Kritika

Ismerős harcok új terepen – Believer

A tavalyi év egyik nagy sikere volt Dél-Koreában a Believer, ami újra bizonyítja, hogy az újrafeldolgozás nem csupán Hollywood előjoga. A távol-keleti országok sem félnek egymáshoz áttekinteni némi inspirációért: Lee Hae-young például a hongkongi Johnnie To Drogháborújából készített remake-t.

A „Kell-e remake, vagy sem?” vagy a „Mitől lesz jó egy remake?” olyan kérdések, amelyek mindig elő fognak kerülni, függetlenül attól, hogy hányszor adunk rájuk válaszokat. Egy remake esetében sokszor nem a „mit”, hanem a „hogyan” kérdés válik a legfontosabbá. Tud valamit adni egy újrafeldolgozás az eredeti történethez? Vagy ha nem, akkor tud-e más stílusban, hangulatban vagy megközelítésben szólni az adott témáról, hogy az friss élménynek hasson? Véleményem szerint ez alapján érdemes mérni egy remake sikerességét, és ha az utóbbi szempontokat nézzük, akkor a Believer sokat tesz azért, hogy ne csak egy lelketlen rókabőrként tartsuk számon. De sajnos nem eleget.

Pedig az alkotói jó úton indultak el. Tekintve, hogy jelen esetben Johnnie To 2012-es Drogháború című remekművéhez nyúltak hozzá, a kihívás jelentős volt. Lee Hae-young rendező és forgatókönyvírója Chung Seo-kyung okos módon úgy döntöttek, nem követik szolgaian az eredeti film minden lépését. Megtartják az alapkonfliktust és annak legerősebb mozzanatait, cserébe másfelé tolják az arányokat, jobban kidolgozzák a karaktereket. Johnnie To letisztult, nyers képi világa helyett pedig behozzák a kortárs dél-koreai filmek csillogó, dögös stílusát, amit erős fények, hideg színek és dinamikus operatőri munka határoz meg.

Ahogy a Drogháború esetében, a főszerepeket itt is egy nyomozó és egy bűnöző párosa alkotja, akik kényszerből dolgoznak együtt. Won-ho nyomozó (Cho Jin-woong) már évek óta sikertelenül próbálja leleplezni az ország legnagyobb és legtitokzatosabb drogcsempészét, Mr. Leet, akiről senki se tudja, hogy néz ki, mégis minden szál hozzá fut. A lehetőség akkor hullik az ölébe, amikor egy rivális droglabor felrobbantásának egyedüli túlélője, a fiatal Seo Young-rak (Ryu Jun-yeol) felkínálja szolgálatait a rendőrségnek. Seónak ugyanis információi vannak egy nagyszabású drogüzletről, amiben Mr. Lee és legközelebbi üzletfelei vesznek részt, így Won-ho embereivel és Seóval együtt próbál beszivárogni a befolyásos csoportba, hogy leleplezze őket.

A történet felvezetése és szerkezete nagyjából megegyezik To filmjével, a lényeges különbségek a részletekben vannak.

Míg a Drogháború informátorát játszó Louis Koo egy igazi amorális szociopata volt, aki csak a saját bőrét próbálta menteni, addig Seo Young-rak egy jóval tragikusabb és átélhetőbb karaktert formál meg. Egy olyan embert, akinek gyerekkorától kezdve el lett rontva az élete. Az ő tetteit a megbánás és a bosszú vezérli (a robbanásban ugyanis meghalt az anyja), így a Won-ho nyomozóval való ambivalens és feszült kapcsolata is jobban ki van dolgozva. De Won-hót is kísértik saját múltbéli hibái és a hosszú évek sikertelenségének súlya, ami csak még elszántabbá formálja. Míg a Drogháború a szövevényes cselekmény alá rendelte a karakterrajzot, addig a Believer több-kevesebb sikerrel hidat próbál verni a kettő között.

A szimpatikusabbra, közönségbarátabbra faragott protagonisták már jelzik, hogy mi a fő stílusbeli különbség a két film között. A Believer minden tekintetben közelebb van a klasszikus akcióthrillerekhez, hiányzik belőle Johnnie To fatalista formalizmusa, rideg megközelítése, akasztófahumora és realizmusa. A cselekményt mindkét filmben feszült megfigyelések, kihallgatások, párbeszédek és átverések mozgatják, de a macska-egér párharc felhangjai és kimenetele már egészen más. Míg To némi politikai felhangot is vitt a Drogháborúba (a kínai és hongkongi hatóságok közötti ellentétek kiéleződése), addig Lee Hae-young abszolút nem kíván üzenetet közvetíteni saját változatával.

