A Bébi úr a DreamWorks és a társadalmi felelősségvállalás szerelemgyereke: amellett, hogy egész vicces, az utóbbi évek egyik legfontosabb üzenetét hordozza.
A közönséget már az előzetese alapján megosztó Bébi úr ugyanis jóval több, mint a Family Guy Stewie Griffinjének egész estés klónja, noha szatirikus-ironikus poénjai kétségkívül az említett elődhöz közelítik a DreamWorks öltönyös kisbabáját. Ennyivel azonban nem elégedtek meg a készítők, a karakter történetét ugyanis felettébb mély mondanivalóval ruházták fel, felhívva a figyelmet jelenkori társadalmunk egyik nagy problémájára.
Bébi úr ugyanis azért érkezik a Földre a mennybéli Baba Rt. megbízásából, hogy gátat vessen a folyamatnak, aminek következtében a gyerekvállalás helyett egyre többen inkább a kutyatartás mellett döntenek. Az persze, hogy a népességszaporulatért egy felhők feletti, felnőttként viselkedő babák által vezetett cég felel, és hogy a komoly konkurenciaként megjelenő „örök kiskutya” kifejlesztését egy olyan ember tűzte ki célul, aki nagyon jól ismeri ezt a céget, csak mese. Ha viszont az egész gondolatmenet valóságalapjánál maradunk, akkor fekete-fehér kimutatásokat és friss statisztikai adatokat találunk.
A Bébi úr azonban nem mélyed el ennél jobban a témában, ami nem is feltétlen baj, hiszen aki akarta, ennyiből is bőven megértette a mondanivalót, amire – a szokásostól eltérően – nem is kellett a film végéig várnunk. Már ami a felnőtteket illeti. Az elegáns jövevény ugyanis nem gyermektelen családba érkezik, így betoppanása nemcsak a szülőknek, hanem „testvérének”, Timnek is komoly kihívást jelent. Ebből talán már sejthetjük, hogy a kistesó érkezésére történő reagálás, illetve az erre való felkészítés lesz a másik, amiben a DreamWorks új animációja jeleskedik – és ez már elsősorban a gyerekeknek szánt mondanivaló.
És még ez sem szájbarágós!
A film halad előre a maga szórakoztató, hol laposabb, hol érdekesebb, poénokkal tarkított útján, a néző pedig a testvérharcok és szeretet sajátos elegyét látják, miközben azért csak bekúszik a fejükbe a lényeg is. Ha már poénok: a már említett, találóan csattanós gegek és kiszólások mellett vannak azért a filmben fingós, hányós, a 3D miatt szinte szó szerint arcunkba nyálcsorgatós jelenetek is, melyek persze könnyen magyarázhatók a kisbabás tematikával, de azért nehéz elvonatkoztatni attól, hogy milyen filmek humora felé közelítik a Bébi urat.
A 3D egyébként itt is – mint az esetek túlnyomó részében – teljesen felesleges, az említett, roppant gusztusos jeleneten kívül csupán néhány snitt használta ki a térbeliséget, a többi szemüveg nélkül is ugyanolyan lett volna. Az események se igazán töltik ki a mindössze 97 perces játékidőt, a történet sajnos több ponton leül. A kivitelezés kapcsán meg kell azért még említeni a sokoldalúságot, a hagyományos animáció mellett ugyanis éppúgy helyet kaptak képregényszerű jelenetek és mozgatott papírmaséfigurák is. Ezek elsősorban Tim képzeletvilágában jelentek meg, melynek képbeli megelevenítése lehetőséget adott a készítőknek a kísérletezőbb megvalósításra, ezzel pedig a film színesítésére.
A Bébi úr messze nem a legjobb animációs film, amit valaha láthattunk, de kísérletezgető, mégis kommersz kivitelezése, valamint a fentebb kifejtett mondanivaló mindenképp kiemeli a többi közül. Ha a történetet is sikerült volna kicsit egyedibb és több tartalommal megtölteni, biztos még emlékezetesebb film születhetett volna belőle. Így azonban marad egy erős, felettébb fontos közepes.
