Fókuszban Kritika

Birdman-hét: Nem mellesleg – Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) kellően nagy várakozást gerjesztett mind a szakmában, mind a közönségben – a túlzott reményeknek a film talán nem tud megfelelni, de bravúros formai megoldásokkal, páratlan színészi játékkal és eszméletlen erős hangulattal biztosan tud szolgálni Alejandro Gonzalez Iñarritu új műve.

Inárritu nem éppen könnyed filmjeiről híres – s bár a Birdmant vígjátéknak aposztrofálják, nem lett éppen habkönnyű darab. A melodramatikus történet középpontjában az egykori képregényhőst, Birdmant alakító színész, Riggan Thomson (Michael Keaton) áll, aki egy utolsó színházi dobással akarja bebizonyítani a közönségnek, hogy igenis nagy művész. Magára vállalja az írást, a rendezést, és persze a főszerepet is eljátszaná a darabban, ami – Thompsonnal egyetemben – a bemutató közeledtével a család, a kollegák és a kritikusok nyomásában egyre inkább szétesni látszik.

Igazi backstage filmmel van dolgunk, Iñarritu bevisz minket egy színház kulisszái közé – és ezzel a látogatással nemcsak a konkrét darab, de egész Hollywood színfalai mögé enged bepillantást. A saját – Nicolás Giacobonéval és Armando Bóval közös – könyvéből dolgozó Iñarritu kritikusan járja körbe a sztárság, a mellőzöttség, a hatalom kérdéseit és mindezek az emberi kapcsolatokra tett hatásait. Izgalmas, hogy Iñarritu első vígjátékában (?) nemcsak a filmes szakma görbe tükrét állítja elénk, de rögtön beint a jelenleg legnépszerűbb filmes zsánernek, a képregényfilmnek is. Egyfajta revizionista szuperhős film ez, hiszen Riggan Thomson nemcsak életre keltette Birdmant, hanem az idők során, maga lett a madárember – legalábbis ő szerinte. Álarcos igazságosztó, aki azonban sokkal inkább Thompson karrierjéért mintsem az emberiség megmentéséért aggódik…

Antonio Sanchez jazzdob taktjai egyfajta szívverésként pulzálják végig a filmet

Riggan Thomson egy képregényfigura árnyékában éli az életét – egy olyan színész megformálásában, aki maga is küzdött egy ideig Batman skatulyájával. S bár Keaton azóta nem egyszer bizonyította, hogy réges rég túllépett a sötét lovag szerepén, a rendező mégis ragaszkodott hozzá – és nála nem is választhatott volna zseniálisabb színészt a feladatra. Bár játszótársai, Edward Norton és Emma Stone (akiket szintén jelöltek Golden Globe-ra alakításukért) is nagyszerűen szerepelnek, Keaton – aki a csapatból egyedüliként meg is kapta az aranyszobrot – egymaga elviszi a hátán a filmet.

Pedig sem ő, sem a többiek nem voltak könnyű helyzetben, hiszen a film irdatlan hosszú snittekből áll. A film azt az érzetet kelti, mintha egyetlen hosszú beállításban látnánk a történteket, s persze ha ez nem is igaz, az tény, hogy az aktoroknak igen komoly mennyiségű szöveget kellett egyben felmondaniuk, méghozzá egy egészen különleges dinamikában. Nem ám amolyan Tarr Béla-i ritmusra kell gondoljunk, épp ellenkezőleg, a kamera szinte perpetuum mobile,  a színészek is állandó mozgásban vannak, egy egészen egyedi, jellegzetes lüktetésben. Az ütemet a zene adja, a szintén Golden Globe-ra jelölt Antonio Sanchez jazzdob taktjai egyfajta szívverésként pulzálják végig a filmet, ami éppen emiatt egészen megkapó atmoszférát kap.

Bár hasonlóan hosszú snittekkel már nem egy film dolgozott, Hitchcock mestere volt a jó ritmusú long take-eknek, Jancsó film elképzelhetetlen nélküle, de ilyen szépen komponált szekvenciákkal ritkán találkozik az ember. Ez az a formai megoldás, ez az a hangulat – és ez az a színészi játék, amivel a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) ki tud emelkedni kortársai közül.

Mielőtt azonban mesterművet kiáltanánk, el kell mondani, hogy a film közel sem tökéletes. Legkomolyabb gond a hosszával van – ilyen feszes dinamika mellett a közel két órás játékidő komoly túlvállalás, amit az alkotók nem is tudnak a megfelelő minőségben teljesíteni. A film harmadánál elkezdtem unatkozni, mert sem a forma, sem a hangulat, sem a cselekmény nem hozott már újdonságot. A finálé ugyan ismét felkeltette az érdeklődésemet, de aztán a film lezárása nem tudta feltenni az i-re a pontot. Ez azonban mit sem von le Michael Keaton parádés játékából, vagy a filmszakosoknak kötelező tananyagnak is beillő csodás kompozícióból, ami miatt mindenképpen kár lenne kihagyni a filmet.

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) premierje alkalmából tematikus hetet tart a Filmtekercs a revizionista szuperhősfilmek témakörében. A hét folyamán olvashattok majd kritikákat, interjúkat és egy rövidebb esszét a nagy költségvetésű képregény-adaptációk árnyékában fodrozódó trenddel kapcsolatban.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..