Kritika Magazin

Kelet-európai királyság – A Grand Budapest Hotel

the grand hotel budapestA Grand Budapest Hotel volt a Berinale 64 nyitófilmje.  Nem is kell látványosabb nyitány egy nemzetközi filmfesztiválnak, mint az expresszív vízióiról híres Wes Anderson legújabb fantázia bravúrja. A bársonyfüggönyöket nem lehet nála stílusosabban felhúzni.

Minket magyarokat régóta gyötört a kíváncsiság, hogy Wes Anderson miért éppen Budapestnek nevezte el a címadó hotelt. Február 6-án Berlinben megoldódott a rejtély. A rendező a premiert követő sajtótájékoztatón elárulta, hogy filmjében egyfajta kelet-európai hangulatot próbáltak megteremteni, ezért keresztelte a szállót Budapestnek, (de persze a Kovács nevű szereplő nevét azért senki sem tudja helyesen kimondani.)

Wes Anderson legújabb filmje egy – tőle megszokott módon – tökéletesen berendezett fantáziavilág, amit most egy kelet-európai szűrőn varázsol elénk. A film többszörös kerettel indul, ami által a rendező kifejezetten érdekes hangulatot teremt. A narrátor-író azt ígéri, hogy pontosan úgy fogja elmesélni a történetet, ahogy a valóságban történt. Az időben visszarepít minket 1968-ba, mikor még fiatal íróként (Jude Law) egy vacsorameghívást kapott egy akkor már csak ronda szocreál sárgákkal riasztó stílusú hotel igazgatójától, hogy az elmesélje milyen is volt mikor a szálló még teljes pompájában ragyogott a két világháború között. Így ismét visszaugrunk az időben 1932-be. A végül a képernyőn megelevenedő történetben Zero Mustafa (Tony Revolori) még fiatal londínerként dolgozik M.Gustave (Ralph Fiennes) felügyelete alatt, aki a hotel akkori vezetőjeként egyik állandó vendégétől megörököl egy felbecsülhetetlen értékű reneszánsz festményt. Gazdagság helyett azonban Zeróval együtt képrablási ügybe keverednek.

GBH_sajttaj_01
Fotó: Puskás Lilla

A történetet a 20. századi osztrák író, Stefan Zweig inspirálta, akit Wes Anderson szerint Európában mindenki ismer, az Egyesült Államokban pedig mindenkinek kellene. A történetelmesélést a rendező saját bevallása szerint egyszerűen az írótól „plagizálta”. Zweig vallja, hogy nem az írók találják ki a történeteket, hanem a történetek találják meg az írókat. Anderson ezzel az ötlettel teremti meg a film meseszerű hangulatát.

A Grand Budapest az eddigi „legwesandersonosabb” alkotás. Minden elem adott, amit talán már el is várunk a rendezőtől: a többrétegű történet, a dialógusokra időzített kameramozgások, a jelmezek és a díszletek szinte mániákus tökélyre fejlesztése és fetisizálása, a fejezetek felirattal való elválasztása, az abszurd helyzetek és persze egy elképesztő sztárgárda, a legapróbb mellékszerepekben is. Ezek a Wes Anderson varázslat hozzávalói. Jó adag Anderson féle humor is van a filmben, de a szereplők nyelvezete meglepő módon vulgárisabb, vicceik pedig kicsit közönségesebbek a szokásosnál. A képi világot Robert D. Yeoman operatőr a tökéletes geometriai szimmetriára szerekesztett képkompozíciókon túl azzal tette még érdekesebbé, hogy a különböző idősíkokon játszódó  történetszálakat különböző képaránnyal vetíti a néző elé. Mivel a fő történetszál konfliktusát a képlopás adja, így Anderson lényegében egy heist film paródiát rendezett, amibe újdonságként még egy Tarantino filmeket idéző véres, fegyveres összeütközést is beemelt.

Grand-Budapest-Hotel1

Bevallom, nekem jobban tetszett a Holdfény királyság bájosabb története; ezt a filmet valószínűleg inkább a film-ínyencek fogják élvezni, mint a nagyközönség. Nagy öröm a filmet végignézni az olyan rajongóknak, akik imádják találgatni, hogy melyik nagy klasszikus inspirálhatott egy-egy jelenetet. Elkerülhetetlen, hogy ne jusson eszünkbe a filmtörténet egyik legemlékezetesebb szállója, az Overlook Hotel, Stanley Kubrick Ragyogásából. Az amerikai mester az a fajta rendező, akinek munkája olyannyira meghatározó, hogy „úgy lopnak tőle más rendezők, hogy már észre sem veszik” – mondta Anderson.

GBH_sajttaj_05
Fotó: Puskás Lilla

Ha a filmes inspirációkat kell keresni, akkor a Grand Hotel leginkább egy Ernst Lubitsch bohózatra emlékeztet. Nem véletlenül! Wes Anderson a sajtótájékoztatón azt is elárulta, hogy a forgatás előtt a stáb közös mozizással hangolódott rá a munkára. Olyan filmeket néztek meg együtt, mint a Lenni vagy nem lenni Lubitschtól, a The Good Fairy William Wyler-től, vagy A halálos vihar Frank Borzage-tól. Nagy hatással volt a rendezőre Ingmar Bergman Csend című filmjében megteremtett, kelet-európai város atmoszférája is.

Természetesen a színészi alakítások kiválóak. Különösen a Wes Anderson filmekbe új tagként érkező Ralph Fiennest élvezet nézni a tőle meglehetősen szokatlan szerepben, egy bohózat főszereplőjeként. A Grand Budapest arisztokráciáját kiszolgáló és a vénkisasszonyokat gyámolító concierge a külsőségek megszállottja. Nyelvi poénjai miatt is az ő alakítása a legérdekesebb. A kisebb szerepek közül különösen a rosszfiúk emlékezetesek, leginkább a fenyegető fasiszta tiszt Adrien Brody és a Willem Dafoe által zseniálisan alakított fogdmegje, Jopling. Defoe mindkét kezén koponyás boxert visel és hiányzó fogai és bőrkabátja miatt leginkább egy Erdélyből most szabadult vámpírra emlékeztet.

wes-andersons-the-grand-budapest-hotel-official-international-trailer-0

Felmerül a kérdés, hogy a vizuális stilizáció ilyen szintű tökélyre fejlesztése vajon nem nyomja-e agyon a történetet. Wes Anderson a szereplői számára berendez egy világot, de néha tényleg lehetetlen nem arra figyelni, hogy Bill Murray milyen pödört bajusszal fog felbukkanni a következő jelenetben, vagy hogy a sminkes milyen elképesztően bizarr öregasszonyt tudott varázsolni öt óra munkával Tilda Swintonból. Jogosnak tűnik a kérdés, hogy kicsit nem öncélú-e ez az ábrázolás, bár tény, hogy minden jelmez, akár csak a pár perces szerepekben feltűnő hírességek estében is, új „nézd hogy néz ki” élményt jelent. A történet egyszerű, – két főszereplőnk az említett festményt üldözi jelenetről jelenetre miközben különböző kalamajkákba keveredik – de valójában nem is az a fontos, hogy miről szól a film. Egyszerűen csak dőljünk hátra és élvezzük a mesét Wes Anderson kelet-európai fantázia világában.

 

Avatar

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya