Kritika

Birdman-hét: Nem mellesleg – Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Birdman

A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) kellően nagy várakozást gerjesztett mind a szakmában, mind a közönségben – a túlzott reményeknek a film talán nem tud megfelelni, de bravúros formai megoldásokkal, páratlan színészi játékkal és eszméletlen erős hangulattal biztosan tud szolgálni Alejandro Gonzalez Iñarritu új műve.

Inárritu nem éppen könnyed filmjeiről híres – s bár a Birdmant vígjátéknak aposztrofálják, nem lett éppen habkönnyű darab. A melodramatikus történet középpontjában az egykori képregényhőst, Birdmant alakító színész, Riggan Thomson (Michael Keaton) áll, aki egy utolsó színházi dobással akarja bebizonyítani a közönségnek, hogy igenis nagy művész. Magára vállalja az írást, a rendezést, és persze a főszerepet is eljátszaná a darabban, ami – Thompsonnal egyetemben – a bemutató közeledtével a család, a kollegák és a kritikusok nyomásában egyre inkább szétesni látszik.

Igazi backstage filmmel van dolgunk, Iñarritu bevisz minket egy színház kulisszái közé – és ezzel a látogatással nemcsak a konkrét darab, de egész Hollywood színfalai mögé enged bepillantást. A saját – Nicolás Giacobonéval és Armando Bóval közös – könyvéből dolgozó Iñarritu kritikusan járja körbe a sztárság, a mellőzöttség, a hatalom kérdéseit és mindezek az emberi kapcsolatokra tett hatásait. Izgalmas, hogy Iñarritu első vígjátékában (?) nemcsak a filmes szakma görbe tükrét állítja elénk, de rögtön beint a jelenleg legnépszerűbb filmes zsánernek, a képregényfilmnek is. Egyfajta revizionista szuperhős film ez, hiszen Riggan Thomson nemcsak életre keltette Birdmant, hanem az idők során, maga lett a madárember – legalábbis ő szerinte. Álarcos igazságosztó, aki azonban sokkal inkább Thompson karrierjéért mintsem az emberiség megmentéséért aggódik…

Antonio Sanchez jazzdob taktjai egyfajta szívverésként pulzálják végig a filmet

Riggan Thomson egy képregényfigura árnyékában éli az életét – egy olyan színész megformálásában, aki maga is küzdött egy ideig Batman skatulyájával. S bár Keaton azóta nem egyszer bizonyította, hogy réges rég túllépett a sötét lovag szerepén, a rendező mégis ragaszkodott hozzá – és nála nem is választhatott volna zseniálisabb színészt a feladatra. Bár játszótársai, Edward Norton és Emma Stone (akiket szintén jelöltek Golden Globe-ra alakításukért) is nagyszerűen szerepelnek, Keaton – aki a csapatból egyedüliként meg is kapta az aranyszobrot – egymaga elviszi a hátán a filmet.

Pedig sem ő, sem a többiek nem voltak könnyű helyzetben, hiszen a film irdatlan hosszú snittekből áll. A film azt az érzetet kelti, mintha egyetlen hosszú beállításban látnánk a történteket, s persze ha ez nem is igaz, az tény, hogy az aktoroknak igen komoly mennyiségű szöveget kellett egyben felmondaniuk, méghozzá egy egészen különleges dinamikában. Nem ám amolyan Tarr Béla-i ritmusra kell gondoljunk, épp ellenkezőleg, a kamera szinte perpetuum mobile,  a színészek is állandó mozgásban vannak, egy egészen egyedi, jellegzetes lüktetésben. Az ütemet a zene adja, a szintén Golden Globe-ra jelölt Antonio Sanchez jazzdob taktjai egyfajta szívverésként pulzálják végig a filmet, ami éppen emiatt egészen megkapó atmoszférát kap.

Bár hasonlóan hosszú snittekkel már nem egy film dolgozott, Hitchcock mestere volt a jó ritmusú long take-eknek, Jancsó film elképzelhetetlen nélküle, de ilyen szépen komponált szekvenciákkal ritkán találkozik az ember. Ez az a formai megoldás, ez az a hangulat – és ez az a színészi játék, amivel a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) ki tud emelkedni kortársai közül.

Mielőtt azonban mesterművet kiáltanánk, el kell mondani, hogy a film közel sem tökéletes. Legkomolyabb gond a hosszával van – ilyen feszes dinamika mellett a közel két órás játékidő komoly túlvállalás, amit az alkotók nem is tudnak a megfelelő minőségben teljesíteni. A film harmadánál elkezdtem unatkozni, mert sem a forma, sem a hangulat, sem a cselekmény nem hozott már újdonságot. A finálé ugyan ismét felkeltette az érdeklődésemet, de aztán a film lezárása nem tudta feltenni az i-re a pontot. Ez azonban mit sem von le Michael Keaton parádés játékából, vagy a filmszakosoknak kötelező tananyagnak is beillő csodás kompozícióból, ami miatt mindenképpen kár lenne kihagyni a filmet.

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) premierje alkalmából tematikus hetet tart a Filmtekercs a revizionista szuperhősfilmek témakörében. A hét folyamán olvashattok majd kritikákat, interjúkat és egy rövidebb esszét a nagy költségvetésű képregény-adaptációk árnyékában fodrozódó trenddel kapcsolatban.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. [email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya