Lust Stories. Anurag Kashyap, Zoya Akhtar, Dibakar Banerjee és Karan Johar – négy bollywoodi rendező, négy rövid történet a szerelemről. Nem éppen bollywoodi módon.
Aki kicsit is járatos az indiai mozi világában, tudja, hogy Hindusztánban az igaz szerelem jelenti a legnagyobb értéket. A bollywoodi masala filmekből kirajzolódó kép alapján ezért a szerelemért gyakran dacolni kell a családdal, szembe kell szállni a tradíciókkal – a happy end azonban az esetek nagy többségében nem marad el. A színes-szagos, rendszerint harsány dallamokkal kísért románcok megosztják az európai nézőket – van aki imádja ezt az idealizált, vibráló árnyalatokkal megfestett képet, mások azonban a valóságtól totálisan elrugaszkodottnak, sőt néha egyenesen émelyítőnek találják. De hiba lenne azt gondolni, hogy a bollywoodi masala stílus az egyetlen Indiában: a világ legnagyobb filmipara számos művészfilmet – gondoljunk csak a csodálatos Apu-trilógiára –, és a nyugati néző számára jobban befogadható, muzsikától mentes zsánerfilmet adott a világnak.
És bizony a Netflixen elérhető Lust Stories sem ilyen film.
A Lust Stories olyan film, ami egy német lakótelepen, London külvárosában vagy akár nálunk is játszódhatna.
Ugyanis olyan történeteket mesél el, ami akármelyikünkkel megtörténhetne. Mindegy, hogy Indiában vagy a szomszédban esik meg – mind emberek vagyunk. Egy tanárnő (Radhika Apte), aki egy elhamarkodott éjszaka után beleszeret a diákjába (Akash Thosar), de csak szédíti őt, egy bejárónő (Bhumi Pednekar), aki belebolondul az éppen nősülni készülő tulajba (Neil Bhoopalam), egy elhidegült pár, ahol a nő (Manisha Koirala) a férfi (Sanjay Kapoor) legjobb barátjával (Jaideep Ahlawat) csalja őt, és egy ifjú házaspár, ahol a fiatal férj (Vicky Kaushal) nem tudja kielégíteni az ágyban feleségét (Kiara Advani). Hétköznapi történetek – de olyan történetek, melyekről az utóbbi években megenyhült, de még mindig meglehetősen szemérmes Bollywood nem mesél.
Az indiai film annál inkább. Ritesh Batra nálunk is bemutatott Ezerízű szerelme, vagy a mostani filmet jegyző négy rendező, Anurag Kashyap, Zoya Akhtar, Dibakar Banerjee és Karan Johar korábbi koprodukciója, a 100 éves indiai film tiszteletére 2013-ban készített Bombay Talkies című alkotás bepillantást engednek abba a mélyen empatikus, sokszor önirónikus, de mindenképpen őszinte és szeretetreméltó nyelvezetbe, mely az indiai filmnek igenis sajátja,
és ami oly’ könnyedén összecseng az európai, de a magyar lélekkel is.
A Lust Storiesnak is ez az erőssége: bitang erős színészi játékkal, patika mérlegen mért dialógokkal és minden pillanatban hiteles ábrázolással helyezi hőseit olyan szerethető, de mégis nagyon is valós szituációkba, melyekkel egyszerűen nem lehet nem azonosulni. A Lust Stories négy meséjéből valamennyi gyönyörű: az egyik komorabb, kiábrándítóbb, a másik viccesebb, könnyedebb – de valamennyi igazi, érzelmes, és sosem érzelgős. Nyomokban sem találjuk Bollywood túlcsorduló érzelmeit. Ez a négy, elsősorban a nőket középpontba helyező történet rendkívül finoman ábrázol: nem manipulál, nem tobzódik lassításokban és mindig még azelőtt vágja rövidre sztorijait, hogy bármit is a szánkba rágna.
A filmet egy igazi aranycsapat jegyzi, akik pont azzal bizonyítják nagyságukat, hogy olyan, a nagyívű érzelmektől közel sem mentes filmek után, mint például Karan Johar Soha ne mondd, hogy viszlát! vagy a Néha öröm, néha bánat című alkotásai, tudnak visszafogottan, mégis kendőzetlenül fogalmazni.
