Fókuszban Kritika

A benned élő állat én vagyok – Beast

Michael Pearce első nagyjátékfilmje, a Beast thrillerként a veszélybe kerülő nő figuráján próbál csavarni egyet. Mi van akkor, ha a néző nem tudja eldönteni, hogy tényleg bűnös-e a férfi, a nő pedig nem is olyan ártatlan?

A filmtörténet hemzseg jobbnál-jobb woman-in-peril szituációkra felhúzott pszichothrillerektől. Amikor az eleinte szerető férj, barát szépen lassan átfordul veszélyes és kegyetlen ragadozóvá. A nagy múltú filmek modern változatain már szépen lekövethető, hogy a készítők csavarni próbálnak az alapfelálláson. A Holtodiglan például a játékidő felénél gyomron vágja a nézőt, és teljesen átalakítja az áldozat és elkövető kilétét, az Idegen a tónál az LMBTQ vonallal próbál az alműfajhoz adni valamit, a The Cry című, kevésbé ismert ausztrál sorozatot pedig azért érdemes megemlíteni, mert az anyaság nehézségeivel fűszerezi meg az ismert felállást.

Sok szempontból izgalmas mozgóképes csokorról beszélünk tehát, hiszen nemcsak a feszültséget építik jól ezek az alkotások, de teret adnak komoly karakterfejlődéseknek és összeomlásoknak, ugyanakkor sokszor mély üzenettel is bírnak a párkapcsolatokról és a nemi erőviszonyokról. A Beast ebbe az atipikus sorba akar beállni azzal, hogy

megpróbálja elmosni a két főszereplő jelleméből adódó határvonalat, a jó és a rossz megtestesítője többször megkérdőjeleződik a film során.

A történet eleinte teljesen sablonos: Moll (Jessie Buckley) egy gyönyörű tengerparti kisvárosban él, turistabuszokon dolgozik, és szigorú édesanyja miatt komoly korlátok között telnek mindennapjai. Egy nap belefut a vad és titokzatos Pascalba (Johnny Flynn), akivel nagyon hamar egymásba szeretnek. A környéken azonban egy sorozatgyilkos szedi fiatal női áldozatait, a rendőrség pedig Pascalt ülteti a nyomozás célkeresztjébe. Adva van tehát a szokásos felállás: vajon tényleg a férfi-e a bűnös, és ha igen, mekkora veszélyben van Moll?

Azzal próbál csavarni mindezen a rendező, hogy Moll és Pascal karakterét helyenként összemossa. Bár Moll komoly elnyomásban él az anyja miatt, itt nem egy szerencsétlen, naiv és teljesen érintetlen lánnyal találkozunk. Szépen kirajzolódik egy fiatalkori eset is, amely miatt rá is vetül a veszélyes és hirtelen haragú jelző: önvédelemre hivatkozva az iskolás évei alatt megtámadta egy osztálytársát. A titokzatos és szabályt kerülő Pascal nem is viszi bele semmibe Mollt, amibe a lány ne akarna önként belemenni. Moll nélküle is egyedül csavarog az erdőben, mellette pedig gond nélkül megöl egy nyulat. A lány még külsőre is „leépül” kicsit: fiúsabb ruhákban jár, sokszor koszos és mocskos. Átalakul a „szörnnyé”, ami olykor túl szájbarágósan is, de felveti a kérdést: vajon mindig is benne lakozott ez a lény?

Azzal, hogy együtt vadásznak, hogy együtt hagynak ott egy előkelő partyt, hogy a lány dalolva költözik össze rövid ismeretség után a fiúval és az, hogy kapcsolatuk legelején lefekszik vele, mind bizonyíték: kettejük morális iránytűje nem áll távol egymástól. Minderre azonban a legerősebb példa az első szeretkezésük az erdő közepén. Korábban már láthattuk, hogy egy erdő melletti szántóföldben találták meg a sorozatgyilkos legutóbbi áldozatának testét.

Moll és Pascal pedig ugyanabban az erdőben, a koszos, mocskos és saras földön válnak eggyé először az éjszaka leple alatt.

Nem romantikus, holdfényes aktusról van itt szó, hanem vad és állatias szexről. Ahogy sárosan, füvesen a földön fekszenek, Pearce szépen egyértelművé teszi, hogy a két ember egy szinten van – mindkettejük romlottságát erősíti fel ez a jelenet.

Pascalt végül letartóztatják, de aztán el is engedik, mert a DNS vizsgálatok révén egy új gyanúsított kerül a rendőrség fókuszába. A Beast másik, az alműfaj fősodrával ellentétes eleme azonban az, hogy a néző gyakorlatilag az utolsó percekig nem tudja, hogy a férfi valóban bűnös-e vagy sem. Ezzel talán a zárójelenetet akarta felerősíteni a rendező, de inkább azt érte el, hogy súlytalanná váljon szinte az egész film. A titokzatos Pascal lényegében végig egy kedves és védelmező figura, aki ugyan kilóg a vallásos, jól öltözött, idilli közösségből, de mindig Moll mellett áll és boldoggá teszi őt.

A korábbi rendőrségi ügyei vagy a vadászat iránti vonzalma ellenére a néző gyakorlatilag egy jelenetben sem érzi azt, hogy ez a férfi képes nőket öldösni.

Az alműfaj jobb darabjai ezzel szemben a karakter révén kialakuló feszültséget és bizonytalanságot pontról pontra építik fel. Egy komorabb nézés, egy erőszakos kirohanás, állandó hangulatingadozás és brutális lobbanékonyság: a női karakter általában apránként kezd gyanakodni, majd minden jobb érzése ellenére kutatni kezd, és olyan titkokra bukkan rá, melyek végül életveszélybe sodorják. Bizsergető macska-egér játék adja ezen filmek suspense alapját. A Beast viszont egyáltalán nem ilyen.

A hasonló tematikájú filmeknél nagyon fontos, hogy vagy a szerencsétlen női karakter iránt alakuljon ki erős szimpátiánk, vagy az erőszakos férfi iránt az antipátia. Esetleg, hogy végig azon drukkoljunk, hogy a nő végre buktassa le a férfit, vagy hogy a férfi végül ne is legyen bűnös. Ezzel szemben az elnagyolt karakterépítés révén se Moll, se Pascal nem elég érdekes annyira, hogy kedveljük vagy féltsük őket, vagy hogy igazándiból bármennyire is érdekeljen a sorsuk és a történet kimenetele. Mindez azt eredményezi, hogy a befejezés is súlytalanná válik. Lehetett volna ezt brutalitással, suspense-orgiával, meghökkentő vagy körömlerágós jelenetekkel egyensúlyozni, de Pearce egyiket sem teszi. Azzal pedig, hogy Pascal karaktere gyakorlatilag három jellemvonásból áll és szinte semmilyen szintű gyanakvást nem vált ki a nézőből,

még csak azzal sem emelkedik ki a film, hogy mélyebbre nyúl az emberi természet bugyraiban.

Azt meg kell hagyni viszont, hogy a vad és nyers brit tájat nagyon jól használja a film. A komor sziklák, a fodros tenger, a sötét erdő, a sáros föld mind-mind harmadik szereplőként állnak a két főhős oldalán: amolyan cinkostársként. A szereplők egyértelműen a természetben érzik legjobban magukat, a vadon nyers szabályai, az anyaföld mocska vonzza őket. Az állatiasságuk irányítják a tetteiket – ezért is találó nagyon a Beast cím (fenevad, vadállat).

Voltak tehát jó gondolatai az elsőfilmes rendezőnek, sajnos azonban egy sokkal komplexebb forgatókönyvre lett volna szükség, hogy a film tényleg nagyot szóljon. Mélyebb karaktervezetés vagy jóval izgalmasabb jelenetek, esetleg a konvencionális vonal egyes elemeinek megtartása talán javított volna a Beasten. Hiába az elsőfilmeseket jutalmazó BAFTA-díj, Michael Pearce filmje hiányérzetet kelt.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..