Kritika

Női vonalak – Beauty of the Beast

Nemes Anna testépítő nőkről szóló dokumentumfilmje, a Beauty of the Beast (másik nevén: Szép szörny) sajnálatos módon képtelen önálló életre kelni és megmarad egy jelentősebb alkotás lábjegyzetének.

A dokumentumfilmek lényege, hogy a valóság megragadásának eszközével feltárják számunkra a létezés addig ismeretlen aspektusait. Sajátos szubkultúrák, társadalmi csoportok, foglalkozások, eltérő perspektívák szemléltetésére alkalmas művészet ez, ami – ha jól csinálják – akár még jobban is képes megismertetni egy másik ember látásmódját, mint ahogy azt egy játékfilm tehetné. A kulcs a hitelesség, vagy sok dokumentumfilm esetében annak látszata.

A műfaj tehát egy páratlan lehetőség elmesélni történeteket, és sok esetben még meg is bocsátjuk, ha a megvalósítás nem a hagyományos értelemben vett szórakoztatás, hanem az ismeretterjesztés igényével zajlott. Ahhoz viszont szükséges az ismeret is, amit terjeszt. Nemes Anna, a Beauty of the Beast című filmjével sajnos a rajtvonaltól nem sokáig jutott, holott lett volna mit megmutatnia.

Megkerülhetetlen aspektus, hogy a rendezőnő a Virágvölgyet is készítő Csuja Lászlóval közösen idén már bemutatták a Szelíd című alkotásukat. A film egy versenyszerűen testépítő nő lélektani drámáját mutatja be, ahol kétségbeesetten keresi a kötődést, miközben élete nagy bajnokságára készül. A Beauty of the Beast a közös produkció előszobája: a 47 perces dokumentumfilmet azonban a forma jobban érdekli, mint a tartalom.

Nemes Anna egy interjúban elmondta, számára a lányok hihetetlen befektetett munkája és az „emberszobrászat”, a testépítés alkotói, már-már művészi folyamata ragadta el. Ez a Beauty of the Beast képkockáin erőteljesen átjön. Rögtön az első snittel zavarba jöhet a néző, amikor egy kidolgozott felsőtestet mutatnak, a hason az összes kocka, ami létezik, a mellizom is úgy áll, hogy azt bármelyik férfiversenyző megirigyelné egy ilyen megmérettetésen. Csakhogy a kamera halad felelé, és látjuk, hogy a topless, maszkulin testforma tulajdonosa valójában egy nő.

A kemény edzésekkel járó férfias megjelenést, az átalakulást csak nagy vonalakban érinti a film szövegileg.

Főleg képekben kommunikálja azt, mekkora fizikai áldozatokkal jár egy nő számára, ha magára pakol annyi izmot, mint amennyit a főszerepben lévő négy karakter. A Beauty of the Beast narrációkon keresztül érzékelteti az egyéni sztorikat, azonban ezekből nem képez a rendező egy társadalmilag is hasznos tudósítást.

Nem lenne rossz megismerni, milyen is ez a világ, az edzőtermek legmélyén. Kik ezek az emberek, akik minden nap nyomják a szériákat, és bár számukra formás és kidolgozott alakon dolgoznak, mások nem látnak mást, csak egy torz nőt, aki elvesztette minden nőiességét? A Beauty of the Beast a szereplők elbeszélései alapján néhol érint kulcskérdéseket, amik a nézők eszébe is juthatnak: a cikizés, a családi támogatás és a hiúság témája is szóba kerül. Azonban semmi nem üt,

nincsenek nagy állítások, a feltáró jelleg hiánya mindvégig egy sótlan néznivalóvá teszi a filmet.

Nagyon kevés az, hogy a testépítő anyuka gyerekeinek sorsát annyival lesöpri a film, hogy miközben mami gyúr, addig kislánya egy kondigépen hintázik. A néző nem szerez ismereteket arról – egy félmondatos megszólaláson túl –, hogy a kicsiknek milyen egy tradicionálistól eltérő anyakép; és igen, itt most a fizikai különbségről van szó, hiszen már emiatt is adná magát az átalakulóban lévő nemi szerepek témája. Szintén egy olyan aspektus, amit parlagon hagy a film. A Beauty of the Beast már a címében is sugallja a „torznak mondott” külső mögötti igazi nőt, akit megmutat a maga egészen rövid 47 perce alatt – ez azonban domborodik ki eléggé, hiszen a figurákat nem járja igazán körül; marad a tömör vizualitás. Kényelmetlen arcközelikben szemlélheti a néző a sok esetben férfias alkatú és arcélű szereplőket, akik emelgetik a kilókat. A szem, mint a lélek tükre azonban nem árul el eleget, és rendezői megúszásnak tűnik inkább.

Lett volna még miről beszélni: a sport egészségi kérdései, a túlhajtás, a tiltott szerek használata teljesen érintetlen maradt. Minden bizonnyal Nemes Anna – aki számára egyikük, Csonka Eszter, a Szelíd későbbi főszereplője nagyon is megnyílt – szeretetből közelítette meg ezt a projektet, és nem akarta semmilyen módon rossz színben feltüntetni a sportágat, vagy akár szereplőit. A sok elhallgatás azonban azt eredményezi, hogy a Beauty of the Beast megtekintésével nem jutottunk tovább a küszöbön, sőt, inkább csak a kulcslyukon keresztül kukucskálunk. A film hősei nem válnak teljesen átélhető személyekké, pedig érdekes sztorik húzódnak meg mögöttük. Egyikük a versenysportot áldozta fel a család érdekében, másik elárvult, a harmadik meg már az új generációt neveli ki.

Hogy mire kellett volna fókuszálni? Mindenre és bármire.

Nemes Annához úgy tűnik, nagyon kellett egy Csuja László, akivel közösen egy lényegesen kiforrottabb projektet tudtak tető alá hozni. A Szelíd művészfilmként is képes arra, hogy legalább ennyit megmutasson ebből a világból, miközben olyan érzelmi aspektusait is körbejárja a témának, amire az előd nem merészkedett. A Beauty of the Beast egy sok esetben látványos képekből álló montázs, ami elől inkább hiányérzettel állunk fel.

A filmet a Verzió Filmfesztiválon lehet megtekinteni. További cikkeink az eseményről itt.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!