Sajnos a cím nemcsak a cselekményt jellemzi tökéletesen, de nézők érzéseit is, ha megnézik a Bűbáj második részét – a Kiábrándulva (Disenchanted) igencsak kiábrándítóra sikeredett.
Tíz évvel az első rész eseményei után Giselle (Amy Adams) és családja, Robert (Patrick Dempsey), Morgan (Gabriella Baldacchino) és az aprócska Sofie, maguk mögött hagyva a New York-i életet, Monroeville-be költöznek, hogy az elővárosban találják meg újra a nagyvárosi hétköznapokban felőrlődött idillt. A beilleszkedés nem megy simán, így Giselle egy a nevelt lányával folytatott vita után a Sofie keresztszüleitől, Edwardtól (James Marsden) és Nancytől (Idina Menzel) kapott varázspálcától azt kívánja, bárcsak egy igazi tündérmese lenne az életük. Csakhogy a mesékben a mostohaanyák nem éppen a legkedvesebb teremtmények…
Nem véletlen, hogy a romantikus komédiáknak nem szokott második része lenni: a boldogan éltek, míg meg nem haltak csak a legszerencsésebb esetekben valósul meg az életben, így azt igen ritkán firtatják a filmvásznon – ha mégis sor kerül egy pár utóéletének boncolgatására, az nagyon sokszor vesz drámai, vagy mondjuk ki, kiábrándító fordulatot. Az utóbbi évek young adult streaming romkomjai több esetben is (A csókfülke, A fiúknak…) kaptak folytatást, és ezek szinte kivétel nélkül azt vizsgálták, mi jön a happy ever after után.
Éppen emiatt lehetett érdekes egy ilyen folytatás, különösen egy olyan film esetében, ami éppen azért sikerült remekül, mert keményen nekiment a kliséknek, kiforgatta azokat, és úgy adta meg mégis a happy endet, hogy közben mindvégig kikacsintott a nézőre. A 2007-es Bűbáj a Disney egyik legsikerültebb hercegnős filmje, ami egy jól ismert és szuperhabos történetet volt képes eredeti módon tálalni, és sok-sok humorral és szellemes csavarral tudta megszerettetni magát. A Kevin Lima által rendezett és Bill Kelly által írt
első rész tizenöt évvel az elkészülte után is szórakoztató – bármelyik szombatból igazi családi mozidélutánt varázsol.
Nagy várakozással fordultam hát a folytatás felé, annál is inkább, mert az Adam Shankman – Brigitte Hales páros készítette: az előbbi olyan, általam igen nagyra tartott darabokat rendezett korábban, mint a Szeretném, ha szeretnél vagy a Hajlakk, az utóbbi pedig az Egyszer volt, hol nem volt című sorozatban bizonyította rátermettségét. Sajnos azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményemet, hisz a Bűbáj 2: Kiábrándulva nyomában sincs az eredetinek.
Első ránézésre a szereposztással nagy gond nem lehet, hiszen alapjában véve az eredeti gárda tért vissza, másodjára azonban kiütköznek már a dolog hiányosságai. Maya Rudolph-fal helyettesíteni például a főgonosz szerepében Susan Sarandont, erőtlen próbálkozás, Patrick Dempsey-t pedig erősen háttérbe szorítani, hogy a fiatalabb korosztály is kapjon magának azonosulnivalót, szintén nem volt igazán jó döntés.
Morgan szerepében a szerepből kiöregedett Rachel Covey-t Gabriella Baldacchino váltotta: ő pont azon young adult korosztály oszlopos képviselője, akinek manapság romkomot szokás csinálni a streaming platformokon. Már a Beugró a paradicsomba kapcsán is szomorúan konstatáltam, hogy ma már egy középkorú páros – márpedig Amy Adams és Patrick Dempsey a maguk 48 és 56 évével már igencsak annak számítanak – egyszerűen nem vihet el magában egy filmet. A műfaj elsőszámú felvevőpiaca egyértelműen a YA korosztály lett, akiket csúnya ziccer lenne nem kiszolgálni, pláne egy olyan film esetében, amely kikerülve a mozivásznakat egyenesen a Disney+-on landolt.
Ha nem a szereposztás, mi az elsődleges gond a Bűbáj 2-vel?
Egyértelműen a történet. Giselle kívánságánál fogva a külvárosból mesevilág lesz minden külsőségével együtt, és ezáltal pont az vész el, ami az első rész legnagyobb erőssége volt: a valóság és a mesevilág ütköztetése. Számomra sokkal izgalmasabb lett volna, ha akár a New York-i díszletek között maradva azt nézhettem volna meg, hogyan küzd meg Giselle és Robert párosa a gyerekneveléssel, a kiégéssel vagy a rózsaszín köd felszállásával, hogy milyen kihívásai vannak a kamasz Morgannak egy nevelőanyával, vagy hogyan veszik fel a harcot együtt a varázsvilágból a sajátjukba nyomuló gonosszal – lett volna sok-sok lehetőség, így viszont egy viszonylag együgyű, az egészen fiatal korosztállyal is kompatibilis mesét kapunk, amiben sem igazán megszívelendő üzenetet, sem elég humort nem találni. Az értelmes cselekmény játékidejéből a dalok is jócskán elvesznek – Alan Menken zenéje legalább fülbemászó –, azok azonban most sokkal visszafogottabban vannak jelen, így még az első részben igazi szemcukorkának számító nagy táncjelenetekkel sem vigasztalódhatunk.
A Disney+ ismét csalódást okozott – a Bűbáj 2: Kiábrándulva nem az, amiben reménykedtem, de az, amire az utóbbi időben egyre több példa van az istálló háza táján: a piac vélt vagy valós igényeire szabott iparosmunka, amellyel csak még egy bőrt akarnak lehúzni egy fejőstehénről.
A Bűbáj 2: Kiábrándulva a Disney+ kínálatában érhető el.
