Kritika

Ha kapsz egy második esélyt – Bárcsak

Gyakran eszünkbe jut, hogy ha ismertük volna a jövőnket, másképpen éltük volna a múltunkat. Erre mondják, hogy késő bánat. Kivéve a romantikus filmekben, ahol még az is megeshet, hogy a főhős új esélyt kap. Kérdés, hogy mihez kezd vele. 

A film

A Bárcsak című film alapvetően kétszereplős. Samantha (Jennifer Love Hewitt), a bájos zenész és Ian (Paul Nicholls), a fiatal üzletember állnak a sztori középpontjában. A lány éppen a záróvizsgájára készül egy londoni zeneakadémián, a férfinak ugyanazon a napon van fontos üzleti megbeszélése. A jól bevált klisé szerint a művésznő az érzelmek, míg a businessman a munka embere. Ian nem figyel a barátnőjére, a koncertet is majdnem elfelejti. Ezzel szemben Samantha minden kívánságát lesi szerelmének.

Különféle véletlenek hatására pocsékul alakul ez a fontos napjuk, amelynek végén Sam taxiba ül, ám a fiúja nem tart  vele. Még látótávolságon belül van az autó, amikor belehajt egy másik kocsi. Samantha meghal. Ian majd belepusztul a lelkiismeret-furdalásba. Másnap azonban csoda történik, megint tegnap van. Megint együtt vannak. Innentől válik csak igazán izgalmassá a dolog. Amellett, hogy különösebb magyarázatot nem ad a film az idő folyamának ilyetén visszafordulására, tökéletesen logikátlanul viselkedik a főhős is. Elkezd kis apróságokon rugózni. Ha ez és ez ugyanúgy van, akkor a vége is ugyanaz. Rájön, hogy minden ugyanaz, csak kicsit máshogy. A néző nem érti teljesen, hogy mi folyik itt, de nagyobb baj, hogy nem is igazán érdekli. Egyetlen szereplő van, a taxisofőr, aki, úgy tűnik, hogy birtokában van a titoknak, ám ő, mondjuk úgy, beszámíthatatlan. Minden kérdésre egy közhellyel felel. Nem tudni, angyal-e vagy ördög, és mintha ezt a kérdést a film készítői föl sem tették volna maguknak.

Ami a film hangulatát illeti, nagyon régen éreztem ennyire zavarban magam. Mert egyrészt tévéfilmszerűek a beállítások és a párbeszédek (ami nem véletlen, hiszen a rendező, Gil Junger nagyrészt ebben utazik), másrészt az érzelmi csúcspontoknál lassításokkal és más effektekkel machinálnak az alkotók. Néha ráadásul teljesen indokolatlanul. A film vége felé, amikor kezdenénk fellélegezni, még egy bónusz dalt is eldurrantanak. Samanthanak megszervezi a szerelme, hogy mindenki előtt énekelnie kelljen. Persze, ahogy mi magunk is reagálnánk, ő örömmel dalol, a háttérben kórussal. A közönség őrjöng. A néző kevésbé. A film slusszpoénját, ha nevezhető annak, nem árulom el, aki rászánja az időt, megérdemel ennyit. Minimum.

Amire tehát számíthatunk: sok-sok könny és tipródás, a halál közelségét megérezve jobbá válni igyekvő férfi, naiv nő, rengeteg klisé és egy olyan sztori, ami több akar lenni annál, ami, és így kevesebb lesz. Nem mondom, hogy kibírhatatlan, de léteznek ebben a műfajban sokkal jobb filmek (pl. Ősz New Yorkban, Édes novemberBlue Valentine) is. Persze, ha valaki Jennifer Love Hewitt-fan, nézze meg mindenképpen. Játéka nem rejteget meglepetéseket, stabilan hozza, amit várunk tőle.

A lemez

Meglehetősen sokat kellett várni erre a filmre, hiszen az USA-ban 2004-ben mutatták be. A nálunk 2011 decemberében megjelenő DVD a közvetlen jelenetelérésen és az interaktív menün kívül nem tartalmaz extrákat.

Bárcsak (If Only)
színes, amerikai-angol filmdráma, 92 perc, 2004

rendező: Gil Junger
forgatókönyvíró: Christina Welsh
zeneszerző: Adrian Johnston
operatőr: Giles Nuttgens
producer: Jill Gilbert, Jeffrey Graup, Jennifer Love Hewitt, Gil Junger
vágó: William M. Anderson, Padraic McKinley

szereplők:
Jennifer Love Hewitt (Samantha Andrews)
Paul Nicholls (Ian Wyndham)
Tom Wilkinson (taxi sofőr)
Diana Hardcastle (Claire)
Lucy Davenport (Lottie)

IMDb

Megjelenés dátuma: 2011. 12. 14.
Szinkron nyelv: magyar Surround, angol Surround
Felirat nyelv: magyar
Extrák: interaktív menü, közvetlen jelenetválasztás.

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com