Kritika

Neonácik ásza – Becky

A Becky az a film, amiben Kevin James egy megszállott neonáci bandavezért alakít. Egy kegyetlen, kíméletlen és teljesen komolyan vett exploitation a fasiszták gyöngye és egy bosszúszomjas kamaszlány vérgőzös párharcáról.

A (B-kategóriás) hollywoodi filmekben a nácik legtöbbször olyanok, mint a zombik. Arctalan, megkérdőjelezhetetlenül gonosz szörnyetegek, akik csak és kizárólag azért léteznek, hogy a néző büntetlenül kiélhesse rajtuk a rejtett vérszomját. A Harmadik Birodalom olyan emberiségellenes, sosem elévülő bűnöket követett el, amelyek a 20. században, a „nyugaton” korábban elképzelhetetlennek tűntek. Joggal váltak így az embertelenség szinonimájává. Ezért sem lehet meglepő, hogy nem ritkán látjuk őket leegyszerűsítve, már-már rajzfilmszerűen démonizált ábrázolásban. Ám valljuk be: pont így „szeretjük” őket. Legyen szó Clint Eastwoodról, ahogyan a fél kézzel tartott géppuskával darálja le a komplett német hadsereget, Quentin Tarantino hőseiről, ahogyan szitává lövik, majd levegőbe röpítik a Führert, vagy éppen egy csapat punk a túlerőben lévő neonácik felett aratott győzelméről, mindig jól esik látni, ahogyan pár fasiszta szemétláda megkapja a jussát.

Ennek megfelelően lesz a nazisploitation műfaja egyszerre (sokszor ízléstelen) bűnös élvezet és egyfajta szimbolikus igazságtétel eszköze. Élvezettel szörnyülködünk a főgonoszok kegyetlenkedésein, hogy aztán a végén elégedetten csettintsünk, amikor a hősök igazságot szolgáltatva brutális bosszút állnak. Sajnos azonban egy olyan korszakban élünk, ahol nem pusztán B-kategóriás akciófilmek gonoszai hangoztatnak fasiszta nézeteket. Miközben azt tapasztaljuk, hogy ezek a hangok egyre több embert győznek meg, felmerül a kérdés, hogy talán ideje lenne egy kicsit árnyaltabban foglalkozni a nácikkal. Túllépni a szvasztika-tetoválásokkal borított, kopasz, vérszomjas elmebeteg rémképén, és inkább megmutatni azt, hogy miért válnak manapság sokak számára ismét a vonzóvá a fasizmus különböző formái. Hiszen a nácik nem démoni szörnyek vagy földönkívüliek, hanem a társadalmunk termékei. Ha pedig megértjük őket és azt, hogy honnan jönnek, akkor küzdeni is jobban tudunk ellenük. Ezt a megértést pedig olykor egy-egy film is segítheti.

Természetesen a Becky még véletlenül sem ilyen film. Jonathan Milott és Cary Murnion, a fekete humorú, gyerek-zombis Tetves porontyok alkotóinak új filmje egy átlagos home-invasion thriller, amely éppen a fentebb leírt nazisploitation dramaturgia szerint alakul.

Egy Reszkessetek betörők! klón, ahol az ügyefogyott tolvajok helyét, kegyetlen (de többnyire nem túl okos) neonácik, a rajzfilmes csetlések-botlásokét pedig vérbő kivégzések veszik át.

A címszereplő Becky (Lulu Wilson) nehéz időszakon megy át. Nem sokkal édesanyja halála után kénytelen azzal szembesülni, hogy apja (Joel McHale) máris kész továbblépni és újraházasodni. Aztán az eleve kínos hangulatban folyó, a leendő mostohaanya (Amanda Brugel), és annak kisfia (Isaiah Rockcliffe) társágában eltöltött vacsora hamarosan igazán kellemetlen fordulatot vesz. Az idillinek eleve nem mondható családi ismerkedést ugyanis egy csapat szökevény neonáci zavarja meg. A megszállott Dominick (Kevin James) által vezetett kompánia feltett szándéka, hogy bármi áron megszerezzenek egy, a házban elrejtett, titokzatos kulcsot.

Innentől kezdve a Becky cselekménye egészen kiszámítható mederben zajlik: Dominick és kompániája addig kínozza a főhősnő családját, amíg oda nem adják nekik, amiért jöttek. Ám, amikor a fasiszta betörők túllőnek a célon, szabadjára engedik a Becky-ben felgyülemlett végtelen dühöt.

Milott és Murnion filmje egy kompetensen összerakott neo-exploitation, ami elegendő feszültséggel és húsbavágó brutalitással szolgálhat a műfaj rajongóinak.

Bár a film egyik pontján egy gyerekollóval akarnak levágni egy kocsányon logó szemgolyót, a Becky mégsem ér fel az elmúlt időszak olyan emlékezetesebb exploitation filmjeihez, mint a stilizált A bosszú, a groteszk fekete humorral megspékelt A bébiszitter vagy a Better Watch Out. Vizuálisan visszafogott, többnyire humortalan alkotás, ami helyenként sokkal komolyabban veszi magát, mint ami jól állna neki.

Ugyan a filmben akad néhány érdekesebbnek tűnő, sőt meglehetősen bizarr húzás, ezeknek nincs igazán kifutása. Ilyen furcsa anomália rögtön maga a nyitó montázs is, amelyben párhuzamosan látjuk Becky iskolai napját, és Dominick börtönből való szabadulását. Csak nem arra gondolt a költő, hogy (egy láthatóan jó módú) iskolában épp olyan traumák érik a diákokat, mint a büntetés végrehajtási rendszerben sínylődőket? Nem tudjuk, mert ezt követően sem tudjuk meg, hogy Becky-t milyen konkrét sérelmek érik az iskolában. Így pedig ez csak egy hangzatos, társadalomkritikusnak szánt, de valójában semmitmondó és megmosolyogtatóan öncélú összehasonlítás.

Hasonlóan kifejtetlen a film cselekményének katalizátoraként szolgáló kulcs is, aminek fontossága sosem derül ki egyértelműen. Noha James karaktere egyszer utalást tesz valami furcsa, okkultnak hangzó küldetésről, ám a gonoszok valódi céljairól tulajdonképpen semmit sem tudunk meg. A kulcs (és, hogy pont a főszereplők házában van) csak a filmkészítők ürügye a vérengzésre. Így az is teljesen mellékes, hogy Dominick bandája nácikból áll. Az alulírt történet éppen annyira működne, ha ISIS-terroristák vagy a Manson család tagjai lennének.

Hasonlóan elnagyolt Becky karakteríve is: noha a dühének motivációja megalapozott, az üldözöttből üldözővé történő átalakulása mégis kissé hihetetlen. Hiszen hatalmas különbség van aközött, hogy valaki önvédelemből megöl egy embert, és, hogy szisztematikusan kezdi levadászni az ellenfeleit. Bár a film elég gyorsan átugrik ezen a pszichológiai határon, Wilson remek játékának köszönhetően mégis valamennyire érthető marad.

Igazán kreatív ötletek, erős humor vagy szépen realizált karakterívek és dráma hiányában a film mindent arra az egyetlen ütőkártyájára tesz fel, hogy a férjek gyöngye megannyi pocsék, prosztó, Adam Sandler vígjáték után most egy gonosztevőt játszik.

Dacáéra annak, hogy már nem egy komikus színészt láttunk komoly szerepbe helyt állni, nem hittem abban, hogy James képes fenyegető rosszfiú lenni. Oly sokat láttuk már harsányan ripacskodva hasra esni, hogy sokáig nehéz elfogadni, ez most nem fog bekövetkezni. A film első felében meg voltam róla győződve, hogy ez az egész egy poén felvezetése. Ám végül kellemeset csalódtam: James tisztességgel helyt áll a szerepben. Nem lenyűgöző, vagy döbbenetes az alakítása, és senki sem fog az Oscar-díja mellett kampányolni. Sikerült viszont bebizonyítania, hogy képes egy komolyabb, visszafogottabb alakításra is. Talán túlságosan is. Talán jobban állt volna számára egy harsányabb gonosztevő, de érezhetően minél jobban el akart távolodni a korábbi szerepeitől.

Így pedig a végeredmény bár nem rossz, de kissé sótlan és feledhető. Ám a Becky-re más miatt valószínűleg nem is nagyon fogunk rá emlékezni (hacsak nem, mint Lulu Wilson karrierjének beindítójára). Hiszen az egész létjogosultságát az adja, hogy James végre nem James. Mintha csak éppen abból a célból készült volna, hogy beírhassa az önéletrajzába, hogy ilyet is csinált. Persze hiba lenne abban reménykedni, hogy mostantól gyakran látjuk ilyen szerepben. Hiszen ahogyan Sandler is minden értékelhető húzása után húz egy Jack és Jillt, úgy Jamesnek is készül már a következő Happy Madison vígjátéka.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya