A tavalyi Berlinale Panoráma szekciójába is beválogatott Jézus, mobil, fejvadászok főként fesztiválokon látható, de nálunk szerencsére a mozikban is. Nagy közönségsikerre ugyan nem számíthat, de egészen biztos, hogy sokak szívébe belopja magát.
A főként színészként ismert belga Bouli Lanners nem először ül a rendezői székbe (korábbi három filmjéből kettőt a hazai tévécsatornákon láthattunk is), s ismételten a drámai hangvételt választotta, de ezúttal egy kis abszurd humorral fűszerezte meg azt. Két fejvadász (Bouli Lanners és Albert Dupontel) egy pitiánernek tűnő megbízást kap, egy jeladó segítségével meg kell találniuk egy ellopott mobiltelefont, ami fontos dokumentumokat tartalmaz. A jelek egy elhagyott vidéki környékre vezeti őket, ahol a két tolvaj kóvályog. Csakhogy a „bűnözők” valójában egy elmegyógyintézetből megszökött pár (Aurore Broutin és David Murgia), akiknek egyetlen céljuk, hogy még a világ vége előtt megtalálják a nő gyámság alá került lányát. Kalandos útjuk során mind a négy szereplő különös emberekkel találkozik, van köztük, aki a nem várt szerelmet találja meg, van, aki a helyi maffiát haragítja magára, de idővel mindannyian belebotlanak a csavargóként élő Jézusba (Philippe Rebbot) is.
A rendező le sem tagadhatná a Coen-fivérek rá gyakorolt hatását. A Jézus, mobil, fejvadászok mintha az Ó, testvér, merre visz az utad? humoros kalandozásait keverné a Nem vénnek való vidék nyomasztó hangulatával, de mindezt egy nagyon európai környezetbe ülteti át. A szereplők egytől-egyig pitiánerek, legyen szó az enyhén értelmileg fogyatékos párosról, a kezdetben morális kételyek nélkül induló fejvadászokról, vagy épp a helyi „nagymenő” üzletemberekről, akik azt hiszik, mindig és mindent kézben tarthatnak és irányíthatnak. Csakhogy az útjuk során mindannyiuknak önvizsgálatot kell tartaniuk, felül kell bírálniuk saját elképzeléseiket, különben nem érhetik el céljaikat. Ugyanakkor azáltal, hogy ezt megteszik, maguk a célok is átalakulnak, s ebben nagy szerepe van a Jézussal való találkozásnak.
Persze Jézust ne úgy képzeljük el, ahogy azt a Bibliában, a hittanórán vagy a templomban tanultuk: ez a Jézus éppolyan pitiáner kisember, mint a többiek. Látszólag ő is céltalanul bolyong, s ha kell, ugyanúgy bemocskolja a kezét, mint a többi szereplő. A vele való beszélgetések azonban felnyitják a szereplők szemét: az, aki a lelke mélyén jó ember, elnyeri jutalmát. Mondhatni, boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent… de legalábbis megússzák a büntetést, amit a sok elkövetett szar miatt érdemelnének. Különös vallásértelmezés ez, s egyben a klasszikus meséket is új köntösbe csomagolja. A jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig a büntetését. A csavar annyi, hogy ebben a történetben igazából nincsenek jók. Mindenki defektes, mindenkinek kisiklott valahol az élete, csak van, akinek van erre morális mentsége, mások meg pusztán szemétládák.
Ez a végtelenül egyszerű, epizodikus szerkesztésű történet azonban említésre méltó sem lenne a megteremtett atmoszféra nélkül. A film hosszú, kitartott képsorai komorságot árasztanak, ugyanakkor a hozzájuk társuló zene mégis egyfajta életigenlést sugároz. A nagyon finom humor pedig még a legnyomasztóbb szituációkat is egyedivé teszi. És épp úgy, ahogy az egyes jelenetek hangulatát sikerül árnyalni, a karakterek is többdimenzióssá válnak. Az együgyű pár a saját értelmi képességeihez mérten hihetetlen megfontoltsággal halad előre, a legőszintébb szerelemmel és odaadással szeretik egymást, valójában ritkán látni ilyen tiszta és erőteljes szeretet a filmvásznon.
Sajnos azonban a történet folyása túlontúl lassú. A jelenetek többségében a történetre semmiféle hatással nem bíró történéseket látunk, beszélgetéseket, távolba nézéseket, autózásokat. Ez azok számára, akiket a film magába tud szippantani, cseppet sem probléma, de ugyanakkor a rendező nagyon nagyot kockáztat, már magával a koncepcióval erőteljesen rétegfilmmé teszi alkotását.
Bouli Lanners valójában nem mond el semmit, pusztán arra ösztönöz, hogy mi magunk alkossunk egy összetett, személyre szabott mondanivalót a lazán szőtt események köré. Ha hajlandóak vagyunk egy kis energiát fektetni ebbe, nem kizárt, hogy rajongásig fogjuk szeretni a Jézus, mobil, fejvadászok különös világát, enélkül azonban az csak egy semmitmondó, furcsa alkotás marad.
