Fókuszban Kritika

Hosszú filmálom technikai bravúrral – Long Day’s Journey Into Night

Bi Gan kínai filmrendező 2018-ban Cannes-ban is bemutatott filmje, a Long Day’s Journey Into Night leginkább technikai bravúrjának köszönhetően vált híressé. A szerzői film a realitást hátrahagyva az álom világába kalauzolja a nézőket.

Bi Gan 毕赣 egy dél-kínai kisvárosból, Kailiból 凯里 származik, és a miao 苗 elnevezésű etnikai csoporthoz tartozik, akik jellemzően Kína déli hegyvidékein élnek. Bi Gan származása rendkívül meghatározó filmművészetét illetően, hiszen mindkét nagyjátékfilmjének helyszíne és egyben témája is Kaili. Első filmjének címében is ez a bizonyos város szerepel: Kaili Blues. Legalábbis ami a nemzetközi címet illeti, a film eredeti címe (Liu bian ye can 路边野餐) ugyanis út menti pikniket jelent.

A Kaili Blues teljes mértékben előfilmje a Long Day’s Journey Into Nightnak, hiszen nemcsak témájában, stílusában is közel a rendező második filmjéhez. Bi Gan szerzői kézjegye pedig leginkább lassú folyású dokumentarista stílusú álom-absztrakcióként írható le. A Kaili Blues nyitánya egy szegényes, vidéki orvosi rendelő látképe, amelyet a lassan pásztázó kamera olyan alapossággal vesz szemügyre, hogy azt gondolhatnánk, hogy Bi Gan szülőfalujáról kíván mozgóképes helyzetjelentést tenni, de ekkor elhangzik a film szlogenje, vagyis gondolati-filozófiai háttere, amely egy idézet az egyik legnépszerűbb buddhista szövegből, a Gyémánt szútrából:

„Ahogyan lehetetlen megőrizni valamely múltbéli tudatot, éppúgy lehetetlen megtartani a jelenbéli tudatot, és ugyanúgy lehetetlen fölfogni a jövőbéli tudatot is.”

Bi Gan filmje pedig tökéletesen reprezentálja ezt a tételt, hiszen a film nem más, mint életképek, gondolatok, emlékek áramlása. Ehhez szép kontrasztot ad a film stílusa, mely az élet odavetett pillanatait igyekszik valamiképp megőrizni, vagy legalábbis valamiképp megismételni a vászonra vetítés pillanatakor.

A Long Day’s Journey Into Night 地球最后的夜晚 ehhez hasonlóan az elme belső folyamataira fókuszál. A kerettörténet Luo Hongwu utazásáról szól, aki visszatér szülőfalujába, Kailiba, hogy megtalálja Wan Qiwen-t, akit hajdan szeretett.  Luo Hongwu nyomozása során tudomást szerez egy bizonyos zöld könyvről, amit Wan Qiwen lopott el annak idején, és amiben egy olyan varázsszöveg található, amitől a ház körbefordul. Ám ne essünk abba a hibába, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanánk a történetnek, hiszen a film sem teszi.

A kínai road movie ugyanis három útvonalon halad: valóság, emlék és álom.

Az ipari tájban részleteket megfigyelő kamera, a szenvedélyes szerelmi bódulatban sodródó emberek, illetve a valóságtól elrugaszkodott, merész képek olyan klasszikusokat idéznek, mint  Andrej Tarkovszkij vagy Wong Kar-wai.

Tarkvoszkij hatásáról Bi Gan egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a Sztalker megismerése után tudatosult benne, hogy azt csinálhatja a filmjeiben, amit szeretne. És ezt kétségkívül komolyan is gondolta, és jó messzire rugaszkodott a kommersztől.

A Long Day’s Journey Into Night legmerészebb húzása a film második fele, ahol egyszerűen átvált 3D-be.

A szemüveg felvételére pedig ügyesen, a filmes narratíván belül figyelmezteti a nézőt: ugyanis a főszereplő beül egy 3D-s vetítésre. Ekkor kezdődik az igazi bravúr, ugyanis a film hátralevő, közel egy órányi játékideje 3D-ben és vágás nélkül zajlik. Ezért egy tapsot megérdemel, és bizony a szakma is megemlegeti ezt a teljesítményt.

A rendező üzenete ezzel a filmjével is a valóság megragadhatatlansága, melyet verbálisan ezúttal így fejez ki: „A különbség egy film és egy emlék között az, hogy a film mindig hamis. Az emlékek az igazság és a hazugság keveredései.”

Az üzenetet maximálisan reprezentálja a film, Luo Hongwu utazása folyamatosan veszíti el viszonyításai pontjait. Ám amíg a szerző buzgón teszi a dolgát, hogy szokatlan formába öntse ígéretes gondolatait, mintha közben teljesen elfeledkezne a nézőről. A főszereplő melankolikus és zavaros útja egészen egyszerűen egy idő után érdektelenné és unalmassá válik. Nincsenek felkínált lehetőségek a főszereplővel való azonosulásra, így a hosszú és kusza bolyongás kiüresedik, ellaposodik.

S hogy mennyire nincs kommunikációban a film a nézővel, arról a forgalmazási kísérlete is sokat elárul. A filmet ugyanis romantikus filmként próbálták eladni Kínában, aminek köszönhetően hatalmas bevételt hozott az első nap, aztán másnap különböző fórumokon véleményt formáltak a csalódott nézők.  Ugyan a Cannes-i vetítést követő kritikai visszhang pozitív volt, én azt gondolom, hogy hiába jár  a nagyok nyomában, hiába érződik Tarkovszkij és Wong Kar-wai hatása, Bi Gan-nak nem sikerült élettel feltölteni az amúgy bátor és bravúros filmjét.

Avatar

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE-n végzett Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakon. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket. A Nagyítás rovatot vezeti. kellermirella@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..