Kritika

Besorolhatatlan, de szép – Senki többet

Geoffrey Rush a Senk többet című filmben
Giuseppe Tornatore: Senki többet

Geoffrey Rush a Senk többet című filmbenElőre látható, hogy igencsak ellentétes érzelmeket fog kelteni A Cinema Paradisót, a Malénát és Az óceánjáró zongorista legendáját rendező Giuseppe Tornatore új filmje. Mert nem azt adja, amit ígér, mert még a műfaját is nehéz lenne meghatározni – és ez fura. De aki túl tud lépni ezen, és végignézi, annak egy igen jófajta, nemes bor kóstolásához hasonló élvezetben lesz része: bár tény, hogy az erős bor savai egy kicsit fanyarnak tűnhetnek a cukros limonádéhoz szokott szájnak, de minden érzékszervet gyönyörködtető, mély benyomásokat hagyó alkotásról van szó.

Vajon ki az életrevalóbb? A nagymenő aukcióvezető (Geoffrey Rush), akinek sokmillió eurós képgyűjteménye van otthon, és karrierje csúcsán áll, a legelitebb éttermekben eszik, és szállodákban alszik – de soha életében nem érintett nőt, sőt, voltaképp az érintésektől magától is úgy irtózik, hogy a festményeken kívül mindent csak kesztyűben, esetleg zsebkendővel hajlandó megfogni? Vagy a fiatal, gyönyörű fruska (Sylvia Hoeks) – aki viszont olyan súlyos agórafóbiában szenved, hogy tíz éve ki sem mozdult a házából? Melyikük profitálna többet egy kapcsolatból, amiben vagy kéttucat évnyi a korkülönbség?

Sylvia Hoeks, aki súlyos agórafóbiában szenvedő nőt játszik a Senki többet című filmben

De milyen kapcsolatról is beszélünk? Az egész üzletinek indul: egy régi ház, kastély értékeit kéne felmérnie Oldman Virgilnek (micsoda beszédes név!), a rigolyás, öregedő szakértőnek. Az ügyfél azonban ezúttal meglehetősen szokatlan – mivel sosem hajlandó megjelenni a megbeszélt találkákon, alaposan kiakasztja a mániákusan rendes-pontos Virgilt. Még nem is találkoztak soha, de már sikerül olyan érzelmeket felkorbácsolnia a női hangnak, amiket talán még sosem érzett. De nem tudja otthagyni a feladatot, mert az elhanyagolt kastély pincéjében talál néhány fogaskereket, melyek ellenállhatatlanul lázba hozzák.

És aztán persze, ahogy lenni szokott, szép lassan összemelegedik a titokzatos, fóbiás lány, akit nem láthatott évek óta senki, és a festményeken kívül a világról semmit sem tudó, öregedő agglegény. Ugyanaz a tapogatózó, lassú „megszelídítés” zajlik, amit már annyi hasonló filmben láttunk – de közben azért folyamatosan valahogy rosszul érezzük magunkat, érzékeljük, hogy bár a sztori hasonló, egy kicsit más, mintha egy ugyanezzel a témával foglalkozó Disney-filmet látnánk.

A feministák például sikítófrászt kapnának a módszerektől, ahogy a lány közelébe férkőzik a „vén kecske”, illetve attól, hogy a nőcsábász fiatalember tanácsai, aki a titokzatos fogaskerekekkel kapcsolatban és nőügyben is bizalmasává válik főhősünknek, egytől egyig bejönnek – holott módszerének titka gyakorlatilag a nők tárgyiasítása. De ha nem is vagyunk ilyen szempontokra érzékenyek, akkor is el kell ismerni, hogy céljai érdekében a mindig patent Virgil bizony aljas húzásokkal operál – és ettől egyre erősödik a nézőben az érzés, hogy ennek nem lesz jó vége.  És – bár nem úgy, ahogy gondolná – a nézőnek igaza is lesz, bekövetkezik a fordulat.

És itt álljunk is meg – nem a spoilerveszély miatt, hanem azért, mert sokan a film szemére fogják vetni, hogy túl nagy a váltás, maga a műfaj változik meg ugyanis, és hogy így két szék között a pad alá esik a film, jobban el kellett volna kötelezniük magukat az alkotóknak, mert ez így túlságosan „vegyes”, besorolhatatlanságával ijesztő, hiszen nem azt adja, amit „megígér”.

A Geoffrey Rush alakította Virgil Oldman csak kesztyűben, zsebkendőn keresztül érinti meg a tárgyakat a Senki többet című filmben

De nincs igazuk a károgóknak. Gondoljuk végig, miről szólt a film? Arról, hogy egy magába zárkózott ember megpróbál kiszabadulni a saját maga által felhúzott falak közül, a tökéletes kis világból, amit teremtett magának. Ebben mások segítenek neki, megint mások akadályozzák, de mindenképpen nagy árat kell fizetnie azért, hogy beilleszkedjen a „normális világba” a többi ember közé – akik egyébként maguk sem „normálisak” természetesen, csak egy bizonyos szögből nézve. És ez igazából nem változik – mint ahogy nem változik a Tornatore filmjeiben megszokott csodálatos operatőri munka, Morricone szintén megszokottan színvonalas zenéje, meg Geoffrey Rush, Jim Sturgess és a többi színész zseniális játéka sem.

Nagy kérdés, hogy a rendező, a színészek és Morricone neve elég-e ahhoz, hogy becsalogassa a nézőket a moziba. Könnyen lehet, hogy nagy tömegeket nem fog vonzani – de aki célzottan vagy véletlenül mégis betéved egy vetítésre, az meglepően jó filmélménnyel lesz gazdagabb.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya