Kritika

Testvéreknél mindent szabad – Brother’s Nest

A Brother’s Nest című ausztrál filmben két testvér elhatározza, hogy megölik mostohaapjukat. Hol? Hát persze, hogy a gyerekkoruk színhelyéül szolgáló családi házban, ahol nem mellesleg apuka évekkel korábban öngyilkos lett. Nem csoda, hogy végül semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezték. Vagy mégis?

A Brother’s Nest című ausztrál film Coen-testvéreket (Véresen egyszerű, Fargo) idéző fekete komédiaként hirdeti magát, holott az alkotás egy melankolikus hangvétellel enyhített kőkemény családi dráma. A probléma csak az, hogy a fekete komédia vonal megakadályozza, hogy a film igazán mélyre nyúljon, ugyanakkor közel sem humoros annyira, hogy működjön a ráaggatott címke szerint. A sem ilyen, sem olyan pedig középre pozicionálja az alkotást, egy olyan pontra, amit leginkább az érdektelenség mezejének lehetne mondani. Clayton Jacobson filmje valahogy elsétál mellettünk anélkül, hogy különösebben nyomot hagyna vagy elgondolkoztatna.

A történet egy férfi testvérpárról szól (érdekesség, hogy a rendező saját, Shane Jacobson nevű színésztestvérét vette maga mellé), akik gyerekként elveszítették apjukat, és most, ötven fele közeledve arra készülnek, hogy végezzenek mostohaapjukkal. Ahogy csepeg a történet – meglehetősen lassan –, úgy tudunk meg egyre többet a karakterekről és a helyzetükről. Sajnos azonban a film legvégéig is mindössze annyi információhoz jutunk, hogy apuka anno megölte magát, hogy anyuka rákos, és új férjére hagyná a családi házat, hogy mindkét fiú szerencsétlen mind a magán-, mind a szakmai életben, és hogy a családi lovat délután 5-kor adja el a mostohaapa. Utóbbi információval határidőkeretbe szorul a bűntény és annak előkészítése.

Mert, hogy a film játékidejének első fele azzal telik, hogy a két testvér felkészül a bűntényre. Takarítanak, alibit gyártanak maguknak, és átveszik az összes esetleges szcenáriót, hogyan is lehet hitelesen öngyilkosságnak álcázni egy gyilkosságot. Közben fel-felbukkannak gyerekkori emlékek, hiszen saját otthonukban töltenek el órákat összezárva. Szépen kirajzolódik, hogy az idősebb fiú a felbujtó: ő a domináns testvér, ő gondolt mindenre és ő vezeti kettejük lépéseit. Aztán megérkezik a mostohaapa, és elindul egy lavina – de csak amolyan komótosan.

Problémás például a szűk tér használata.

Egyrészről mind a történet, mind a karakterek lelki és pszichés állapotához hozzáad, hogy a régi családi házban folynak az események: szűk és emlékektől zsúfolt terek, roncsautók és roncsrádiók sora, poros és régi bútorok. Másrészről ahhoz, hogy ez a formula hibátlanul működjön, ennél jobb színészek és egy pontosabb és részletgazdagabb forgatókönyv kell, amiből többet megtudunk a karakterekről.

A befejezés is kicsit ellentmondásosra sikerül: a rendező kikövezte az utat, amelyen a film végig is sétál, de a legutolsó pár méternél letér az addig jelzett nyomvonalról. Aláírom, hogy ezzel legalább kiszámíthatatlanság jellemezte a finálét, de csak részben, mert a befejezés a két testvér karakterének szájbarágósan egyértelmű pozitív és negatív pozicionálását is csak megerősítette ahelyett, hogy bátrabban felvállalta volna azt, hogy itt bizony senki sem ártatlan. Az utolsó 20 perc súlytalanná teszi a film korábbi részeit, ezért kiábrándító volt nézni a befejezést.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..