Kritika

Bankrabló leszel, s katona… – Cherry: Az elveszett ártatlanság

A háborús veteránból bankrablóvá avanzsáló Nico Walker önéletrajzi írásából készítettek filmet a Russo testvérek. A Bosszúállókkal filmtörténetet író rendezőpáros témaválasztása első osztályú, a Cherry mégsem képes felnőni a várakozásokhoz.

Itthon kevésbé ismert, de a tengerentúlon jelentős médianyilvánosságra tett szert Nico Walker, aki az iraki és afganisztáni háború legvéresebb időszakában szolgált, majd hazaérkezése után poszttraumás stressz szindrómával (PTSD) küzdött. Az álmatlanság és a nem múló flashbackek orvoslásaként a drogokhoz nyúlt, majd gyorsan eszkalálódó heroinfüggősége miatt egyre halmozódó tartozásokba vágta magát. Spontán felindulásból kirabolt egy clevelandi bankot, majd négy hónapon belül másik kilencet. Egy autós üldözést követően csípték el hétezer dollár és egy csigolyatörés társaságában. 11 év börtönbüntetést szabtak ki rá, kerekesszékben gurult a rácsok mögé.

Egy vele készült interjú miatt hamar híre ment elképesztő életútjának, így rövidesen felkeresték egy könyvkiadótól és évekig biztatták, hogy írja ki magából a történteket. 2018-ban jelent meg önéletrajzi kötete, mely a Cherry, vagyis Kopasz (a hadseregben az első tűzharcon átesetteket nevezik így) címet kapta és azonnal bestsellerré vált. Nem kellett hozzá egy hét és a Bosszúállók: Végjátékon dolgozó Russo fivérek le is csaptak a megfilmesítési jogokra. Hogy még kerekebb legyen a sztori, Walkert korábban, 2019 végén szabadlábra helyezték, így hősünk már a saját kanapéjáról nézheti vissza, hogy napjaink egyik legünnepeltebb rendezőpárosa hogyan dolgozta fel nem mindennapi életét.

Cherry (2021) Reviews - Metacritic

Nico Walker életútja és ebből kifolyólag önéletrajzi könyve ordít egy adaptációért. Karakterében egyszerre találkozik Hemingway nyughatatlan habitusa és Charles Bukowski hanyag profánsága. Talán nem meglepő, hogy Walker írói stílusa, még, ha szerényebb formában is, de számos rokoni vonást mutat az említett szerzőkével. Azonban nem is a stílus, sokkal inkább a tartalom, ami izgalmassá teszi a Cherry-t. Valójában bármiféle kozmetikázás nélkül is olyan, mintha egy lelkes forgatókönyvíró agyszüleménye lenne – ez pedig kétélű fegyver.

Minimális kreatív ráfordítással tökéletes hollywoodi tucatdrámát, kellő merészséggel viszont korszakos intézménykritikát, egy modern kori amerikai eposzt lehetne belőle faragni. 

Jó hír, hogy a Russo fivérek egyértelműen ez utóbbira törekedtek, rossz hír, hogy a végeredmény inkább az előbbihez konvergál. A testvérpár láthatóan élvezte, hogy a családbarát Marvel-filmek után ezúttal merészebb alapanyagból dolgozhat. Bőséggel el leszünk látva erőszakkal, drogokkal és profán nyelvezettel, de ezek használata egy idő után önismétlőnek, egyes esetekben pedig önkényesnek hat és nem feltétlenül gazdagítja a film társadalomkritikai rétegeit.

Kiemelendő azonban az amerikai hadsereg éles kritikája, melynek nem csak annak embertelen működési mechanizmusai mutatkoznak meg, de az alapvető létjogosultsága is megkérdőjeleződik. Az iraki szegmenshez hasonló, nyíltan szigorú bírálattal azonban nem igazán találkozni a film során. Időnként a pénzintézeteknek is kiosztanak néhány sallert, ám ezek javarészt nem többek egy gyenge fricskánál (pl.: a CityBank logóját a mérsékelten elmés ShittyBankra cserélik).

Az egyetlen konzisztens pont a Tom Holland által megformált Cherry, akinek sodródó, csibészes karakterével könnyen azonosul a néző, ám ez is elsősorban a fiatal színész kiváló játékának, semmint a forgatókönyvnek köszönhető. Holland a közelmúltban már többször is bizonyságát tette annak, hogy könnyed szerepei mellett az összetettebb karaktereket is meggyőzően kelti életre, a Cherry-vel pedig egészen új arcát is megmutatja. A több mint két órás játékidő alatt könnyűszerrel vedlik át kallódó fiatalból, PTSD-ben szenvedő veteránná, majd drogfüggő bűnözővé.

S, habár karaktere szép nagy fejlődési görbén halad végig, a film egészét jellemző óvatos felszínesség rajta is tetten érhető.

Ennek kitűnő példája a bankrablások ábrázolása. A Russo fivérek értelmezése szerint Cherry akcióit kizárólag az egyre halmozódó tartozások törlesztése motiválta. S habár az elején valóban ez szolgáltatta az indokot, a megközelítés mégis szegényes és egy fontos dimenziójától fosztja meg a filmet. Az eredeti könyvben Walker kifejti, hogy ezen akciók valóságos adrenalinbombaként hatottak rá. Olyan magas oktánszámú pillanatokat élhetett át, melyeket a háború pokla után pusztán a drogokban talált meg.

Apple TV + Review: The Rousseau Brothers “Cherry” – a failed study of war, love and drugs

Walkert az átlagosnál is jobban megviselték az események, ami szélsőséges viselkedésre sarkallta. Egy őt vizsgáló pszichológus így nyilatkozott róla: Saját(os) orvosságot talált a problémájára, ami történetesen a bankrablás volt.” Innen nézve a rablások is új értelmet nyernek, mi több a karakterábrázolás egyik elemévé nemesülnek.

Russoék, tartva attól, hogy egy ilyenfajta motiváció túlságosan deviánssá teszi a főhőst, inkább beérték egy egyszerűbb magyarázattal.

Ugyanakkor kiegészítették a sztorit egy, a filmen végighúzódó, de mindvégig kidolgozatlannak ható romantikus szállal. Cherry és Emily (Ciara Bravo) közvetlenül a férfi hadseregbe vonulása előtt jönnek össze, majd annak hazatérte után is együtt maradnak. Kapcsolatuknak megvannak a maga pillanatai, de a köztük lévő valószerűtlenül erős kötelék mibenlétéről vajmi keveset tudunk meg. Ennek a történetelemnek egyetlen funkciója, hogy a főhős éveken át tartó lejtmenetét, lelki és testi leépülését ne érezzük olyan magányosnak és kilátástalannak. A valóságban Walter a háborús élményei után introvertálttá vált, teljesen elhidegült a párjától és rövidesen el is váltak.

best of tom holland on Twitter: "go stream #cherry now on apple tv!!… "

A Cherry ékes példája annak, miért különösen nehéz életrajzi könyvet adaptálni. Az izgalmas alapanyag közel sem elegendő feltétele a sikernek, sőt, akár meg is nehezítheti az alkotók munkáját. Nico Walker élete különösen gazdag matériaként szolgál, Russoék pedig a bőség zavarában igyekeztek mindent (ami nem áll útjába a főhőssel való azonosulásnak) átemelni a vászonra.

A végeredmény egy zavarba ejtően sokszínű, nehezen dekódolható filmes turmix, melyben a legkülönbözőbb műfajok és stíluselemek vegyülnek egymással.

A Cherry ennek köszönhetően olyan, mintha minden fél órája egy másik rendező keze nyomát viselné magán. A film eleje a szokásos tinidrámák hangulatát vegyíti, hol a Linklater-művek, hol pedig a Scorsese-darabok stílusával. A hadseregben lévő kiképzés Stanley Kubrick Acéllövedékét idézi, míg az iraki bevetés a Bőrnyakúak jeleneteihez hasonlítható. A film második fele már a drog tematikájú alkotásokat követi, a lezárás pedig a kommersz hollywoodi mozik szabályai szerint működik. Az már csak hab a tortán, hogy a csavaros narratíva egyértelműen David Fincher szellemiségében fogant. Ironikus, hogy a film erényeként említhető bombasztikus vizualitás, pazar zenehasználat és magával ragadó hangulat időnként azért nem tud érvényesülni, mert túl sok. A különböző színek, kompozíciók, vágások és zeneszámok azt az érzést keltik, mintha minden jelenetnek kiemelt, minimum kozmikus jelentősége lenne.

A fent leírtak alapján jogosan tűnhet úgy, hogy a Cherry egy rossz film. Valójában, ez nem igaz. Számos értékelhető aspektusa van a nagyszerű alakításoktól kezdve az epikus ívű történeten át, a néhol egészen parádés atmoszféráig. Merészebb hangnemmel és egy fókuszáltabb, letisztultabb történettel korszakos intézménykritika lehetett volna, így csupán egy zavaros, de szórakoztató „így jöttem” film sült ki belőle.

Énekes Gábor

2017-ben csatlakoztam a Filmtekercs csapatához. Ugyanebben az évben szereztem meg a diplomám az ELTE-n, ahol a filmes szakirány mellett kommunikáció és médiatudományt tanultam. Bármely korszak, műfaj és alkotó filmjeit szívesen fogyasztom, főként, ha azok megosztó társadalmi kérdéseket, párkapcsolati dilemmákat, vallási témákat és az emberiség jövőjét vizsgálják.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés