Kritika

Ricardóék a nappalidban – Az élet Ricardóéknál

Egy remek forgatókönyv és egy önmagát szabotáló rendezés küzd meg egymással Aaron Sorkin legújabb filmjében. Az Amazon gyártásában készült Az élet Ricardóéknál (Being the Ricardos) a tévétörténet egyik legnagyobb párosáról, Lucille Ballról és Desi Arnazról mesél.   

A mozi évszázados történetét tekintve kézenfekvőnek látszik az, hogy Hollywood mítoszát – a showbusiness kegyetlenségeivel, hiúságával és profitorientáltságával együtt – maga Hollywood tartja életben és termeli ki újra meg újra. A harmincas-negyvenes évek sikersztorikkal telített aranykora iránt érzett nosztalgia hosszú ideig az önreflexív történetek fő mozgatórugója volt (az Ének az esőben-től egészen A némafilmesig), azonban az utóbbi évek új tendenciát hoztak magukkal.

A kortárs hollywoodi alkotók a régi Hollywood marginális(abb) figuráit kezdték el középpontba helyezni.

Ehhez mérten a Coen-testvérek Áve, Cézár! című filmjében és Tarantino Volt egyszer egy…Hollywoodjában B-filmes sztárokat láthatunk, akiknél a nagy áttörés végül sosem jön el. Fincher pedig a Mank révén egy elfelejtett forgatókönyvírónak ad életrajzi filmet és már azelőtt befejezi a történetet, mielőtt az megtapasztalhatná magnum opusának alkoholtól kiizzadt sikerét.

Aaron Sorkin forgatókönyvírói-rendezői kettősének legújabb darabja, a Being the Ricardos, ebbe a kánonba látszik beleékelődni. Noha napjainkban Lucille Ball és Desi Arnaz az amerikai tévétörténet megkerülhetetlen alakjai, ez nem mindig volt így. Hiszen az RKO stúdióban dolgozó Ball valójában egyszer sem érte el az általa áhítozott filmsztári magasságokat. Másfelől férje, Arnaz – énekes-gitáros kubai szépfiúként – sosem lett Hollywood számára több egy csinos díszletelemnél.

Ez idő tájt, az ötvenes években, a televízió kínos alternatívának számított a mozi monopolisztikus presztízsével szemben.

Ma már nyílt titok, hogy Ball eredetileg azért vállalta el az I Love Lucy című sitcom főszerepét – férjét is beépítve a produkcióba – hogy szem előtt tarthassa hűtlen házastársát. Ám mindenki meglepetésére az I Love Lucy hatalmasat robbant. Olyan hatalmasat, hogy a sitcom műfaja abba a mai napig „beleremeg”. Elvégre a sorozat a házaséletet bemutató sitcomok ősanyja lett és nem csak. A 3 kamerával felvett tévésorozatok gyakorlata is tőle ered.

Az igazi Lucille Ball és Desi Arnaz

Az élet Ricardóéknál annyiban kevesebb a megszokott életrajzi filmekhez képest, hogy nem szándékozik Ball és Arnaz egész életét bemutatni nézőjének. Viszont túl is szárnyalja az életrajzi film alműfaját azáltal, hogy szociográfiai pontossággal fedi fel Hollywood kommunista-szimpatizánsok ellen vívott harcát, a mccarthyzmus és a hidegháború baljóslatú társadalmi légkörét. Sorkin forgatókönyve kitűnő dramaturgiai érzékkel öt napba, az I Love Lucy egyik meghatározó próbahetébe sűríti a cselekményt. Egy-egy rövid flashback-jelenetet leszámítva forgatókönyve végig ebben az öt napban mozog és lényegében mindent elmond, amit az akkori tévéről, az amerikaiak kommunistákkal szembeni boszorkányüldözéséről és persze Lucy és Desi kapcsolatáról tudni kell.

Sorkin forgatókönyvíróként (kiváltképp dialógusok terén) tehát ismételten a szakma magasiskoláját nyújtja. Az a verbális humor, ami A chicagói 7-ek tárgyalásában néhol kényelmetlen volt, itt karizmatikus formát kap. És ahogy annak lennie kell,

a showbusiness arca Az élet Ricardóéknál című filmben is a legkínzóbb szeretőével rokon: felváltva imád és gyaláz, de mindörökké vonzó marad.

A probléma, hogy Sorkin ezúttal is kikövetelte magának  a rendezői széket. Egyik megkérdőjelezhető döntése, hogy a narratívát időről-időre dokumentumfilmes elemekkel töri meg. Ezekben a rövid interjúbetétekben az I Love Lucy írógárdájának nyilatkozatai tekinthetjük meg és bár a gesztus értékelendő, megakasztják a film érzelmi jelenidejét.

Még szembetűnőbb dilemmát hordoz magában a film szereposztása. Nem véletlen, hogy a Ballt alakító Nicole Kidman majdnem vissza is dobta a szerepet a negatív internetes kommentek nyomására. Ami a végeredményt illeti, Kidman szokásához híven nagyszerűen teljesít. Egy olyan – egyszerre törékeny és kemény – nőhőst alkot, akivel bármelyik pillanatban lehet empatizálni.

De képes-e megalkotni Lucille Ballt avagy a „kinetikus tehetség” pimaszságát és őserőként előtörő humorát?

Sajnos nem, mégpedig azért, mert drámai színésznőként erre alkatilag alkalmatlan. Az élet Ricardóéknál színészi játéka abban az értelemben a helyén van, hogy a történet érzelmi mélységét pazarul átadja Kidman és Javier Bardem párosa, ellenben a sztori pretextusa, azaz életrajzi autentikussága, hiányért kiált.

Mindazonáltal Sorkin legnagyobb melléfogása egyértelműen az, hogy nem hajlandó a film médiumát vizuális, történetmesélő nyelvként kezelni. Annak dacára sem, hogy a Fincher-filmek operatőreként élő legendává vált Jeff Cronenweth állt mellette.

Az élet Ricardóéknál képileg laposabb élményt nyújt, mint napjaink tévéfilmjei

– és ebben van némi keserű irónia, tekintettel arra, hogy a film a korai tévé miliőjébe vezeti nézőjét. A beállítások tárgyilagosak, szereplőközpontúak és összességében elvégzik a rájuk bízott „feladatot”. Ám hiába, ha kreativitás szempontjából messze alulmaradnak a kortárs mozifilmek vizuális világához képest. A képi sivárságra akad azért egy frappáns cáfolat. Próbafolyamatai alatt Ball flashforwardszerűen vizionálja az aktuális jelenetet, párhuzamos vágással így hol a próbán, hol a fekete-fehér tévéadás valóságában járunk. Mindez pedig szemléletesen képes reprezentálni azt, ahogyan Ball komédiára kiélezett agyféltekéje működhetett.

Furcsamód Az élet Ricardóéknál a több oldalról érkező hiányérzet ellenére is képes beszippantani nézőjét és ebben a hellyel-közzel két és fél órás játékidő sem állítja meg. Sorkin szórakoztató, feszültségekkel teli forgatókönyvét még rendezői vakfoltjai sem tudják szabotálni. Elbaltázott szereposztás ide vagy oda, Ball és Arnaz kétségtelenül olyan életrajzi filmet kapott, amiben világossá válik: a humor megteremtése komoly munka, de még nagyobb adottság. És így egy jól eltalált gesztus, egy jól időzített replika elég volt ahhoz, hogy milliók nappalijában szerezzenek örök helyet. Házastársi tragédiájuk pedig az, hogy éppen a saját nappalijukban nem tudták létrehozni azt az otthont, amit a tévéképernyőkön látszólag játszi könnyedséggel, az ügyes-bajos Ricardo-családként.

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla a kolozsvári Sapientia EMTE fotó-film-média szakán végzett 2019-ben. Jelenleg a Sapientia mesterszakán filmtudományt hallgat, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem alkalmazott médiatudományok mesterszakán tanul. Írásai a ’tekercsen kívül a Filmtetten is megjelennek. Szereti a szerzői és az indie filmeket, továbbá nagy rajongója a coming-of-age történeteknek és a látványon túlmutató sci-fiknek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com