Ennek ellenére a Believer kifejezetten erősen indul. Pörgős, lendületes tempóban, viszonylagos üresjáratok nélkül.

Hamar összekovácsolódik Won-ho csapata, akik az álca kedvéért szintén drogcsempészeknek adják ki magukat és játsszák el Mr. Lee közvetítőit az üzletfeleknek. Ez a majdnem félórás rész, amikor két egymás után érkező drogbárót is át tudnak verni, egy az egyben To filmjéből van átemelve. Mégis kiválóan működik, a remek színészeknek és a feszültséget folyton feszítő rendezésnek köszönhetően. „Ami nincs eltörve, azt ne javítsd meg” – szokták mondani, és Hae-young is ez alapján tartotta meg ezt a kulcsfontosságú szakaszát a történetnek.

A játékidő közel kétharmadában okosan játssza ki kártyáit a film (különösen azok számára, akik nem látták a Drogháborút), a megtévesztés, a bizonytalanság és a paranoiás hangulat kellően erős atmoszférát teremt, ehhez pedig hozzájön a remek színészi játék is. Cho Jin-woong morózus, keményöklű nyomozója se rossz, de az igazi jutalomjáték két másik szereplőé: az egyik a Seót játszó Ryu Jun-yeol, aki kisfiús arcával tökéletesen tudja egyszerre eljátszani a körülmények áldozatául esett fiatal fiút és a megbízhatatlan manipulátort is, aki talán mindenkit át akar ejteni. A másik pedig az autóbalesetben tragikusan elhalálozott Kim Joo-hyuk, aki egy fényérzékeny, félig pszichopata, félig skizofrén drogcsempész szerepében nyom le egy olyan őrületperformanszot, ami egyszerre tud vicces, hátborzongató, szánalmas és sokkoló lenni. Nem csoda, hogy a film legkarfaszaggatóbb pillanatai is hozzá köthetők.

A Believer első akciójelenete a 75. perc környékén következik be, de ez az intenzív, pörgős és értő módon megrendezett vérfürdő egyben egy sajnálatos határpontot is jelöl. Ugyanis ettől kezdve veszti el a forgatókönyv a fonalat. Az addig okosan dolgozó történet az utolsó harmadára olyan irányba viszi az eseményeket, amelyek teljesen szembemennek mindazzal, amit előtte kiépítettek az alkotók. Hae-young megpróbálja kikerülni azt a végzetszerű „mindenki-mindenki-ellen” lezárást, amibe To eredetije kifutott, ami papíron nem rossz elgondolás, csak ezt sikerült irracionális csavarokkal és olcsó melodrámával helyettesítenie. Arról nem is szólva, hogy a végső leszámolás ökölpárbaja annyira súlytalan és gyenge, mintha egy B kategóriás akciófilmből lopták volna (nem is merem hasonlítani To apokaliptikus fináléjához, akkora a különbség).

A hányavetin elvarrt szálak és a hasonlóan összecsapott, drámainak látszó, de inkább bizarr befejezés igencsak keserű szájízt hagy a nézőben.

Olyan érzést, mint amikor egy olimpiai maratonfutó sikeresen teljesíti csaknem az egész távot, hogy aztán az utolsó száz méteren kificamodjon a bokája, és épphogy csak besántikáljon a célvonalon. A Believerben megvolt minden lehetőség és spiritusz, hogy felnőjön a forráshoz, de látszólag Lee Hae-youngnak nem volt elég mersze szembemenni és arcon csapni a közönség elvárásait. Johnnie Tónak nem voltak ilyen aggályai, ettől lett kiemelkedő az ő változata. Dél-Koreától meg kapunk egy profin összerakott, ígéretesen induló, végül kifulladó feldolgozást, amiből hiányzik az a csipetnyi plusz, ami naggyá tehette volna.

Ha előveszem a cinikus énemet, a Believer és a Drogháború tökéletesen leképezi, hogy mi a különbség a profi iparos és az öntudatos auteur között. Pedig utóbbiból is van egy-kettő Dél-Koreában, talán inkább nekik kellett volna beülni a rendezői székbe.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya