Kritika

Ha jó a kedved, üsd a hájadat! – A remény paradicsoma

Ulrich Seidl: Paradies: HoffnungUlrich Seidl Paradicsom trilógiájának mindhárom filmje a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválokon debütált. Ezt a bravúrt korábban Kieslowski hajtotta végre a Három szín trilógiájával, ami szintén három női karaktert állított a középpontba. Seidl sorozatának első része, a Szerelem (magyarul Szerelmet a feketepiacról címen jelent meg) először a Cannes-i közönséget sokkolta, a Hit (magyarul A hit paradicsoma) Velencében keltett feltűnést, Berlinben pedig a Reményt mutatták be. Míg a két korábbi film meglehetősen nagy botrányt kavart, Seidl záró epizódja azzal okozott meglepetést, hogy kifejezetten jól szórakozott rajta a közönség.

Mindhárom film főhőse egy nő. Egyikük sem szép, vagy éppen okos, leginkább csak hétköznapi. Egy család tagjai, de az is összeköti őket, hogy mindhárman a szerelemet és a boldogságot próbálják megtalálni. Nem hétköznapi módon.

Az első részben az ötvenes, magányos Teresa (Margarete Tiesel) Kenya felé veszi az útját. Az ő tragédiája, hogy nem csak szexet, de szerelmet is szeretne vásárolni azon a bizonyos feketepiacon. A film azért zseniális, mert Teresa kétségbeesett szexkálváriáján keresztül a teljes magányt és kiszolgáltatottságot ábrázolja anélkül, hogy bármelyik felet elítélné. A második epizódban nővérét (Maria Hofstätter) láthatjuk, akit Jézus iránti vonzalma vezérel Ausztria üdvösségének visszaszerzésére. Seidl itt a vallás és az elnyomás kérdését próbálja feltérképezni. A trilógia záró filmjében pedig Teresa lányát,  az első szerelmi csalódást egy fogyókúrás táborban átélő Melanie-t (Melanie Lenz) ismerhetjük meg.

A túlsúlya miatt félszeg lány a nyári vakációt tölti a spártai szigorral működtetett fogyókúrás táborban. Seidl zseniálisan alkalmazza a geometriai vízszintesekre és függőlegesekre épített stilizált kompozíciókat. A gyerekek fehér egyenruhájukban, leszegett fejjel masíroznak végig a letisztult hátterek előtt, vagy épp kilógó hassal lógnak egymás mellett a bordásfalon.

Ulrich Seidl: Paradies: Hoffnung

A cselekmény a táborban élő gyerekek mindennapos életének viszontagságaival ismerkedtet meg minket. Az életüket egy fegyelmezettségről papoló, ülve órát tartó testneveléstanár és egy megalázó módszerekkel a helyes táplálkozásra nevelő diabetikus keseríti meg. A főszerep a tizenhárom éves Melanié – a hihetetlenül őszinte és erős alakítást nyújtó Melanie Lenz megformálásában –, aki (nem annyira reménytelenül) beleszeret a nála negyven évvel idősebb táborvezető orvosba. Az ártatlannak induló „doktorbácsis” játék egyre kevésbé ártatlan irányba halad. Seidl nem csak a fiatal lányt ábrázolja együttérzéssel, de az önmagával viaskodó, bűntudatot érző férfi küzdelmét is nagyon érzékenyen jeleníti meg. Rendhagyó Lolita-történet látunk, nem egyszerűen egy pedofil és egy kislány esetét, hanem két magányos embert, akik megpróbálják a kettejük között létrejövő egyszerre érzelmi és erotikus töltetű vonzalmat kezelni.

A rendező megint nagyszerűen egyensúlyoz a dokumentumfilm és a fikció határán. A szerelmi történet objektíven szemlélődő kamerája előtt bontakozik ki. Általában csak statikus beállításokra hagyatkozik, és mellőzi a nem diegetikus zenét. Megint húsbavágóan reális képet kapunk, ezúttal fiatal, nehezen beilleszkedő, túlsúllyal küzdő gyerekekről. Az amatőr színészek minden szégyenlősségüket levetkőzve, a maguk természetességében és gyakran a legelőnytelenebb helyzetben felvett testiségükben léteznek a kamera előtt. Van itt társadalomkritika is: a tábor minden lakója elvált szülők gyermeke. Seidl ezt azonban nem csak tragédiával ábrázolja, hanem jó adag groteszk humorral is.

Ulrich Seidl: Paradies: HoffnungA fekete humor mindhárom filmben jelen van. A rendező mestere a végletekig kitartott, kényelmetlen szituációkra épített helyzetek megteremtésének. Már majdnem felnevetnénk, de ettől annyira lelkifurdalásunk lesz, hogy inkább csendben elszégyelljük magunkat. A záró filmben Seidl viszont egy fokkal könnyedebb hangvételt üt meg. A fiatalok banalitása, naivsága, vagy éppen némi bájjal vegyített közönségessége nem egy poénra ad lehetőséget, például a titkos ételutánpótlásra vadászó portyákkal. A szobába sört csempésző és az üres palackkal üvegezést játszó tinikben mindenki ráismerhet saját fiatalkorának idétlen bulijaira. Melanie szobatársával, a nála szexuálisan jóval tapasztaltabb Verenával (Verena Lehbauer) (annyira erős karakter, hogy egyes jelenetekben majdnem el is veszi a főhősről a figyelmet) kihívó ruhákba gyömöszölik magukat, apró üvegekből gyomorkeserűt vedelnek, és egy buli erejéig meglógnak a táborból. Az este majdnem tragédiába fullad, de Seidl itt is meglepő fordulatot tartogat.

Ulrich Seidl: Paradies: Hoffnung

A rendező főhősét azonban nem csak humorral, de érzékenységgel és megértő gyengédséggel ábrázolja. Ez a szelídebb hangnem utat nyitott a szélesebb közönség felé, hiszen mindenki csinált már hülyét magából szerelmes tinédzserként. Talán ez szabadította fel a közönséget, akik itt már hangosan mertek nevetni. Meglepő volt azonban, hogy a tragikus részeknél is hangosan röhögtek, talán zavarukban. A rendező képes volt ezeket a tökéletlen hősöket is megszépíteni. Ahogy az első részben Teresa meztelen párnás teste egy függönnyel letakart Vénusz szoborra emlékeztetett, a „csúnyából” itt is szépség születik. Lehet, hogy azért átélhetőbb ez a film többek számára, mert a fogyitábor a mai soványsággal és elérhetetlen szépségideálokkal megszállott kornak mutat görbe tükröt.

A fogyitábor mégis egy börtönre emlékeztet. Az egyik legmegalázóbb gesztus a diabetikus átköltött dala: „ha jó a kedved, üsd a hájadat” énekelteti a gyerekekkel, mialatt a párnás hátsóikat csapkodják. A közönség kórusban énekelte a dalt a film végén. Talán a kövérség miatti kirekesztést sokan nem tekintik valódi problémának, ezért a túlsúlyos tiniket bűntudat nélkül ki lehet röhögni. Vagy a német mentalitás szerint egy kis túlsúly nem akkora tragédia, és ettől még van remény  a boldogságra?

Avatar

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya