Kritika

Koplaló korpusz – Club Zero

Club-zero-mia-wasikowska

A Club Zero az evészavarok és táplálkozási szokások témáján keresztül beszél tágabb társadalmi problémákról, radikális eszmékről és felforgató forradalomról, miközben egyszerre tud visszataszítóan rémisztő és groteszk módon vicces is lenni.

A Club Zeroban egy elit bentlakásos iskola mindennapjaiba pillantunk be, ahol a privilegizált fiatalok balettórákra és mandarin nyelvtanfolyamra járnak. Ide érkezik meg Ms. Nowak (a telitalálat Mia Wasikowska), a tudatos táplálkozással foglalkozó tanárnő, aki a fiatalok egy csoportját apránként beavatja az önkontroll és a kevesebbet evés gyakorlatába. A tanfolyam kezdetben ártalmatlannak tűnő mindfulnessre és ökotudatosságra tréningezi a résztvevőket, a módszerek azonban egyre radikálisabbá és fenyegetőbbé válnak.

A szinopszis alapján a Club Zero egy horrorisztikus dráma is lehetne, mint amilyen az A Banquet volt az evés visszautasításának következményeiről vagy olyan realista betegségfilm, mint az anorexiáról szóló To the Bone. Miközben mindkét előbb említett filmből tartalmaz elemeket,

a Club Zero szellemiségében mégis Ferreri A nagy zabálásához áll közelebb.

A ‘73-as filmklasszikusban a szereplők halálra zabálják magukat egy utolsó orgiasztikus összejövetelen a jólétben megcsömörlött, dekadens társadalommal szembeni kritikaként, míg a Jessica Hausner filmjében a koplalással tiltakoznak a modern demokráciák túlfogyasztása ellen.

A Club Zero is sokkal inkább egy groteszk szatíra, amiben az étel és az evés szimbolikus jelentőséget nyer. Végső soron nem pszichiátriai problémákról vagy aktuális trendek kritikájáról van tehát szó, hanem a társadalmi berendezkedés fenntarthatatlanságáról. Nem véletlen, hogy a film központjában tulajdonképpen egy szélsőséges generációs konfliktus áll, és a legnagyobb humorforrást is pont ez adja.

Merthogy a Club Zero – amellett, hogy horrorisztikusan elidegenítő világképet fest – iszonyú vicces is tud lenni.

Kicsit olyan az egész, mintha Strickland Flux Gourmet-ját vagy Lanthimosz bármelyik filmjét látnánk: a szereplők legtöbbször lassan, szinte vontatottan és szenvtelenül, érzelemmentesen kommunikálnak, de ez a stílus pont megfelelő a csattanós poénok szállítására vagy a kontrasztban rejlő humor megjelenítésére. Az egyik jelenetben például egy szuperliberális apa a luxusvilla kertjében, a medence mellett fekve fejti ki ugyanilyen fahangon, milyen fontos, hogy a gyereke megtanulja az önmegtartóztatást és szerénységet. Egy másikban pedig az önhánytató, csontsovány lány darálja le az őt kaviárral meg garnélával etetni próbáló, fogalmatlan szüleinek a radikálisan szélsőbalos, fogyasztást megtagadó, önfelnagyító nézeteit.

Az egész mégsem válik annyira dagályossá vagy túlmagyarázottá, mint a saját poénjaitól hasra eső A szomorúság háromszöge, mert

Hausner csattanósan rövidre vágja ezeket a szarkasztikus modellhelyzeteket és feszesen egymásra rétegzi a gyerekek egyre nyomasztóbb radikalizálódásával.

Hausner ráadásul egy kikacsintó zenei gesztussal (konkrétan a japán húros hangszerekre emlékeztető hangzással) még egy lapáttal rátesz a modellbábu-szerű karakterek és a rövid, cinikus szkeccsek által keltett hatásra, így egy olyan abszurd színházat vagy bunraku (japán bábszínház) előadást idéz meg, ahol az elemelt közeg egzisztenciális kérdések feltételére és önvizsgálatra ösztönöz.

Ez a tényleg szórakoztató, végletesen abszurd közeg végig humoros tud maradni, miközben a beesett arcú, agymosott gyerekek szépen lassan fizikailag is elfogynak a vászonról és az előző életükből is. A Club Zero – bár egyértelműen a fogyasztói társadalmak felelőtlen konzumerizmusa elleni szélsőséges lázadásként értelmezhető – a radikalizálódás veszélyeinek is a tanmeséje. Wasikowska karaktere az elmagányosodó, sebezhető és ezért könnyen manipulálható fiatalok közegét mérgezi meg és fanatizálja, ami nyilván nehezebben történhetne meg megfelelő családi kapcsolatokkal a háttérben. Ilyen szempontból mindegy is, hogy a táplálkozás a radikalizálódás terepe vagy valami teljesen más.

A Club Zero tulajdonképpen azzal szembesít, hogy még akár egy pozitív kezdeményezés (mint a húsfogyasztás csökkentése) vagy

egy tényleg fontos társadalmi problémára adott válasz is képes lehet a legszélsőségesebb formákba átcsapni, ha a társadalmi berendezkedés maga kicsavart.

A magukra hagyott, de kapcsolódást és értelmes célt kereső fiatalok elég gyorsan, mégis szinte észrevétlenül esnek egy meggyőző manipulátor csapdájába, aki a Club Zero végére tanárból spirituális vezetővé, majd krisztusszerű megváltóvá lép elő. Ez a lázadás, később pedig forradalom kecsegtet világjobbító szándékkal, mely a teljes fennálló status quot megállíthatatlan erővel akarja darabokra törni, miközben mögötte furcsa, önsanyargató megvilágosodások és feltételezhető tragédiák állnak. A keresztény szimbolikára Hausner direkt is rájátszik a film utolsó, hosszan kitartott beállításában, amikor da Vinci Az utolsó vacsorájához hasonlóan rendezi el a szereplőket. A tanítványok alakjait a helyzetet reménytelenül felfogni kívánó szülők testesítik meg, míg a kompozíció közepére, Jézus helyére az egyik koplaló fiatal lány kerül.

club zero

Az utolsó vacsora jelenete és szimbolikája így kifordítva ad találó lezárást a filmnek. Spirituális forradalom ismétlődik meg Krisztus után kétezer évvel: a világ radikális újraszervezésébe vetett hit vírusként képes terjedni a fogékony közegben, csak az ige ezúttal nem a bor és a kenyér magunkhoz vétele, hanem annak totális elutasítása. Fogékony közeg pedig bőven van, mert a szülők ugyanolyan elveszettek és ugyanannyira kevéssé értik a világot, mint a gyerekeik.

A radikális ideológiák pedig azzal a szorongató érzéssel fenyegetnek, hogy megállíthatatlanul végigsöpörnek mindenen.

Az utolsó jelent újra megismétli a film esztétikai hatását, és a tragikus végkifejletben megmutatja a fantasztikusan együgyű és röhejesen értetlen szülők reakcióit, de ezúttal a puszta kifigurázás helyett már szánalom is vegyül a képbe. Értjük, hogy ők sem immunisak a szélsőséges eszmékkel szemben. Még mielőtt újra tudnánk nevetni ennek a helyzetnek a kifordított humorán, a Club Zero tesz egy gesztust kifelé biztosítva a nézőt, hogy ebben a világban ő is ugyanolyan elveszett, mint mindenki más.

A Club Zero január 11-étől látható a mozikban.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com