Kritika

Kebelbarátom – Barátnőt felveszünk

A Barátnőt felveszünk megméri korunk érzékenységét: tudunk még pucéran káromkodó és tinédzsereket pofozó Jennifer Lawrence-en nevetni, vagy ennek már nincs helye a mozik piacán?

Egyesek hópihe, mások puhapöcs nemzedékként hivatkoznak korunk ifjú generációira, az Y végén születettekre és különösen a Z-kre, akik az ezredforduló gyermekei. Természetesen minden egyes korosztály lesajnálóan mutogat az utána születettekre, és hivatkoznak magukra, mint „az utolsókra, akik még jól sikerültek.” Mit hallunk azokról, akik most élik a tízes vagy húszas éveiket? Életükben nem dolgoztak, mindent a seggük alá pakolt anyuci és apuci, kitolódott a felnövéskor, ráadásul túlérzékenyek, de úgy, hogy a hajléktalannak nem adnak pénzt, viszont a Pride-kitűzőt hordják a táskájukon.

A Barátnőt felveszünk részben egy ilyen generációs különbséget tár elénk, amely során a harsány, nagyszájú és gátlástalan, 32 éves női hős, Maddie (Jennifer Lawrence) egy 19 éves fiút próbál becserkészni. Percy-t (Andrew Barth Feldman) szülei túlságosan zárkózottnak ítélték, ezért bérelték fel a lecsúszó anyagi helyzetben lévő cédát, hogy csavarja az ujjai köré és vegye el a fiú ártatlanságát. A szűzoltás során két merőben eltérő attitűd kerül felszínre:

a gyors és érzelemmentes szex gátlástalansága űz harcot a lassan megismerkedős teszetoszasággal.

A film a csajozni és önmagáért kiállni képtelen kocka srác régről ismert sztereotípiáját aktualizálja, és teszi egy érzékeny, romantikus lélekké, akit a bögyös maca képtelen meghódítani habtestével, hiába pakolja ki számára pazar, porhanyós portékáját. A belső fontosabb, mint a külső, így a lány, aki korábban bármit el tudott érni egy széttett lábbal, el kell kezdjen „hópihéül” közelíteni. Önmagát is meglepi, milyen hatásfokkal tud érzelmi mélységet adni egy érdekkapcsolatnak, miközben saját jellemhibáira és élethelyzetére is kellő reflexiót tud szerezni.

A karakterek nemcsak önmagukat és nemzedéküket hivatottak reprezentálni, de filmes műfajokat is jelölnek. Jennifer Lawrence figurája a korhatárkarikás, erotikus vígjátékok hangvételét szállítja, míg Andrew Barth Feldman tinédzsere egy neurotikus dramedy hatását kelti. A Barátnőt felveszünk felhelyezi őket a vászonra, majd el is billenti a filmet az egyik zsáner irányába.

Egyértelmű jelzés a vígjátékokra járó moziközönség számára az a jelenet, amikor a 18-20 évesekkel teli házibuliban kinézik Jennifer Lawrence karakterét karakán beszólásaiért: az eltörlés kultúrája akart tort ülni ott a melegvicceken és a rapid módon elszórt szidásokon. Mintha csak a jelenkorunk verbális kapuőreit hallanánk, akik cenzussal jutalmaznák azokat a poénokat, amik túl messzire mentek. Todd Phillips, a Másnaposok rendezője nyilatkozta pár évvel ezelőtt, hogy szerinte egyre kevesebb témával lehet viccelődni anélkül, hogy komoly felháborodást okozna egy kicsi, de hangos csoport számára. A meredek jelenetek, a szabadon tárgyalt szexualitás, a meztelen női test látványa, a szüzesség elvesztése – ezek olyan ma már klasszikus elemek, amelyek még egy Amerikai pitét elvittek a hátukon, de napjainkban már alig elképzelhetőek.

A Barátnőt felveszünk részben visszahozza a 2000-es években divatos, 18-as karikás vígjátékot.

Ehhez pedig egy Jennifer Lawrence-re volt szüksége, aki mintha egy hosszú száműzetésből tért volna vissza, hogy ránk rúgja az ajtót és jelezze, bármikor képes elvinni egy filmet a hátán, és akármennyire képes magából hülyét csinálni. Tom Cruise-t szokták méltatni kaszkadőrmutatványai esetén azzal, hogy milyen bátor – most mit mondjunk Jennifer Lawrence-re, aki évakosztümben ver pofán egy triót az év egyik legmeghökkentőbb villantós jelenetében? Hihetetlen, milyen módon hagyta maga mögött gátlásait a színésznő, a humoros jelenetekben úgy brillírozik, mintha erre a műfajra született volna. Megtestesíti azt a bevállalós attitűdöt, ami az eggyel fiatalabb nemzedéknek nem sajátja: az ő eltartott kisujjukra Maddie egy kitartott középsővel felel. Végül azonban ő sem kerülheti ki a változás szelét.

Mivel a korhatáros komédia és a lelkizős vígjáték egymással vetekszik, Percy felnövésével egyre inkább utóbbi felé billen majd a mérleg. Az ő fejlődése egy aranyos belső utazás a sokkal komolyabb diónak bizonyuló Maddie mellett. Percy nehezen képes megnyílni emberek előtt, hosszú évek során bullying áldozata volt, szülei túlságosan rövid pórázon tartják őt. Nem véletlen, hogy Matthew Broderick játssza édesapját, aki annak idején a Meglógtam a Ferrarival Ferris Buellerként testesítette meg egy korszak legnépszerűbb lázadóját – filmbéli fia szintén egy autórongálással igyekszik áttörni saját családi korlátait, csakúgy, mint John Hughes alapművében, csupán itt ügyetlenebb formában.

A coming-of-age film azonban Maddie-t is megszelídíti/felemészti:

a szabadszájú szereplőből aranyszívű angyalka válik. Gene Stupnitsky rendező a Jó srácok parádésan alpári komédiája után képtelen volt ugyanolyan minőségben végigvinni egy másik műveletet. A Barátnőt felveszünk, bár flörtöl azzal, hogy egy pajzán film legyen, végül idomul a jelen generáció elvárásaihoz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne olykor nagyon vicces vagy cuki – a Maneater feldolgozás egy kiemelkedő pillanat –, de egy jelenetet leszámítva alig történik valami merész a képernyőn, így nem mondhatjuk azt, hogy visszatért volna egy rég letűnt műfaj a mozivásznakra. Ezt csak Jennifer Lawrence-ről lehet elmondani!

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com