Kritika

Bor, mámor, Provence

A film Ridley Scott rendező és régi barátja, Peter Mayle regényíró közös ötletéből készült. Provence, ahol évente háromszáz napon át ragyog a napsütés, a legjobb borok különleges termőhelye – s mivel a két művész valósággal beleszeretett Provence-ba, úgy vélték, egy könnyed filmnek is jó termőhelye lehet.

Max Skinner kiskamaszként egy provence-i birtokon töltötte a nyarait, bölcs és bohém nagybátyjánál. Ma a londoni tőzsde rettegett alakja – a férfi, aki minden vetélytársának túljár az eszén, aki rekord-fiatalon lehetne üzlettárs a cégnél, aki soha nem pihen a hétvégéken és soha nem megy el nyaralni. Egészen addig, amíg régen látott nagybácsikája végrendelet nélkül itt nem hagyja az árnyékvilágot. Lévén a birtok nagy értékű, s lévén a papírmunka csak személyesen elvégezhető, Max Skinner rászán egy napot a franciaországi útra.

Russel Crowe, főszereplőnk egyszer idézett egy provence-i mondást: „Nem az ember birtokolja a chateau-t, hanem a chateau birtokolja az embert.” E mondás szellemét akarták megragadni a filmesek. Így aztán hogy az egy napból több lesz, s hogy a chateau végül foglyul ejti az angolosan esős lelkű tőzsdecápát, nem nagy titok: előre tudhatni, hisz’ másról nem is szólhat a film. A borús londoni belváros után a színekkel, napfénnyel, élettel teli Provence olyan kontrasztot képez, melyet egyetlen film főhőse sem hagyhat figyelmen kívül. Ám dacára a megjósolható végkifejletnek a Bor, mámor, Provence cseppet sem közömbös alkotás: nem a története fontos, hanem az a hangulat és életérzés, ami átjárja

Ridley Scott és Russel Crowe is úgy nyilatkoztak a forgatás végeztével, hogy ottlétük a legkellemesebb emlékeik közé tartozik. Meg is látszik a jókedv a filmen. Russel Crowe brilliánsan alakítja a szerepét, Scott pedig olyan könnyedén irányít, mintha a filmet nem is rendezte volna senki, csak úgy történne magától. Minden egyes mondat, kép, esemény életörömöt áraszt magából: egy könnyű szívvel készített film derűjét.

Érthetetlen, hogyan bukhatott mégis ekkorát a piacon. A magyar premier időpontjában a Bor, mámor, Provence az év egyik legnagyobb pénzügyi bukásának számít. Lehet, hogy a kiszámítható és egyszerű történetet találják túl kevésnek a nézők? Vagy nem tudnak mit kezdeni a szőlőfürtök között tébláboló Gladiátorral? Akárhogy is, anyagi és kritikai felsülése ellenére értékes darab, depressziósoknak és bánatosaknak kúraként kifejezetten ajánlott. Meg mindenkinek, aki szeret mosolyogva kijönni a terembõl.

Bor, mámor, Provence (A Good Year)

Rendező: Ridley Scott
Forgatóköny: Peter Mayle, Marc Klein

Fõbb szereplők: Russell Crowe, Albert Finney, Marion Cotillard
Forgalmazza az Intercom

IMDb-átlag: 6,5 csillag

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya