Kritika

Mindenkinek van családja – Yomeddine

Egyiptomi road movie egy kopt leprásról és fiatal barátjáról? A Yomeddine épít a témaválasztásból fakadó abszurditásra, miközben bebizonyítja, hogy mindennek nem is szabadna ennyire furcsának hangzania.

Lepra. Az egyik legrettegettebb, zsigerileg taszító betegség, a köznyelvben a szegénység és elhanyagoltság szinonimája. A tőle való félelem legalább annyira jogos, mint amennyire túlzó – A.B. Shawky pedig azzal, hogy egy leprás férfit (Rady Gamal) választott filmje főszereplőjének, végre eloszlathatja a betegséget övező tévhiteket és undort. Bár a kivitelezés nem tökéletes, a célját beteljesíti a film: mint remek időzítéssel elhangzik, a leprás is emberi lény, amit nem lenne szabad elfelejteni.

A Yomeddine már az első jelenetben feloldja a témához előfeltételezett drámai tónust, hiszen a szeméttelepen guberáló Beshay akasztófahumorral, önmagát szórakoztatva kommentálja tevékenységét az ismerősének. A poénkodás, főképpen pedig az alapját adó egészséges életkedv és önkritika pedig a későbbiekben sem csitul. Sőt, éppen ez adja a film legnagyobb különlegességét: egy végletekig marginalizált csoport tagjának engedi, hogy a saját hangján mesélje el a történetét, miközben a drámai pontokat is a megfelelő helyen, ízlésesen helyezi el.

Shawky észrevétlenül tart felvilágosítást a modern kori lepráról, lassan és természetesen építi be az információkat a filmbe. Első körben tisztázza, hogy a lepra igenis létezik ma is, de korántsem annyira fertőző, mint gondolnánk, ráadásul gyógyítható. Árnyalja viszont a képet, hogy bár a beteg tünetmentes lesz, a testén hagyott nyomokat nem lehet eltüntetni. A kamera Beshay testét finoman pásztázza, így pedig nézőként a görbe ujjak vagy a sebhelyes arc nem tűnik elborzasztónak vagy undorítónak – ugyanakkor a Yomeddine egyértelművé teszi, hogy még ha nem is olyan mértékben, mint a nyugati ember, az egyiptomiak is félnek a betegségtől, Beshay külseje pedig taszítja őket.

A megbélyegzés oka részben a Koránban kereshető, ami egy helyütt felszólít, hogy úgy menekülj a leprástól, mint az oroszlántól. Bár a film nem élezi ki, nem is leplezi, hogy Beshay mindezek tetejében kopt keresztény is – feltételeznénk, hogy mindkét adottság önmagában is hátrányos, együtt pedig egyenlő a teljes kitaszítottsággal. A Yomeddine azonban részben ezt is cáfolja. Miközben a kopt-muszlim ellentéteket többnyire játékosan tálalja, a helyzetből eredő magány természetét mélységében ábrázolja. Beshay ugyanis nem érzi magát egyedül, hiszen sok barátja van a hozzá hasonlóak között. De feltámad benne a természetes igény arra, hogy a testi hibák mellett más jellegű közös pontja is legyen valakivel: a családi kötelék. Elhatározza, hogy felkutatja a családját, akik egykoron a lepratelepen hagyták őt „gyógyulni”, de ígéretük ellenére sosem jöttek el érte. Az út kezdetén a negyven év körüli férfihoz csapódik barátja, az Obama névre hallgató, hasonlóan magányos, árva kisfiú (Ahmed Abdelhafiz).

Beshay szerint ugyanis mindenkinek van családja valahol,

így a kalandos út másik célja, hogy Obama előző árvaházát érintve az ő származását is megismerhessék.

Az abszolút kezdő, első nagyjátékfilmjével rögtön a cannes-i versenyprogramban sikerrel bemutatkozó Shawky tehát a road movie és a buddy movie formáját választja dramedyjében, ezek ismert paneleit (autósüldözés, összebilincselve futás) pedig jó érzékkel adaptálja a szokatlan körülményekre. A fiatal osztrák-egyiptomi rendezőnek így a változatos kalandok felsorakoztatása mellett adott a lehetőség, hogy minél többféle összefüggésben mutassa be a leprások mindennapos megpróbáltatásait, sokféle eltérő gondolkodású és hátterű emberrel hozva össze őt. Ez részben jól működik, másfelől viszont darabossá teszi a filmet a túlságosan epizodikus szerkezet. Nem teremti meg az állandóságot a színészi játék sem: dokumentarista vonásként a szereplők többsége többé-kevésbé önmagát játssza, ami ugyancsak ingadozó színvonalat eredményez, még a két főhős esetében is.

A Yomeddine amellett, hogy igyekszik enyhíteni a lepra (és az árvaság) társadalmi megbélyegzettségét, a hová tartozunk, hol jó nekünk igazán kérdéseket is érinti. Vajon a gyökerek keresése, a múlt megismerése tesz-e minket azzá, akik vagyunk? Shawky filmjének üzenete, hogy az említett kérdések tisztázásának más okból van jelentősége, mint első pillantásra hinnénk. Ugyanis ha tisztában vagyunk azzal, hogy honnan jöttünk, az választási lehetőséget kínál: immár tudatosan dönthetünk arról, milyen hagyományokat szeretnénk folytatni. Vagyis a megszerzett tudásnak hála nem egy kényszerhelyzetet kell a saját életünkként elfogadni, hanem magunk választhatjuk meg, mit tekintünk mindebből a sajátunknak.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés