Kritika

Kis körmagyar – Békeidő

Különös éjszakai utazásra invitálja nézőit Hajdu Szabolcs Békeidő című filmjével. Hétköznapi emberek kis hétköznapi történeteinek tanúivá válunk, ám ezeket csokorba kötve, mellbevágó társadalmi körkép bontakozik ki előttünk.

A Békeidő különleges körülmények között született egy speciális oktatási projekt keretében az erdélyi Filmtett Egyesület által szervezett filmes táborban, ahol a film rendezője, Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya úgy döntöttek, hogy kilépve a tábori keretekből, a résztvevő diákok segítségével készítenek egészestés játékfilmet. A stáb és a színészek egy része tapasztalt filmes szakemberekből állt, így a résztvevő filmiskolás diákok közvetlen tapasztalatot szerezhettek egy nagyjátékfilm elkészítésében, melynek főbb szerepeiben Sárosdi Lilla, Szabó Domokos, Hajdu Lujza, Hajdu Szabolcs, Schilling Árpád, Wrochna Fanni, Földeáki Nóra és Török-Illyés Orsolya láthatók.

A Békeidőt bemutatása előtt kisebb botrány is övezte,

mivel Vitézy László 1979-ben ugyanezzel a címmel rendezett filmet egy párttal is szembeszálló TSZ-elnökről, s ezért a film bemutatója előtt felszólította Hajdu Szabolcsot a cím megváltoztatására. Hajdu azonban korántsem érzi azt plágiumnak, mivel szerinte a „békeidő” tág fogalomként értelmezhető.

Treasure City – ez volt pedig Hajdu Békeidőjének eredeti címe, s filmje valóban egy kincseket rejtő, imaginárius városban játszódik egyetlen éjszaka alatt, apró kis történésekből bonyolult, s egyben lehangoló történetfonatokká szőve szereplői életét. Ha utcáiról és tereiről nem is, de az emberek viselkedéséből és a film egészét belengő atmoszférából sejthető, hogy egy kelet-európai városban járunk – egyébiránt Kolozsváron, de ami simán lehetne akár Budapest is. E különös éjszaka alatt a legkülönbözőbb helyszíneket járjuk be. Így a virágbolt zárása előtt még tanúi lehetünk a film talán legdöbbenetesebb jelenetének, betérünk presszókba, egy lakásszínházba, vonatozunk is egyet, felkavaró autós jelenetek részeseivé válunk, de kéretlen szemtanúi leszünk otthoni intim történéseknek is.

A Békeidő 24 rövidebb-hosszabb történetből álló antológia, mely történetszálak – közös szereplőik révén – az események előrehaladtával a szemünk előtt szövődnek össze tíz nagyobb történetblokká. Az így kirajzolódott élettöredékek aztán külön-külön is, de együtt még inkább diagnózisául szolgálnak egy rossz közérzettel, agresszióval és gyűlölettel átitatott társadalomnak. Merthogy a kérdésre, amit valamennyi történet felvet: miként is viszonyulunk egymáshoz az emberi kapcsolatainkban, a film szereplőitől igen nyugtalanító válaszok érkeznek.

De a direkt politikai áthallások fölött is lehetetlen a filmben átsiklani, hiszen az Állami Számvevőszék előtti maroknyi tüntető dühödten harsogja a megafonba: „A pártállami hatalom a jogállamot szisztematikusan leépíti!”

S a rádió időnként migránsokról és Brüsszelről beszűrődő hírei is a gyűlölet táptalajai. A felvonultatott karakterek egyéni életsorsán túl, így egyben kíméletlen társadalomrajzot is kapunk, hiszen elvadult érzéseikben az embereknek valamiképp el kellett jutniuk idáig. S ha eddig még nem esett volna le a tantusz, mindebből tudni lehet, hol is vagyunk térben és időben.

