Kritika

Óvatosan a poén-túlhajtással, biztos urak! – Bukós szakasz

A nyakra-főre érkező újrafeldolgozások, átgondolások, tévé-sorozat adaptációk özönét látva, amit Hollywood egyre kétségbeesettebb tempóban pörget, könnyű cinikus szemmel és lemondóan tekinteni rájuk. Éppen ezért mindig kellemes meglepetés, ha a legújabb próbálkozó meg tudja ugrani azt a minőségi minimumot, ami a tisztességes közönségfilm titulusához szükséges. A Bukós szakasznak nincsenek nagy ambíciói, ennyivel bőven beéri.

Mentségére legyen szólva, erősen kétlem, hogy a film megtekintőinek nagy elvárásai lennének. Az én esetemben még csak a nosztalgia lángjának felélesztésére sem volt sok esély, tekintve, hogy még csak hallomásból sem ismerem a film alapjául szolgáló 1977-1983 között futó tévésorozatot. Így ami előítéletem volt, az leginkább a nem túl bizalomgerjesztő előzetesekből származott, illetve abból a tényből, hogy már megint a buddy movie zsáner egyik legújabb képviselőjéhez van szerencsém.

Harminc év telt el azóta, hogy Martin Riggs és Roger Murtaugh felvirágoztatták az akciófilmek e részlegét. Azóta már minden variációt kipróbáltak, kaptunk már paródiát is, az önreflexiót és a nézői összekacsintást művészi szinte emelő Jump Street mozikról már nem is beszélve. Újat már nem nagyon lehet ezen a téren mutatni, a sablonokon lassan évtizedes távlatban röhögünk. Mégis azért bukkan fel újra és újra, mert egyszerűen szórakoztató nézni, ahogy két zsaru, akik eltérő jellemük miatt eleinte ki nem állhatják egymást, összefognak a közös cél érdekében, és a rosszak lenyomása után még némileg jobb emberré is válnak. Persze ehhez kellően jól kitalált figurák, poénok, ütős akciók, zene és egyéb kellékek is szükségesek.

E tekintetben a tavalyi Rendes fickók minden fronton telitalálat volt, ahhoz képest a Bukós szakasz inkább csak a másodligát képviseli, de még így is kellemesebb néznivaló, mint amit kinézne belőle az ember. Az alapsztori egyszerű, mint a papírcsomagolás: Michael Pena alakítja Frank Poncherellót a profi FBI ügynököt, aki ezúttal a Kaliforniai Autópályarendőrség motoros kötelékébe épül be, hogy leleplezzen egy bandát, akik pénzszállítókat rabolnak ki. Társának pedig megkapja Jon Bakert (Dax Shepard), egykori motorcross versenyzőt, kezdő zsarut és gyógyszerfüggőt, akinek nemcsak a csontszerkezete, de az észjárása sem éppen százas. Hát persze, hogy már az első nap egymás agyára mennek.

A cselekményvezetés a buddy cop filmek klasszikus „utáljuk-egymást-majd-a-mélyponton-mégis-összeállunk-és-győzünk” vonalán halad, meglepetést semmiképpen sem várhatunk ezen a téren. A két főszereplő közötti kémia viszont meglepően működőképes, köszönhető ez elsősorban a színészeknek. Michael Pena még egy alapvetően ősbukó, minden csinosabb nőre azonnal ráhajtó, elitista parasztot is képes úgy megformálni, hogy ne utálja meg az ember.

Dax Shepard a világlúzer Jonként hajszálpontosan eltalálja azt a pontot, hogy figurája a maga szánalmas és bumfordi mivolta ellenére is szerethető legyen.

Mivel egy ilyen film szíve és lelke a két főhős közötti kapcsolat, a Bukós szakasz itt-ott meglehetősen döcögve és nehézkesen, de megfelel. Ha valakit még ki lehet emelni, az a főgonoszt játszó Vincent D’Onofrio, főleg azért, mert sikerült egy meglepően hiteles motivációt is kerekíteni tettei mögé.

A poénoknál viszont már kissé mások az arányok. A magas korhatáros vígjátékok szellemiségében megfoganva sorra kapjuk az ízléses káromkodásokat (anyanyelvünk még csavar is rajtuk) és a különböző fizikai, sokszor egyenesen altesti gegeket is. Nem mintha utóbbiak jelenléte égbekiáltó bűn lenne, viszont ilyenkor felmerül, hogy viccesek-e ezek egyáltalán. Sajnos jó, ha a felük betalál, a többi vagy hatástalan, vagy egyenesen a „feszengős-kínosan érzem magam” kategóriát erősíti. Különösen azok, melyek főhőseink szexuális orientációját veszik célba, na az ilyenek már húsz évvel ezelőtt is inkább kukába valók voltak.

Amire viszont abszolút nem számítottam, hogy a legfontosabb stábbeli pozíciókat (írás és rendezés) betöltő Shepard, bár hadilábon áll a jó poénok faragásával, de akciót tud rendezni. A motoros üldözések, verekedések és tűzpárbajok pörgősek, intenzívek, ráadásul a szűkre mért költségvetéshez képest néhol kifejezetten látványosak és brutálisak is. Talán éppen a büdzsé miatt, eleinte csak módjával kapjuk őket, de az utolsó húsz percre már kifejezetten erős, a ’80-as évek klasszikusait is meg-megidéző leszámolást kapunk.

A Bukós szakasz nem reformálja meg az akcióvígjáték műfaját, ahogy nagy valószínűséggel a hollywoodi feldolgozástengerrel szembeni ellenérzéseket sem fogja megváltoztatni. Viszont egy egyszerű, másfél órás időtöltésnek abszolút megfelel, tisztában van azzal, hogy egy komolytalan látványos marhaság, és nem próbál több lenni annál. Ne legyenek nagy elvárásaid, mert azokat nem teljesíti. Ha azok nélkül ülsz be rá, ki tudja, talán még jól is szórakozol. Nekem legalábbis sikerült.

Avatar

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya