Kritika

Beszélgess a gyíkoddal – Leó

leo1

Adam Sandler hangjával debütált a héten a Netflix beszélő állatos, a gyerekeket kedvesen a halál gondolatával paráztatós animációs filmje, a Leó.

Leó egy általános iskolás osztály kiskedvenceként egy terráriumban éli életét haverjával, a Teknőssel. Gyakorlatilag ugyanazt a mozit nézik évtizedek óta, elsőre kiszúrják, hogy melyik gyereknek válnak épp a szülei, ki az osztály bohóca vagy hogy terhes-e a tanárnéni.

Itt most éppen az, ezért az osztály által nagyon imádott, nagyon felvilágosult, nagyon lelkes Mrs. Salinas helyére az iskola vezetése sebtiben be is szervezi a helyettesítők helyettesítőjét, a régi vágású, gyerek-és embergyűlölő Ms. Malkint.

leo2

Ez az alaphelyzet, a sztori igazi mozgatója viszont az, hogy Leó egy szülői értekezleten megneszeli, hogy fajtájának várható élettartama 75 év, innen pedig már nem telik neki sok időbe, hogy összerakja: Ő épp a 74-et tapossa.

És beüt a halálpara.

Szóval Leó úgy érzi, még nem élt igazán, ezért a szökését tervezi. Ez nem is tűnik amúgy lehetetlen küldetésnek, szerencséjére Ms. Malkin – azzal a célzattal, hogy felelősségre tanítsa a gyerekeket–, minden hétvégén mással viteti haza a gyíkot.

Itt az alkalom – gondolja Leó, de csak az arca nagy. Már az első szökési kísérletekor sikerül lebuknia, hogy amúgy tud beszélni, ezért inkább elkezd módszeresen a gyerekek bizalmába férkőzni, hogy megismerje a problémáikat. Hiszen hiába a sok modern kütyü és a burzsoázia diszkrét bája, saját drón és kertes ház, rendre kiderül, hogy

mindegyik gyereknek megvan a maga szíve bánata,

mindannyiuk életében vannak olyan törések és gócpontok, amikkel kapcsolatban úgy érzik, hogy nincs, ki megérhetné őket.

Leó itt aztán előveszi hét évtizedes életbölcsességét és rendes-jófej beszélő állat módjára mindenkinek segít kicsit egyenesbe hozni az útját – beleértve a helyettesítő tanárnőt is, aki aztán azért mégiscsak enged a sötét oldal csábításának és jól kivágja Leót egy nemzeti parkba.

leo3

A Leó legnagyobb problémája, hogy gyakorlatilag nincsenek benne szerethető karakterek. Az irgalmas Szűzanya oltalmából nyert jó szándéktól vezérelve megadhatjuk azt a pontot a filmnek, hogy szeretné azt kommunikálni, hogy a gyerekek hiába jutnak a 21. század információs özönvízében mérhetetlen mennyiségű adathoz és tudományos állításhoz,

ha közben a felnövés nehézségeit átélve senki nem fogja a kezüket,

a film kb 100 percét végigülve nem igazán lehet kivel azonosulni.

Ennek két, egymással összefüggő oka van. Az egyik, hogy ezek a gyerekek sajnos nem jó fejek. Bármennyire is segít összerántani az osztályközösséget Leó, a gyerekek egymással nem osztják meg, hogy amúgy a hüllő beszél, miközben egy pont után már nyilvánvaló, hogy mindenki rajong az állatért. De valamiért, miközben a történet szerint egy egymásra érdeklődve odafigyelő, egymással megértő, barátságos stb. közeggé változtak, ez pont tabu marad. Az indoklás egyébként az, hogy Leó módszeresen kijátssza az „azért beszélek hozzád és csak hozzád, mert te különleges vagy” kártyát, amivel dörzsölt manipulátor módjára a gyerekek nárcizmusát használja ki.

Amit egyébként a srácok általában tálcán kínálnak neki,

a gyerekek többsége maga mondja ki, hogy a gyík biztos azért csak hozzá beszél, mert Ő olyan különleges.

Ez generálja amúgy a cselekményt érdemben befolyásoló konfliktust is: a gyerekek azért haragudnak meg Leóra, mert a Teknős lebuktatja, hogy amúgy mindegyikükkel szokott beszélgetni.

leo4

Nem jobb a helyzet Ms. Malkinnal sem, aki egyrészt learatja Leó babérjait azzal, hogy az osztálya szétnyeri magát a tudományos olimpián – pedig a coaching Leó érdeme –, majd ezt követően még ki is rakja a kisállat szűrét (miközben az osztálynak azt hazudja, hogy Leó elment világot látni), de ennél sokkal kínosabb, ahogy megszállottan nyomul az iskola testnevelő tanárára. A tanárnő szentélyt állított otthon a fickónak, akit egyébként alkalomadtán szolidan megmítúz, például mikor a zsebéből rendre revolverszerűen előrántott morzsaporszívóval a férfi mellkasát tisztogatja kuncogva.

Ugye milyen vicces lenne ez fordítva? Ha egy hatvanas férfi a harmincas, kisportolt tanárnőt a suli folyosóján kéretlenül jól megporszívózgatná, nevetnénk sokat, igaz?

De – és ez a legnagyobb baj – Leó sem jobb náluk. Ő maga mondja ki, hogy ez az egész „varázslatos legjobb barát” szerep arról szó, hogy majd a temetésén sokan szépeket mondjanak róla. És a legjobb, hogy össze is jön neki.

Mikor végül rálelnek a nemzeti parkban, a gyerekek tévesen azt hiszik Leó levedlett bőrére, hogy az az állat teteme. Leó nem szalad oda, ugrik a nyakukba vagy csak szimplán jelzi, hogy „helló, itt vagyok a fán”, nem,

hősünk végighallgatja, ahogy a zokogó gyerekek elmondják minden jónak,

és csak ez után fedi fel magát.

leo5

Másik komoly probléma a történetvezetésből fakad.

A film egyik érzelmi csúcspontja szeretne lenni, mikor a gyerekek arról énekelnek – ja mert ez egy musical, azt nem mondtam? –, hogy régen (!) minden sokkal könnyebb volt és a 12 éves gyerekek a legnagyobb komolysággal nekiállnak azon nosztalgiázni, hogy 2-3-4 évesen mennyivel vidámabb volt az élet.

Értem én, hogy a jelenet lényege az lenne, hogy rámutasson: az élet velejárója, hogy sajnos már egészen fiatal korban nagy megpróbáltatásokon esik át az ember, de ezt a gondolatot sajnos nem sikerül rendesen artikulálnia, mert közben megfullad a saját banalitásában.

Egyszerűen elidegenítően hat az az őszintétlen komolykodás, ahogy ezt előadják.

Ezt követően a film teljesen bedobja a lovak közé a gyeplőt és egy olyan értelmetlen, a következményeket és a realitás írmagját teljességgel nélkülöző lázálom veszi kezdetét, amelyet nem igazán lehet hova tenni – és itt nem a “randomkodásra” kell gondolni, hanem szimplán sorozatos ostobaságok történnek, például hogy a testnevelő tanárt (legyünk korrektek: Kimura edző, hisz ennek a darab húsnak is van neve) a jó útra tért Ms. Malkin vezetésével a gyerekek megpróbálják egy kalandparkban hagyni, hogy elmehessenek megmenteni Leót.

Mindebből egy furcsa üldözéses jelenet kerekedik, amelynek végeredményeképp mindkét felnőtt egész komolyan megsérül (Kimurát még korábban elüti egy autó, Ms. Malkin pedig elájul), ezért az egyik srác vezeti el a buszt, azzal az indoklással, hogy

Ő Bronxból jött, ezért már nyolc éves kora óta vezet.

Hogy mi a film tanulsága? Semmi, ugyanis Leó a nemzeti parkban megtudja, hogy az ő fajtája nem 75, hanem vagy 110 évig él, ezért nem kell félnie,

nem most fog meghalni, hanem csak majd jó pár év múlva,

akkor meg nincs is semmi gáz, ti sem féltek már gyerekek, igaz?

Kiábrándító, álságos és mindemellett felszínes mozgóképes termék a Leó, ha valaki szeretne ugyanebben a témában, de mégis élvezhető és értelmes filmet nézni/a gyerekével együtt nézni, az nézze meg inkább az idén kijött Csizmás, a kandúr: Az utolsó kivánságot vagy csak igyon meg éhgyomorra 4 sört és üljön fel bekötött szemmel egy ringlispílre. Több értelme lesz.

Ja, és mielőtt elfelejtem: ezért a csodáért a Robert Marianetti, Robert Smigel, David Wachtenheim rendezőtrió felelt.

A Leó elérhető a Netflix kínálatában.

Gerdesits Pál

Gerdesits Pál 2021-ben szerzett mesterdiplomát az ELTE filmtudomány szakán, jelenleg az ELTE esztétika doktori programjának PhD hallgatója. Elkötelezett szürrealista, Werner Herzog és Jeffrey Lebowski lelkes követője. Állítólag ügyesen gitározik.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!