A Békeidő olyan bonyolult emberi viszonyokat és végletekig eldurvult kapcsolatokat tár elénk, melyek közös vonása a dominanciára törekvés, mások „bekebelezésének” vágya és az életünkben látens módon, avagy egészen nyíltan jelenlévő agresszió. Ez nyilvánul meg a filmbéli házastársak passzív-agresszív játszmáinak kibékíthetetlen konfliktusaiban, a szülők és gyerekeik elmérgesedett veszekedéseiben, a barátnők elkeseredett vitáiban, a rendező és színészei közötti durva megnyilvánulásban, a leuraló férfi-nő kapcsolatokban, de a mindenféle idegenséggel szemben tanúsított gyűlöletben is – a létezés eme zűrzavarában, melynek a Békeidő provokatív trailere már önmagában is kitűnő példájául szolgál.

A film majd minden jelenete két ember egymás közötti aktuális élethelyzetének, konfliktusának a felvillantása, akik később aztán más szituációkban, más társadalmi szerepkonstellációkban is felbukkannak

szülőként, munkatársként, barátként, netán ellenségként, különös körtánc jelleget kölcsönözve a filmnek. A szereplőpárok fullasztóan zárt terekben – autóban, konyhában, öltözőben, vonaton – zajló nagyon is életszagú vitái, üvöltözései és duzzogásai viszik aztán előre a cselekményt, és a konfliktusok drámaivá fejlődését. De emellett akadnak azért olyan szívmelengetően hangulatos jelenetek is, mint egy tanárnő és a pincér beszélgetése egy kihalt presszóban, avagy két kamasz, Márk és Dina találkozása, köszönhetően mindezt az operatőr, Bántó Csaba finom érzelmi rezdülésekre végig érzékeny kamerájának.

Hiba lenne azonban azt gondolni a filmbéli karakterekről, hogy csupán a gyűlölet és gonoszság uralja el az életüket. Mert az egymás után sorjázó, feszes tempóra vágott jelenetek időnként az esendőségüket is láttatni engedik, így – mint a kőművesek vízszintezője – a mélyből jövő ösztönös jóra törekvés időnként kiegyensúlyozza a bennük lakozó haragot és agressziót, s ettől lesz igazán szívszorító valamennyi történet. Nem kétséges, hogy a filmje elején olvasható, Thomas Bernhardtól vett mottójával a rendező erre utal: „Mintha mindent testvériségbe fűzne a pillanat: a rút közelébe merészkedik a szépnek, és megfordítva, a kíméletlen a gyengének”. Hajdu Szabolcs filmjének dinamikáját éppen az érzések folytonos hullámzása, az érzelmek szüntelen pulzálása adja, miként történeteinek elbeszélésmódja is a kanálisszagú realizmustól az ezotérián át az oly varázslatos mágikus gondolkodás között váltakozik, s mindez végig a Freakin’ Disco zenei aláfestésében.

Meglepő felfedezés, hogy a Békeidőből egyfajta különös generációs kettősség bontakozik ki.

Míg majd minden felnőtt viselkedését és másokhoz fűződő érzelmi kapcsolatát – odakozmált életek egyfajta sorskatalógusaként – a lélektelen kiüresedettség, ordenáréság, letaglózó durvaság, agresszív szexizmus vagy jó esetben csak a tapintatlan nyomulás jellemzi, addig a négy fiatal karakter – Márk, Dina, Dorottya és Johanna – megnyilvánulásaihoz a kedvesség, visszafogottság, az önmaguk lázas útkeresése, mi több, Johanna mágikus képességének izgalmas titokzatossága kapcsolódik. Azt sugallva talán ezzel, hogy a mostani felnőttek nemzedéke mintha végzetesen túlélte volna önmagát, és az új évezredben egy új generáció van születőben. Miként az elmúlt évszázad elejét jellemző „boldog békeidő” is túlélte önmagát, s új világ generálódott.

Békeidő – Trailer

Békeidő – Hajdu Szabolcs új filmje.Bemutató április 23-án a Vimeón!

Közzétette: Békeidő – 2020. április 20., hétfő

Nem tudni, tényleg így lesz-e, de Hajdu Szabolcs filmje az emberi természetről annyi elgondolkodásra érdemes kérdést vet fel a mostani, boldogtalan korunkat felvillantó Békeidőben, ami egy izgalmas moziélményén túl, hosszabb időre ad gondolkodnivalót.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés