Fókuszban Kritika

A bosszú annak ér valamit, aki nem éhezik – Black ’47

Magányos lovas érkezik egy haldokló kisvárosba, ahol azzal szembesül, hogy a családját kisemmizték, ezért bosszút fogad. A leírás eddig bármelyik amerikai westerné lehetne, ez a film azonban az Írországban játszódó Black ’47, amiben egy bosszúszomjas harcosban ölt testet az elnyomott írek minden haragja a nagyéÉhínség idején.

Az 1840-es években az angol uralom alatt álló Írország az egyik legsúlyosabb katasztrófáját élte át: a nagy éhínséget. Az Európában is egyedülálló éhínség öt éve alatt egymillióan haltak meg, és legalább még egyszer ennyien kivándoroltak a szigetországból. Egyszerre kellett szembenézniük az évről évre elpusztuló burgonyaterméssel és az angol földesurakkal, akik ilyen-olyan okokból elzavarták földjeikről a szegény családokat. Lance Daly filmje, a Black ’47, ennek a csapásnak a legszörnyűbb, 1847-es évét választja hátteréül.

A történet szerint Martin Feeney (James Frecheville) több év katonai szolgálat után visszatér a szülőföldjére. Itt nemcsak az éhínség következményeivel szembesül, hanem azzal is, hogy a családja odalett: édesanyja éhen halt, a bátyját pedig felkötötték, mert megtámadta az őket kilakoltató törvényszolgát. Feeney bosszút esküszik, a tettei azonban nem maradnak következmények nélkül, Hannah felügyelőt (Hugo Weaving) küldik utána, hogy véget vessen véres ténykedésének.

Noha a westernt általában az amerikai Nyugathoz kötjük, az ír Black ’47 is ízig-vérig az, ráadásul a bosszúwestern-fajtából. Adott a főhős, a magányos fegyverforgató lovon, aki hadjáratra indul, és útját kegyetlen gyilkosságok, bunyók, lövöldözések kísérik. Mellékszerepekben olyan karakterek bukkannak fel, mint az arrogáns földesúr vagy a vívódó fejvadász. Ezt nyomasztó, kietlen képi világ és dallamos népzene egészíti ki.

A western jegyek ellenére tehát a Black ’47 nem feledkezik el az ír örökségéről.

A filmnek Brian Byrne ír dallamai különleges hangulatot adnak, ahogyan az is, hogy sok jelenetben a szereplők kizárólag ír nyelven beszélnek. Ez egyrészt autentikusabbá teszi a filmet, másrészt a szereplők ellenállásának szimbólumaként működik a nyelv, tekintve, hogy az angolokat mennyire felbosszantja a „barbár makogás”.

A főszereplő Feeney az ír néplélek harciasságának, bosszúszomjának megtestesítője. Habár a harca személyes indíttatású, akiket célba vesz, mind az írek elnyomói. Rendőr, bérszedő, földesúr – mind annak a láncolatnak a tagjai, akik nemhogy enyhítenék az uralmuk alatt állók szenvedéseit, hanem fokozzák. A hatalommal szembeforduló katona azonban mégsem válik szabadságharcos-figurává, hiszen ahogy az angolok lenézik, mert ír, úgy az írek is kitaszítják maguk közül, mert elfogadta az angolok pénzét, mikor elszegődött hozzájuk katonának. A tettei nem váltanak ki reakciót a halálra váró ír társadalomból. Ha az ember egyfolytában éhezik és fázik, talán nem is tudják meghatni az efféle dolgok.

Feeney-t James Frecheville játssza, aki többnyire sorozatokban szerepelt eddig, nagyvásznon az Animal Kingdomban vagy a Piszkos pénzben láthattuk. Rideg szenvtelenséggel ölti magára az ír dezertőr szerepét, akinek szakáll mögé rejtett arca meg se rezzen, pedig kifejezetten kreatív gyilkosságokat is végrehajt. Ez a fajta érzelemmentesség illik a karakterhez, ugyanakkor egysíkúvá is teszi;

amint Feeney egyszemélyes hadsereggé avanzsál, a karakter sokat veszít mélységéből.

Vele szemben sokkal érdekesebb a Hugo Weaving alakította Hannah felügyelő történetszála. Hannah angol katona, egykor együtt szolgált Feeney-vel – az ír rendőrség szemében ez teszi őt alkalmassá a dezertőr levadászására. Connemarába küldik Pope százados és Hobson közlegény kíséretében, Hannah-t azonban mintha nem foglalkoztatná a rászabott feladat.

A felügyelő egy levitézlett, megtört ember, aki csak azért nem marad ki az egész ügyből, mert akasztás vár rá, ha nem működik együtt a rendőrséggel. S noha nem jó kedvéből vág neki Feeney előkerítésének, működnek benne a régi reflexek, kiváló éleslátással végzi a munkáját, és ki tudja találni az ír tervét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szívesen meg is akadályozná. Weaving remek játékkal adja át a felügyelő vívódását, és így az, hogy végül kinek az oldalára áll, izgalmasabb kérdéssé válik, mint hogy Feeney bosszúhadjárata beteljesül-e.

A két szál akkor éri el csúcspontját, amikor összefutnak

– a film legfeszültebb pillanata, amikor a régi harcostársak találkoznak. Merthogy ez a két férfi (hiába ellenségek most) tiszteli egymást, és ez különös ízt ad az interakcióiknak. Sőt, abban is megegyeznek, hogy mindkettő úgy gondolja, a másik a hadsereg hőse, míg magára hűséges balekként tekint, akit az angolok elárultak. Hogy ki hagyta magát átverni, és ki valóban a hős? Az nem derül ki, ennek a kérdésnek az eldöntése a nézőre van bízva.

A film nagy hangsúlyt fektet az írek szenvedésére, viszont többnyire megmarad a háttérfestés eszközének. A kevés kivétel egyike Feeney sógornőjének és gyerekeinek sorsa, hiszen épp ez adja meg neki a végső lökést hadjárathoz. A film változatos, néha már-már abszurdnak tetsző példákkal szemlélteti a íreket érő csapásokat. Súlyosabb büntetést kapnak a bíróságon, mert nem angolul, hanem az anyanyelvükön szólnak, vagy egy tál levesért cserébe lemondanak a katolikus hitről és az ír nevükről. Ilyen jelenetekben összpontosul a nép elkeseredése és haragja.

A szenvedő írekkel szemben a Black ’47-ben minden angol velejéig gonosz,vagy legalábbis majdnem

– Hannah és az idealista Hobson a kivétel. Freddie Fox kimért eleganciát kölcsönöz Pope századosnak, míg Jim Broadbent igazán utálhatóvá varázsolja a pökhendi connemarai földesurat, Kilmichaelt. Az angol mellékszereplők, hiába lettek szimplán gonoszként ábrázolva, több életet visznek a filmbe, mint Frecheville Feeney-je.

A Black ’47 kiválóan választott alapanyagot, egy ritkán feldolgozott korszakot, ami az ír történelem egy fontos mérföldköve. Bepillantást enged egy szenvedő, elnyomott nép működésébe, azonban a végeredmény nem több egyszerű bosszútörténetnél, amiben még csak nem is főszereplő a legérdekesebb karakter. A kiemelkedő élménnyé válástól az fosztja meg, hogy a szereplők ábrázolása szinte teljesen egyoldalú (kezdve a főhőssel), és hiába markáns a film hangulata, a története nem arányosan erős.

Vida László

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..