Fókuszban Kritika

A tűlábú elefántok filmje – Buñuel a teknősök labirintusában

Az Anilogue közönségdíjas filmje, a Buñuel a teknősök labirintusában (Buñuel en el laberinto de las tortugas) nem kevesebbre vállalkozott, mint Luis Buñuel elméjének feltárására a Föld, kenyér nélkül (Las Hurdes: Tierra Sin Pan) című dokumentumfilmjének születésén keresztül. A végeredmény izgalmas, a művészet természetének megértésére tett kísérlet; nem száll azonban elég mélyre ahhoz, hogy igazán megismertethesse a nézővel a filmművészet egyik legizgalmasabb alkotójának valódi mozgatórugóit.

A Buñuel a teknősök labirintusában jószándékú film, melynek nehéz elvitatni a létjogosultságát – ki állítaná, hogy Luis Buñuel vagy a megjelenésekor betiltott Föld, kenyér nélkül nem érdemli meg, hogy mozgóképi, pláne animációs feldolgozást kapjon, de hogy mégis miért pont ezt a szeletét tartották érdemesnek feldolgozni a korábban hollywoodi blockbusterek vizuálmestereként is dolgozó Salvador Simó és szerzőtársa, Eligio R. Montero, arra a választ a film alapanyagául szolgáló képregény adja. Eredetileg Fermín Solís azonos című, 2008-ban megjelent műve állította középpontjába Buñuel filmtörténeti jelentőségű dokuját, mely a Nanuk, az eszkimó mellett elsők között demonstrálta az objektív valóságot ábrázoló dokumentumfilm szubjektív és manipulatív természetét.

A történet Buñuel 1930-as bukása, az Aranykor bemutatása után kezdődik. A direktor polgárpukkasztó alkotása után sehonnan nem kap támogatást új filmjére, végül a szerencse mosolyog rá: barátja, Ramón Acín szobrász egy nyertes sorsjeggyel finanszírozza a Spanyolország egyik legszegényebb népcsoportja, a hurdok életét bemutató dokumentumfilmet. A film – bár a valóságot igyekszik ábrázolni – nem szűkölködik a szürreális elemekben sem, így világítva rá magára az élet abszurditására is.

Fermín Solís: Buñuel en el laberinto de las tortugas

Simó filmje – csakúgy, mint a mű, amiről mesél – a realitás-szürrealitás összekapcsolására épül. Végigkísérjük a filmezés monoton és szigorú mindennapjait, megismerjük a módszeresen és szélsőséges eszközökkel dolgozó rendező alakját, de feltárulnak előttünk a készülő filmben megjelenő abszurd motívumok gyökerei is, melyek szinte egytől egyig Buñuel gyerekkorából eredeztethetők, s melyek mielőtt a vászonra érkeznének, felnagyobbodva, kifordulva, eltorzulva visszatérnek a rendező álmaiban is. Az apának való megfelelés vágya, az anya iránti szeretet, a gyerekkor apró puzzle darabkái mind-mind ott kísértenek a jelenben – felsorakozva a jelenkor kétségei és fojtogató árnyai mellé, mint amilyenek a pénzügyi nehézségek, a Dalíval való rivalizálás vagy a meg nem értettség érzése is.

Sokat ígérő gondolatok, de csakúgy, mint a sok tekintetben rokon Ruben Brandt, a gyűjtő esetében is, a mélység csak ígéret marad.

Ha abban bízunk, hogy megértjük a zseni elméjének óraszerkezetében kattogó kis fogaskerekeket, csalódás fog érni minket:

a szülői minták vagy a művészlét kihívásai már sokszor látott közhelyek formájában köszönnek vissza, az őket hordozó karakterek pedig csupán egyszerű vázlatként jelennek meg a filmben.

Simó sem a történetvezetésben, sem a vizualitásban nem tud újítani – s bár kétségkívül látványos, ahogy Buñuelt Dalí tűlábú elefántjai riogatják álmaiban, pont a megidézett művészek munkássága az, ami rámutat a most látottak mérhetetlen konvencionalitására. A legkomolyabb mulasztást az alkotók pont a vizualitás terén teszik: amilyen döbbenetes látványt nyújtottak ezek az ormányos lények mind az Álom egy gránátalmafa körül repkedő méhről mind a Szent Antal megkísértése című Dalí festményeken, annyira természetesnek tűnnek Buñuel filmbéli álmaiban. A szürrealizmus valóságtól elszakadt víziói a filmben nyomokban sem találhatók: az eredeti képregényben is fellelhető földszínek és a kilencvenes évek rajzfilmjeit idéző, Solís markánsabb figuráinál jóval sematikusabb karakterek az animációt funkcionális, a történetmesélést illusztráló eszközzé egyszerűsítik.

Mielőtt azonban azt állítanánk, hogy mindez rossz filmmé teszi – az  ismétlem, közönségdíjas – Buñuel a teknősök labirintusábant, fontos megvédenem magamtól ezt az egyébként rendkívül jó hangulatú, Arturo Cardelús izgalmas zenéivel és eredeti, a Föld, kenyér nélkülből beemelt betétekkel tarkított rajzfilmet. Ez utóbbiak erősítik a film dokumentarista jellegét – Simó egy viszonylag ritka, de annál izgalmasabb műfajban alkotott, ahol olyan megkerülhetetlen alkotások születtek, mint a Libanoni keringő vagy az idén idehaza szintén az Anilogue-on bemutatkozó Chris, a svájci. Simó szépen vezeti végig hősét az elmesélni vágyott történeten, amiből végül kirajzolódik, egy a filmszakosok által is talán csak ritkán megismert filmtörténeti epizód – egy olyan epizód, ami azonban példaképei bátorságával párosulva jóval teljesebb képet adhatott volna egy korszakos zseniről.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..