Fókuszban Kritika

Hahotázós horror a Highlandsben – Boyz in the Wood

A Boyz in the Wood egy ízig-vérig brit humorral felvértezett horror-vígjáték, ami nemcsak működik, de ki is emelkedik a gyerekek + horror tematika mostanában felkapott vonalából.

Manapság gyönyörű reneszánszát éli a 80-as évekre jellemző gyerek- és tinicsapattal felvértezett horrorirány. Gondoljunk csak a Stranger Things elsöprő sikerére, az arra hajazó, de több ízben megcsavart, német Darkra vagy az olyan kortárs filmekre, mint a Rim of the World, az Az remake vagy a Summer of 84.

A Boyz in the Wood szintén ezen a vonalon marad, azonban behoz valami alapvetően műfajromboló elemet, a humort. Itt most nem arra kell gondolni, hogy egy-egy jól eltalált poén üt, vagy hogy a helyenkénti helyzetkomikum feloldja a horror véres, szeletelős és jump scare-es uralmát. Ahogy arra sem – hála az égnek – hogy egy paródiába hajló filmet kapunk, amely magát sem véve komolyan mutat fricskát az ijesztgetős alkotások sorának.

A Boyz in the Woodban négy iskolás fiú büntetésként elindul egy túrára a skót Highlandsben, de hamar a nyomukba ered egy vadászpuskás őrült, így a film alatt nemcsak a barátságuk mélyül el, de az életükért is jó párszor meg kell küzdeniük. Az ízig-vérig brit horror-vígjáték dicséretes elsőfilmre sikeredett Ninian Doff rendezőtől. Szerethető és emberi karakterek, imádnivaló skót akcentus, lazaság és feneketlen ötletesség jellemzi az alkotást. A feszült részek jól váltakoznak a vicces betétekkel, ahogy a komolyság és a humor is tökéletes egyensúlyban pihen. A brit – és általában véve európai – filmek hitelessége és emberszagúsága egyértelmű pozitívuma a filmnek, ahogy az önirónia használata is: nincs is annál britebb humor a világon, minthogy a kis falu pékáruit lopó, ismeretlen tettes felkutatása top prioritást élvez a rendőrségen.

Ninian Doff filmje úgy használja a humort, hogy közben nem gyengíti a horrort, mégis megnevetteti a nézőt – úgy jó istenesen, minden tizedik percben.

Különösen hatásos és kiemelkedő példája ennek a szimbiózisnak, amikor a mű közepe táján egy jó értelemben véve elborult montázs kapcsán egyszerre rágjuk le mind a tíz körmünket az egyik fiú életéért, míg egy másik révén hahotázva konstatáljuk, milyen is az, amikor egy csapat 70 pluszos skót bácsi és néni – élükön a Trónok harca Jeor Mormontjával (James Cosmo) – begombázva táncol és őrjöng egy pajta közepén.

Azt persze nem lehet tagadni, hogy egy sok tekintetben ennyire könnyed és poénos film megrengeti a horror lábazatát, de amíg a film jó részéről süt a kiszámíthatatlanság és a hangvételébe igen is beleférnének a komolyabb és kegyetlenebb fordulatok is, addig megmarad a feszültség.

A zsigeri félelem és kacagás mellé pedig még mondandó is párosul.

A film egyszerre képes szólni az ember és a természet kapcsolatáról és annak növekvő problémáiról, illetve a generációk közti, egyre táguló szakadékról is. Tiszta, de nem szájbarágós az üzenet: a fiataloknak jobban kellene tisztelni a múltat, az öregeket, a hagyományokat és vissza kellene kicsit térniük a valós élethez: legyen az a természet, a friss levegő, egy térkép, vagy az, hogyan is lehet tüzet csiholni. Az idősebb generációnak pedig azt kellene elfogadnia, hogy ez egy új világ, hogy minden változik és hogy nem feltétlen rosszabb, ami új és más.

Ha pedig természet: a skót táj vadsága, az érintetlen, rikító zöld gyep, a nyugalomban legelésző bárányok és a hegyek közt meghúzódó felhőréteg misztikumot kölcsönöz az egész történethez.

A természet kettősségének ereje szinte aláhúzza a cselekményt. Egyrészt megkapjuk a tisztaság és az ártatlanság eszméjét, amely szépen reflektál a fiatalokra, másrészt valami titokzatos veszély lengi körül a túra vonalát, amely a félelmetes-maszkos öregek fegyveres csoportjára utal. A természet látványa azonban nem egyedüliként felel a képi világ színvonaláért. A humort árnyalva és erősítve Doff már-már videóklipbe illő képsorokkal töri meg a konvencionálist és a nézői érzékekre hatva erősíti fel például a gomba hallucinogén hatását. Na, nem csak úgy, hogy a szereplők hogyan is látják a körülöttük zajló világot, hanem minket, nézőket is szinte a szer hatása alá rendel ezzel. És ez a plusz játékosság még inkább kiemeli az alkotást a testvérpárjai közül.

A hullámvasútként váltakozó szálakat valamennyire lezáró, mégis nyitott befejezés pedig nem egy olcsó cliffhanger, nem egy erőltetett folytatás előszele. Pusztán nyitva hagyja a kérdést, a helyzetet, mutatva, hogy egy állandó körforgásról van szó.

A problémát és a generációk közötti különbségeket nem lehet csak úgy fel- és megoldani.

Ráadásul minden szál okosan és átgondoltan összeér a legvégére. Szinte nincs olyan eleme a műnek, aminek ne lenne funkciója. És bár van több olyan is, amire számít az ember, ezek nem zavaróan, hanem kielégítően hatnak, amikor beteljesülnek. Míg vannak olyanok is, amikre utólag átgondolva számítani lehetett volna, de olyan jól eltalált ütemben vannak tálalva és annyi történést vonultat fel a film az elemek fel-felbukkanása között, hogy a néző elfelejti őket, hogy aztán megint csak nevetve találkozzon ismét velük.

Ugyan nem újdonság a kirekesztett fiúk egymásra találása. Sem a természet vs. ember közeg, sem a generációs különbségek kiélezése, de még csak a gyerekekkel operáló horror vonala sem. Mégis olyan eredetien, olyan ötletesen és tényleg annyira viccesen tálalja a négy fiú Highlands-i történetét a rendező, hogy az ember jó ideig nem felejti el a Boyz in the Woodot. Egy film, amit a moziból kijőve garantáltan fűnek-fának ajánlani lehet!

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..