Kritika

5 perc hírnév – Breaking News in Yuba County

A Breaking News in Yuba County több történetszálakból összefonódó fekete komédia, ahol mindenre kihatással van egy különös eset: Sue, a szürke háziasszony bejelenti férje eltűnését, és ezzel egy csapásra a legnépszerűbb téma lesz a televízióban. Akad azonban egy aprócska gond: a férje igazából nem tűnt el, viszont valakik nagyon is meg akarják találni, méghozzá mindenáron.

Esküszöm, nem tudom, mi történhetett. Lelki szememmel látom, mi volt a cél, mi volt a kreatív meetingen, ahogy lelkesen ecsetelték, milyen jó lenne egy szatirikus mű arról, hogy egy figyelemhiányos, kertvárosi feleség úgy próbál középpontba kerülni, hogy azt terjeszti, eltűnt a férje. Hála bemondónő testvérének pedig országos nézettséget szerezne kitalált történetével.

Násztáncot lejthetne a fekete humor az iróniával, ahogyan kifigurázza a médiafelhajtást, görbe tükröt mutathatna a hírnév hajszolásának és az eltűnt személyek után nyomozós egy kaptafára készült filmeknek.

Azért, hogy az izgalom biztosan ne maradjon el, megfejelik az egészet valódi bűnözőkkel, akik tényleg beleköpnek mindenki levesébe. Hiszen a tempós bűnözős filmek mindig ütnek, Guy Ritchie-nek is mennyire bejött, amikor gengszterekről csinált abszurdabb humorú krimivígjátékokat! Kell néhány kétbalkezes verőlegény, egy keményebb főgóré, egy béna senkiházi, aki megfutamodik, meg egy táska pénz. Igen, az fontos, és akarjanak bosszút is állni valakin. Az is mindig jól működik. Persze, legyen egy zsaru, akinek senki nem hisz. Továbbá esztétikus mennyiségű vér, meg sokkolóan hirtelen halálok, hogy tudja a néző: mi nem viccelünk. (Sajnos, tényleg nem is nagyon vicceltek.)

Itt nem egy mesterelme fog megvezetni mindenkit, hanem egy bedühödött feleség! De véletlenül, mert csupán folyamatos szerencséje van, nem pedig azért, mert valódi potenciálja lenne megváltoztatni a saját életét! Azt hitted, a Holtodiglan csavarja után nem lehet újat mutatni a témában?

Itt aztán kiderül, milyen álságosan sztoriéhesek a tévések, milyen módszerekkel lehet bekerülni a hírekbe és megkapni a vágyott figyelmet és befolyásolni a közhangulatot.

Jó, nem lesz olyan drámai, mint a Rekviem egy álomért, amikor Sara a tévébe akar kerülni, mégiscsak egy vígjátékról van szó! Viszont láttad az Égető bizonyítékot? Jó színészek, önfeledt jutalomjáték, sok különálló karakter, minden szál összeér, trükkösen csavaros sztori, pörgős és vad, szexin vicces, váratlan fordulatok! Hidd el, igazi, kisköltségvetésű gyémánt lesz ez is!

Aztán a kreatív meeting után a Mami és A segítség rendezője, Tate Taylor leszerződtetett pár tehetséges színészt, Allison Janney-t, Mila Kunist és A szolgálólány meséjéből ismert Samira Wiley-t, pár tipikus karakterszínészt – bár becsúszott egy-két megkérdőjelezhetőbb választás, mint a harmatgyenge Awkwafina. Papíron továbbra is minden ígéretesnek tűnhetett, különben Jake Gyllenhaal nem adta volna hozzá a nevét producerként. Azaz nagyon remélem. Aztán elkészült ez a valami, ami annyi minden akart lenni, hogy bár ne lett volna semmi se!

Az előzetes aggasztott, mert tipikus gagyi, B-kategóriás, kínosan humortalan vacaknak tűnt, amelyet zsákszámra gyártottak az évezredforduló környékén, és amelyekben még az amúgy ügyes színészek is olyan alakítást nyújtottak, amely miatt nem győztek szégyenkezni, hogy elvállalták. De én még mindig reménykedtem abban, hogy ennyi embert csak nem csődítettek össze egy rossz film miatt.

Üde szatíraként indult, megannyi zsánert vegyítve. Allison Janney remekül árnyalta a szánnivaló, elhanyagolt feleséget, aki végre a kezébe veszi az irányítást. Csetlő-botló módon, de a bolondját járatja mindenkivel óriási médiabuborékot kreálva a semmiből. Ami a hűtlen férjnek szégyenteljes végzet, a feleségnek lehetőség az újjászületésre. Ravasz felütés, hogy ugyan nem gyilkolja meg a férjét, de mégis úgy dönt, megrendezi az elrablását. Majd szépen, egyre félresöpörhetetlenebbül megjelennek az első repedések a történetben.

Gyenge beszólások, lapos poénok, ötlettelen klisék, irritáló mellékszereplők.

A helyzetkomikum a tetőfokára hág, de nem a jó értelemben. Egyre messzebb kerülünk a fergeteges élménytől. Keresztbe emberrablások, váltságdíjak, és jöjjön bármennyi hazugság, a karakterek nem foglalkoznak azzal, mennyire átlátszó minden, a logikát felesleges keresni. Annyira gyorsan jönnek a fordulatok, egy idő után teljesen felesleges lesz aggódni, mert úgyis perceken belül megoldódik egy másik bonyodalom miatt. Semmi nem permanens, nincsenek kitartva a szituációk, hogy átérezhetővé váljon egyik vagy másik oldal problémája. Egy idő után semmiféle izgalmat, rettegést vagy döbbenetet nem volt képes kiváltani a film. Lassan megunjuk, megutáljuk, vagy elegünk lesz mindenkiből, esetleg csak szimplán soha nem is érdekelt minket a sorsuk.

Az egész katyvasz egyre dagad, és már képtelen megmenteni az a pár szellemesen ötletes jelenet, amelyet egy kezemen meg tudok számolni. Van az a forgatókönyv, amelyet már nem lehet színészi játékkal megmenteni. Nem mintha Allison Janney-n kívül erre bárkinek lett volna kvalitása a jelenlévők között. A végkifejlet pedig egyenesen siralmas, talán az utószó juttathatja eszünkbe, hogy lehetett volna ilyen is a Breaking News in Yuba County. A kertvárosi képmutatás – a Lila Akác köz óta tudjuk –, lehet sötét és szórakoztató is egyszerre. Talán, ha jobban ragaszkodnak csak a szuburbán, stepfordi feleség lázadásához, ötletesebben boncolgatják, milyen nevetséges a siker hajhászása más tragédiáján élősködve a médiában, akkor sokkal szellemesebb és okosabban megírt végeredményt készítenek. A kevesebb néha több.

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés