztérikus a katarzis, pedig egy horror esetében ez a minimum. Ott van például az idén Cannes-ban fődíjat nyert Ducournau első filmje, a Nyers, ami egészen szenzációsan párosította a horror elemeket az abszurditással, a mélyebb tartalmat a költői képekkel és mindezt a film végén egy slusszpoénnal fejelte meg. Valdimar Jóhannsson rendező kísérlete azonban jó irányba mutat, és később is érdemes lesz rá figyelni, ha következő filmjénél némi finomhangolással pontosabban tud betalálni.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés