Kritika

Könnyek nélkül sírni – Cím nélküli dal

Melina León a Cím nélküli dalban újszülött csecsemők elrablásával foglalkozik. A témához való érzékeny közelítés, valamint a szépen megkomponált látványvilág miatt igazán kivételes bemutatkozás lett a perui rendező első nagyjátékfilmje.

Az újszülöttek elrablásának és illegális örökbeadásának jelensége korántsem csak a filmben bemutatott, világtól távol eső, elszigetelt, kis falvakra jellemző. Spanyolország példáján keresztül ugyanis láthattuk, hogy Európában sem ismeretlenek ezek a szörnyűségek. Régóta közismert tény, hogy Franco diktatúrája alatt több tízezer csecsemőt szakítottak el a szüleitől és adtak oda gyermekre váró családoknak.

A diktátor politikailag megbízhatatlan emberektől elvette a gyermeküket és odaadta olyanoknak, akiknek a meggyőződése jobban egyezett a rezsimjével. Az ideológiai alapú cserét az 50-es évektől felváltotta az üzleti érdek. Orvosok, papok és apácák hajtották végre a gyerekrablásokat, utóbbiak azonban azzal védekeztek, hogy nem anyagi, hanem erkölcsi(!) alapon döntöttek sok ezer ember megnyomorításáról. Úgy gondolták, hogy egyedülálló, elvált nők helyett egy hagyományos, konzervatív értékeket követő családnál jobb helyen lesznek a gyerekek. A filmben hasonló érvet hallhatunk a csecsemők illegális örökbeadási ügyét segítő bírótól: „Miért nem más szemszögből nézi a problémát? Milyen jövő várt volna ezekre a gyerekekre az anyjuk mellett? Az égvilágon semmit sem tudnának megadni nekik.”

Melina León első nagyjátékfilmjét, a Cím nélküli dalt (Canción sin nombre) 2019-ben mutatták be a Cannes-i filmfesztiválon.

A rendező több interjúban is mesél a témához való személyes kötődéséről: León édesapja a 80-as években újságíróként nyomozott a Peruban elrabolt csecsemők után.

A film története 1988-ban Peruban játszódik, az ország politikai és gazdasági krízisének tetőpontján. Georgina várandós első gyermekével, akit a rádióban hallott hirdetés hatására egy ismeretlen fővárosi rendelőben hoz világra. A szülés másnapján, egészségügyi problémára hivatkozva eltávolítják Georginától újszülött csecsemőjét, a nőt pedig kiteszik a klinikáról, kislányáról több információt nem fog kapni. Kétségbeesett keresésében sem a rendőrök, sem más hatóságok nem lesznek segítségére, végül eljut egy helyi újság szerkesztőségébe, ahol találkozik Pedro Campossal. A férfi meghallgatja a nő történetét és nyomozásba kezd.

A tragikus központi motívum mellett, a környezet és a többi szereplő bemutatásán keresztül életképeket kapunk az akkori Peru mindennapjaiból.

A film elején látott dokumentumfelvételek tudósítanak az országot uraló inflációról, a kábítószer-kereskedelemről, a kommunista diktatúráról és a terrorista akciókról. A szegénység következtében Georgina férje, Leo csatlakozik a Fényes Ösvény nevű, maoista terrorszervezethez, Pedrót, az újságírót pedig homoszexualitásának nyilvánosságra hozásával zsarolják. Az események és a szereplők hálózatosan átszövik egymás életét, kimondatlanul is jelen vannak. (Pl.: Pedro a rádióból értesül Georgina férjének radikalizálódásáról).

A nyomozás során közelebbi látleletet kapunk a diktatúrába sodródás érzéséről, annak működésmódjáról. Pedro életének eseményei párhuzamosan fognak futni Georgina történetével, kettejük sorsát pedig összeköti a társadalmi kiszolgáltatottság érzése. A történet előrehaladtával Pedro egyre mélyebben ássa bele magát az ügybe és idővel felfedezi, hogy ez a félkatonai elnyomó rendszer milyen mélyen beágyazódott a társadalom szövetébe. Fegyveres őrök védik azokat a bírókat és szenátorokat, akik tevékeny részt vállaltak a gyerekek elrablásában. Pedro azt is kideríti, hogy Georgina esete egyáltalán nem egyedülálló, több asszonnyal is találkozik, akiket szintén hazugságokkal szakítottak el gyermekeiktől.

Szemléletes példáját adja ennek az a jelenet, amikor a helyi kávézó vezetője egy mindentől távol eső, mozgásban lévő motorcsónakon mer csak információt átadni az újságírónak (páratlanul szép operatőri munka teszi még erőteljesebbé a képsorokat). A szereplők érzéseinek megjelenítéséhez nagyon szépen átgondolt, kreatív audiovizuális környezetet teremtettek az alkotók.

A Cím nélküli dal egyedi, nagyon finomra hangolt látványvilága rögtön magával ragadja a film nézőjét.

Formai szempontból a 4:3-as képaránnyal dolgozó történet nagyon bensőséges hangulatot képes teremteni. A szűk képkockába komponált jelenetek még inkább ráirányítják a figyelmet a szereplőkre. A kamerával szemközt, közeliben rögzített rendőrségi epizód a film legszívszorítóbb jelenetei közé tartozik. A jól megválasztott képarány mellett a szereplők ritkán látott eszköztelenséggel, őszintén léteznek. Sokszor azonban egy-egy sűrűbb kompozíció ellenére, az operatőr nagyon szépen képes kinyitni a szereplőket övező teret. A képsorok látszólagos szellőssége még élesebben fogja sugározni a reménytelenséget és a karakterek elveszettségét. Nagyon jó példáját adja ennek a film egyik, már-már álomszerűnek ható, éjszakai jelenete, ahol Georginát és férjét láthatjuk hazafelé menet, a sikertelen rendőrségi bejelentés után. A nagytotálból rögzített két szereplő elmosódott, lassan haladó sziluettje olyan, mintha csak érzelmi pokolra szállásukat szemléltetnék a képsorok.

A szereplők sokszor szavak nélkül mozgásukkal, testtartásukkal, hanghordozásukkal vagy akár nézésükkel képesek mélységet adni a látottaknak és megjeleníteni a lelkükben zajló érzéseket.

Georgina és férje, Leo idegenek és kívülállók lesznek a város forgatagában: mindenkitől távol, egymásba kapaszkodva, finom, apró mozdulatokkal, tétován araszolgatnak az emberek között.

A zene markáns összetevője lesz a látottaknak. Valamilyen formában, szinte folyamatosan hangaláfestések kísérik az eseményeket. Hol a kiváló perui zeneszerző, Pauchi Sasaki filmhez komponált zenéjét, hol a szereplők énekét és ennek hangszeres kíséretét hallhatjuk. Georgina és Leo életének természetes részét képezi a zene, nagy figyelemmel és tisztelettel viszonyulnak a táncosok ruháihoz és az ünnepekhez is, amiket mindig tánccal és énekkel köszöntenek.

A film utolsó jelenetében Georgina énekel egy altatódalt az óceán partján.

Fájdalmas dalával egyszerre búcsúztatja kislányát, de egyfajta imaként is felfogható, amelyet az elrabolt újszülöttek tízezreiért énekel a nő.

A zene ennél a pontnál elcsendesedik, a hullámok morajlása fogja jelenléttel megtölteni a látottakat. A víz, mint az élet bölcsője egyszerre utal a születésre és a halálra. A dal végén Georgina is elhalkul, könnyek nélküli, fájdalommal teli tekintetének képe azonban sokáig velünk marad.

A film az HBO GO-n megtekinthető.

Avatar

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya