Fókuszban Kritika

Nő és nem boszorkány? – Bűbáj és kéjelgés

brujas zugarramurdi iglesiaEgy elvált apa fiával bankrablást követ el, de menekülésük során boszorkánykézre kerülnek. Alex de la Iglesia kultrendező hazájában, nálunk Az egy őrült szerelem balladája nem kavart akkora vihart, de aki megnézte, lefordult a moziszékről. A 2013-as Bűbáj és Kéjelgés témája a nő és a brutalitás, de ez nem újdonság az életműben.

A Bűbáj és kéjelgés legizgalmasabb jellemzője, hogy olyan, mintha három filmet néznénk egyszerre, ugyanis a történet és a stílus olyan éles váltásokat enged meg magának, hogy csak a főszereplők végigvonultatása biztosítja a film koherenciáját. Apa és fia története ez, akiket nők, vagyis átkozott boszorkák vesznek körül. Ez a szabadelvű, kreatív rendezőerő és az ezzel együtt járó brutalitás teszi Alex de la Iglesiát tökös rendezővé. A brutális nők és a cinikus társadalomkritika pedig végigkísérik az életművét.

Csakhogy ezek a végzetes nők éreznek, szeretetre vágynak, a brutalitás pedig a szürkeségtől menti meg őket. Vagyis a női szereplők épp oly összetettek, mint a filmek, amelyekben helyet kapnak. A Démoni szeretőkkel (1997) indul a sor, ahol a főszereplőnő legkéjesebb ötletének egy fiatal pár elrablása, megerőszakolása és szakrális feláldozása bizonyul, s ahol a végül egyedül maradt főhősnő krokodil könnyeket ejtve sétál el a semmibe. Ugyanígy az Elszabott frigy (2004) diktátornője, aki sikeressé válik, de a szerelmet nem sikerül kizsarolnia. Ellentétben a Az élet szikrája (2011) című filmmel, ahol a férjét elvesztett, de az egész világot legyőzött nő sétál ki a képből – ugyanazokkal a krokodil könnyekkel az arcán.

A Bűbáj és kéjelgés bankrablós akciófilmnek indul, de már az első jelenet is színesebb, mint azt megszokhattuk ettől a zsánertől. A rablók ugyanis Jézusnak, SpongyaBobnak és géppuskás élőszobornak öltöznek, s a segítőjük egyikőjük tízéves körüli gyereke. A rablás során családi dráma zajlik, a földön fekvő túszok pedig beszállnak a válásokat követő gyerektartás nehézségeinek vitájába. Egyből társadalomkritika, humor és vér – amolyan iglésiási zúzás! A második szakasz kísértetfilm paródia. A rendőrök és a feleség elől menekülő apa a gyermekével és két tettestársával egy baljós fogadóba térnek be, ahol minden egyes mozzanat rossz előjel, ám a rémület okozói hétköznapi civakodásukkal inkább bizarrá, mint rémisztővé teszik a jelenetsort. S ha még ezt a műfaji váltást könnyen vennénk, a film harmadik szakasza biztosan meglepetést okoz. A realitás, a normalitás teljesen elvész, ehelyett szuperképességekkel bíró boszorkánynők sereglenek össze, hogy természetfeletti erők megidézésével megváltoztassák a világot. Ősi orgia jelenik meg vizuális és zenei hömpölygés közepette – női irányítással.

Alex de la Iglesia nem csak a történetmesélésében bátor, a képet is szokatlan intenzitással képes mozgásba hozni. A fiatal boszorkánynő és a menekülő apa szerelmi jelenetében a nő érzelmeit repedező és leomló falak jelenítik meg egy hatalmas szentélyszerű térben, ahonnan jobb egy szűk, zárt térbe menekülni. A férfi ugyan szereti, de a nő nem tudja fogadni, először követelőzik, aztán őrjöng – a normális középúttól végtelen távolságba helyezve magát. Az üldözések, verekedések, majd pedig a ceremónia, mind-mind nagyszabású, őrült kavalkádok barokkos túlzásokkal. Show műsor képi világát idéző, repülésérzetet teremtő kameramozgás, miközben a sztár-ősasszony belép a színre.

Las Brujas de Zugarramurdi iglesia

S mit akar mondani mindezzel a rendező? Hogy a nők boszorkányok? Igaz, igen sok játékidőt szánt a borzalmakra, az epilógus értelmezhető reményteljesnek. Hiszen úgy tűnik, a nők, ha szeretve vannak, megszelídülhetnek. De a Bűbáj és kéjelgést elnézve nem ez a legfontosabb, sokkal inkább a zúzás maga. S bár egy roppant lendületes filmről van szó, ez az öncélúság elvesz az értékéből. Alex de la Iglesia letisztultabb filmjeiben ügyesebben egyensúlyoz az abszurd, az érzelem és a társadalomkritika között. Leginkább Az élet szikrájában, ahol valóban sírva nevetünk, nevetve sírunk – miközben a főhősnő megdicsőülve kivonul. Legújabb filmjében mindenki egyszerre szalad el a színtérről, ki tudja merre, milyen újabb színtér, élettér felé. A színházi jelenetből álló zárás pedig csak egy újabb fricska a valóság-nem valóság játékában. Mi pedig felállunk a székből, és dönthetünk, hogy boszorkányként vagy hogyan tovább.

 A lemez

A kiadvány nem tartalmaz extrákat.

Keller Mirella

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Nagyítás rovat felelőse. kellermirella@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..